Meddig ül a nyakunkon Döbrögi uram kormányzata?

Szrgya Popovics (és Matthew Miller): Útmutató a forradalomhoz [Blueprint for revolution] – Göncöl Kiadó, 2017 – fordította Gadó György Pál – 256 oldal, puha kötés – ISBN 978-963-9183-91-9

Kicsit már elegem van az elméleti diskurzusból, az elemzésből, az egymásra mutogatásból. A totojázásból, a tökörészésből, a bénázásból… Aki optimista, azt mondja, le lehet váltani a most regnáló hatalmat. Aki pesszimista, az azon sóhajtozik, hogy még legalább négy ilyen – de akkor ilyenebb! – év vár ránk. Persze, én tudom, hogy nem egyszerű a helyzet, mert az átszabott választási rendszer, meg a hívők, a Stockholm-szindrómás választók és az apátiában tengődők éppen elegen vannak/lehetnek… Na, meg persze a médiahelyzet, a sorosozás és a migránsozás… Nem tisztem és nem feladatom az illiberális, álkeresztény és műkonzervatív maffiaállam mibenlétének taglalása. Használják ezeket a szavakat és állandósult szókapcsolatokat elegen (akkor is ha hangjukat elnyeli valami narancssárga vákuum).

Az Útmutató a forradalomhoz egy olyan könyv, mely a teória helyett a praxisra koncentrál. A szerző, Szrgya Popovics – bevallom, a könyvvel való barátkozásom előtt nem hallottam róla – aktív részese volt a Milosevics megbuktatására szerveződő szerb ellenállásnak, az OTPOR!-nak…

…és mint annak ez a könyv ékes bizonyítékát adja, azóta számtalan – az ország lakosságának érdekeivel szemben működő – kormányzat megbuktatását segítette tanácsaival, melyeknek legfontosabb momentuma az erőszakmentesség. Nem viccelek, ez a szerb fazon azt állítja, és bizonyítja, hogy az erőszakos, agresszív hatalommal szemben az egyetlen járható út az erőszak elkerülése, és az emberekben szunnyadó kreativitás felébresztése.

Nálunk ilyen nem történhet! – gondoltam, mielőtt nekiálltam a könyvnek, s láss csodát, az első fejezetnek pont ez a címe. Popovics nagy meggyőzőerővel állítja, hogy a legdurvább rendszereket is meg lehet rogyasztani. Erőszak, vagy kézzel fogható külső segítség nélkül! Számtalan példát hoz a világ sok-sok tájáról, ahol a Döbrögi-rendszernél sokkal durvábbak váltak fenntarthatatlanná az egy irányba húzó össznépi mocorgás hatására. Más humorosnak tűnő esetekben – például, amikor egy izraeli kisember lakossági támogatással elérte, hogy a tejipari vállalatok csökkentsék a túró árát – egészen apró részletkérdésekről van szó.

Induljunk ki abból, hogy a legtöbb ember érdektelen, motiválatlan, közömbös vagy kimondottan ellenséges. Aztán vegyél elő egy papírt – akár egy szalvéta is megteszi –, és rajzolj egy vonalat. Rajzold oda magad a vonal egyik oldalára, és gondold végig, ki állna ott melletted. Ha a válasz csak néhány ember, akkor kezd elölről a tervezést, függetlenül attól, hogy mennyire vagy elkötelezett az ügy iránt, vagy mennyire nyugtalanít a probléma. Ha sikerül magadat, barátaidat és nagyjából az egész emberiséget a vonal egyik oldalán elhelyezned, a másikra pedig egy maroknyi gonosz fazon került, akkor nyertél

– a megoldandó feladatok, amik a változáshoz kellenek, (részben) tényleg ennyire egyszerűek lehetnek. Ha hétköznapi letargiánkból és megélhetési küzdelmeink közül kipillantunk, akkor azt láthatjuk, hogy van/lehet megoldás. Még akkor is, ha a külföldi tapasztalatok átvételéhez nem elég a CtrlC+CtrlV. A helyi sajátságokhoz kell szabni a terveket, s nem szabad a legapróbb részletekről sem elfelejtkezni…

…mert az egyszerű dolgok soha nem aaaanyira egyszerűek, és – mint arra szintén sok példát hoz a szerző – a részgyőzelmek nem feltétlenül vezetnek el az áhított célig, ha túlzottan magabiztosak vagyunk.

Szrgya Popovics krakkói előadásának
felvétele – magyar felirattal – elérhető ITT.

Nincs lehetőségem arra, hogy a zsebben elférő kötet minden mondanivalóját belesűrítsem néhány sorba. Csak szólni akartam, hogy van egy könyv, ami minden egyébnél aktuálisabb. Mert ahol Döbrögi van, ott Lúdas Matyinak is fel kell tűnnie.

De a verés helyett – ma már – valami egészen mást kell kitalálni!