Weiler Péter és Hevesi Judit: HOLNAP NE GYERE! című kiállítása, 2017.03.30. – 2017.04.09., A66 Irodaépület, 1062 Budapest, Andrássy út 66.
Deák Csillag
Holnap menjetek!
Ne higgyetek a kiállítás címének, Holnap ne gyere! Menjetek és nézzétek meg, lesz finisszázs is! Vigyétek magatokkal csalódásaitokat, visszafojtott haragotokat, szakításaitok minden fájdalmát. Nem kenyér-, tányértörés lesz. Szereplői lehettek egy performansznak. Pontot tehettek valami végére, ami valaminek a kezdete is lehet. Elmehettek a falig, akárcsak a kezetekből kirepülő tányér, és ahogyan szemetek előtt és fületek hallatára hatalmas csörömpöléssel összetörik, megkönnyebbültök.
Ha egy kapcsolatban ún. szükségállapot, lelki és testi csőd áll be, nem kommunikálunk, sem önmagunkkal, sem másokkal. A tányértörés is kommunikáció, amikor az érvelésnek már nincs ereje és hitele. Amiről nem akarunk tudni, időn kívülre helyezzük, nem beszélünk róla. Weiler Péter és Hevesi Judit nem ezt teszi. Mindazt kimondják, ami már elmúlt. Számukra a jelen is a múlt része, most történik, most érzékelik, ezzel válik a történet, a jelenség örökkévalóvá, felejthetetlenné. Valami nem múlik, valami megáll. Mint a szív, ha sokk éri, leáll, újra kell éleszteni. Weiler és Hevesi is folytonosan újra éleszti a szerelmes feleket, szakítót és nem szakítót. Vagy békülni próbál, akár egy zacskó, kocsitetőre helyezett fánkkal, Weiler humort is csempész képeibe.
Szerzőtársakat látunk, Hevesi Judit verseit és Weiler Péter képeit. Melyik volt előbb? Weiler Péter egyik kiposztolt képét látva Hevesi Judit írt egy verset, ez indította el azt az alkotási folyamatot, mely során minden itt kiállított Hevesi vers rímel egy Weiler képre és fordítva. Egyenrangúan, együtt és mégis külön utakon. A szakítást, a szerelmi csalódást feldolgozni, a két legmagányosabb foglalkozás, a festés és az írás eszközeivel. A kettő együtt több, mint a két alkotás magában, együtt rezegnek, inspirálják egymást. De mindegyik alkotás egymagában is megállja a helyét.
Weiler Az ottfelejtett ember képéhez Hevesi Kirándulás című verse került:.. szóval elvinnélek és ottfelejtenélek/egy óceán parti lakásban/ évek múlva megismerhetnéd a későbbi életem/összejárna vendégségbe/ a sok illetlen múltidő/belaknátok együtt a szobát/ahol nem szabad többé szeretni/benne te lehetsz az omladozó, seszínű vakolat//csak ágy, asztal, szék, egy foltozott kabát/más idő/szebb történet/sok-sok megváltozott szabály. De az Üres lakás, csak ez maradt képen már nincs se ágy, se szék, se foltozott kabát, csak a nagy, fehér üresség, miközben a pohár úgy telt be, hogy nincs is tele, csak a maradék vörösbor billen, mintha véráldozatot látnánk. Miközben a nő hozzá se ér a pohárhoz, mozdulatának mégis ereje van, megállt az idő, talán mégse törik össze a pohár és nem folyik vér? Hevesi Hazavárlak:..de itt maradtam és tovább hazudok/ neked vagy rólad hogy szép volt/ vagy az lehetett volna ha/ és bár nem tudod és én sem/ hol van az otthonom/ még mindig hazavárlak.
Töréspont a címe Hevesi ötsorosának, amely Weiler Fényt kapott a férjem, válni akar képhez csatolódik: /Fontos nekem, és nem akarom elhagyni/ Ő az, akinek újra hazudni fogok azzal,/hogy továbbra sem beszélek rólad/ És ezzel továbbra is téged kínozlak.
Weiler és Hevesi tudja, hogy valaminek törnie kell, hiszen a mai világban az emberek ingerküszöbét el kell érni, egy képzőművészeti kiállítás esetében is. Mindent, amit tesznek, humorral is teszik. Fogyaszthatón. Weilertől nem idegen a reklámok és képregények stílusa, biztos kézzel és ízléssel igazodik el a tömegkultúra reklámfogásaiban. Tudja, hogy mitől és mikor törik a tányér.
Az örökkévalóságban nincs jelen, sem eljövendő. Idő sincs, amelynek vektora tart valahová, van kezdete és van végpontja, bár egyiket sem ismerjük, csak gondoljuk, hogy létezik. Weiler képein az időt látjuk, ami épp most múlik, pedig már rég elmúlt. Az elmúlás képeit látjuk, az elmúlás verseit olvassuk. Érzékeljük, hogy valami múlóban van. Ez az ember világa, és nem az isteneké.
Holnap menjetek! Akkor is, ha most nem egy szakítás, megcsalás és megcsalatás fájdalmát érzitek. A kiállításban nem fogtok csalódni.
Kölüs Lajos
Ha hazudnál nekem végre valami szépet
Két szuverén alkotó találkozását, párbaját látjuk az A66-ban. A nyers téglafelületeken pop-art művek és versek. Minden Hevesi-vers találkozik egy Weiler-képpel, és fordítva. Női szem és férfi szem, sőt két szemszög ütközik egymással. Ugyanazt mondják, mégis másként. Nem egymással szakítottak, valamiféle titkos szövetséget hoztak létre a közös munka érdekében. A tematika adott: hazugság és a harmadik fél, szakítás és elengedés, szerelmi csalódás és emlékezés, sőt gyászmunka, együttgondolkodással. Elvonási tünetekkel jár a szakítás, az emlékek eleven élnek, kitörölhetetlenek az agyból. Az élet folytatódik, vagy folytatódnia kell a szakítás alatt, és után is. A képeken a táj, a környezet adalék, pótlék, lázcsillapító, de nem csökken a láz, szivárog a múlt, a viszony sebként sajog.
Weiler színei és formái elidegenítőek és távolságtartóak, hűvösek és tiszták, szinte a józanság erejével, ám ez csak a külső csín, amit a kép konstrukciója az ellenkezőjébe fordít. Mindkét alkotó hisz abban, hogy a szerelem csoda, csoda, hogy létezik, és létezni is akar. Mindent megteszünk érte. Ha valamit elrontottunk, helyre akarjuk hozni. Összevesztünk? Ki akarunk békülni (Békülésfánk (Dunkin), nem csak a fánk az édes, hanem az el nem felejtett csók is. Hevesi: Perspektíva. … Itt kellene megbocsátanom az árulásod is – sürgető/ nézőpontváltás: balról leeresztett gumimatrac, hervadó leander/ egy félbolond angolul üvölti a parton, amire éppen gondolok./ Ha hazudnál nekem végre valami szépet,/ én megígérném, hogy nem azonnal értelek félre./
A szakítás sokszor irracionális cselekmény. Viszony. Emberi viszony, törékeny, sebezhető, kikezdhető, olyan szavak törnek ki belőlünk, amitől mi magunk is meglepődünk, és görcsbe rándul a gyomrunk, minden elveszett (A telivert csempeszobában felnevelt anyádat). Hevesi: Lerakódás. …azt mondtad, szereted Gabriellát, és hogy komoly a dolog/ és én hirtelen nem éreztem semmit/ csak a közelgő tél csípős hidegét/. Mondhatnánk egyszerűbben is: Anyád szeret? Mondhatjuk durvábban: Scheißgeburt!
Két ember szerelmes viszonyában érdek is van, ha sokszor tagadjuk ennek létezését. Az embert a fajfenntartás hajtja, ha tud róla, ha nem. Az evolúció miatt, kódolva van. A szerelem is. Tele szenvedéllyel, állati jegyekkel (Az ottfelejtett ember (Maiami). Weiler magányos figurát teremt, akiről nem tudjuk, hogy elhagyták, vagy ő hagyott el valakit. A kép színei és geometriai formái az üresség terét teremtik meg. Hevesi: Kirándulás: Szóval elvinnélek és ottfelejtenélek/ egy óceán parti lakásban/ évek múlva megismerhetnéd a későbbi életem./ Igen, a pokolba kívánjuk a kedvesünket, elhagynánk, elveszítenénk, mint ahogy egy csomagot hagyunk, veszítünk el a pályaudvaron, a plázában.
A látott képeken, az olvasott versekben epifánia (jelenés) van, állunk valahol, köztes helyen, átjáróban, átmennénk egy másik dimenzióba, egy másik létbe, de valamiért mindig ott ragadunk, ahol vagyunk. Weiler Tulajdonjog című képén a papírfecnikkel utal arra, hogy jogot formálhatunk-e a másikra, vagy mi válunk valaki tulajdonává? Hevesi: Tulajdonjog: Van bennem valami, ami a tiéd. Elfelejtettem, hova tettem,/ hogy ne tűnhessen el./ De ha megtalálod, vidd haza, kérlek,/ vidd innen végleg el./ Nem megyünk át a hídon, talán nincs merszünk rá. A szakítás fájdalma csendesül, belső csenddé válik. A néma kiáltásé. A hiányé, hogy valami nincs már, és mégis van. Ideje a tányércserepeket összegyűjteni. Talán összeáll belőle valami. Valami új. És ezzel közben továbbra is téged kínozlak.
