A Könyvfesztiválra jelenik meg a Kalligram kiadónál Kerékgyártó István Hurok című új regény, amiből az Itt a tél című fejezetet olvashatjátok.
Itt a tél
A Lánchídra néző elegáns hotel bejárata előtt két cilinderes, fekete pelerines portás pödörte a bajszát, úgy festettek, mintha csak a száz évvel ezelőtti Tabánból sétáltak volna át ide Pestre. A pelerinre ugyancsak szükségük volt a tekintélyt parancsoló külsejű férfiaknak, mert munkaidejük jelentős részét a kapu előtt töltötték, csak melegedni ugrottak be olykor az épületbe, és így, november utolsó napján a Duna felől már jeges szelek fújtak, éjszakára meg egyenesen kemény mínuszokat ígértek az esti tévéhíradók időjósai.
A lobbiban ilyenkor, szombaton koraeste volt a legnagyobb nyüzsgés. Piros egyenruhás boyok futkároztak, csoportok érkeztek, mindenki a pult előtt tolongott, számtalan nyelven türelmetlenkedtek a vendégek, idegenvezetők emelgették tábláikat, próbálták egymást túlkiabálni.
Bea, mintha csak menekülne a lobbi zajos káoszából, úgy szaladt fölfelé a lépcsőn. Az első emeleti folyosón már csönd volt, körülnézett, de senkit sem látott. Megkereste a százhatos szobát, és kopogott. Az ajtó azonnal kinyílt, a lány egy pillantást vetett az ötven feletti férfire, aki fehér boxer alsóban, kigombolt ingben várta őt, te jó isten, de gusztustalan, hogy fogom én ezt kibírni, gondolta, és kis híján félrelökte, úgy rontott be a szobába.
– De sietős – mondta a férfi.
– Nem akartam, hogy meglássanak – felelte Bea, és körbenézett a szobában. A férfi nadrágja az egyik, zakója a másik székre dobva, két lerúgott cipője az ágy mellett, az éjjeliszekrényen pedig egy sporttáska hevert. A szobát, amúgy szépnek találta a lány, barackszín falak és kárpitok, kék paszpartu keretezte japán metszetek, szilvaszín szőnyegpadló, cseresznyeszín bútorok, és ami a legjobban tetszett neki, az a hatalmas ablak, amin át a kivilágított Lánchíd és az ólomszürke Duna látszott sárga fénytócsákkal pöttyözve, mivel a túlparton már fölkapcsolták a vár díszvilágítását. Az ablakhoz lépett, és bámult kifelé.
– Na, mi van, szivi, turistáskodunk, élvezzük a kilátást?
Bea megfordult, és először zavartan, aztán egyre nagyobb megütközéssel nézte ezt a fesztelen alsógatyás fickót. Úgy látta, rendkívül elégedett magával, eszébe se jut, hogy így boxer alsóban, szőrös görbe lábával, fekete zoknijával milyen nevetségesen néz ki. Ez egyáltalán nem akar neki tetszeni, úgy gondolja, a pénzéért azt tesz, amit csak akar, és mikor itt tartott, megijedt. Csak nehogy valami perverz kegyetlenkedő állat legyen, mert, ahogy állt ott vigyorogva, mindent el tudott róla képzelni.
– Jó estét – mondta Bea.
– Neked is, szivi. Remélem, jó esténk lesz. Tudod, jó kis baszós-hentergős.
A lány grimaszolt egyet, levetette a kabátját, és a még üres székre tette.
– Miért, szivi, te nem erre gondoltál? – kérdezte a férfi, mikor észrevette a másik fancsali képét. Mi van, te hülye kis ribanc, gondolta, ilyen elegáns helyen te még nem kúrtál, most meg pofákat vágsz.
– Ha már így rákérdezett, én inkább a pénzre gondolok – felelte a lány. Hát mit képzel ez az orángután, belép, és mindjárt így indít: baszós-hentergős. Mekkora egy tahó ez, nézte a férfit.
– Nem vagy valami kedves. Nem ezt ígérték nekem.
– Miért, mit ígértek magának?
– A fasznak magázol, a kurvák tegeződnek. Mi van, kezdő vagy?
– Nem csak… régen… szóval, elszoktam tőle.
– Na, jó, leszarom, hogy mi volt, meg mi van veled. De azt elvárom, hogy azt csináld, amit mondok. Ha már egyszer ilyen magas a tarifád. Na, hadd nézzelek!
A lány összeszedte magát, először a pénzre gondolt, aztán Robira. Tulajdonképpen igaza van ennek a görénynek, gondolta, kedvesebbnek kéne lennie. A közvetítő százezret fizet neki, és mondta, hogy ne kérje a tagtól, mert már előre rendezte valami embere, tőle kapja majd a pénzt, csak legyen kedves. Mosolyogj, Bea, mosolyogj, mondta magának, és elhúzta a száját, aztán vetkőzni kezdett. Két éve nem kellett eladnia magát, mióta lejött a szerről, és szakított Robival. De most majd a fiú is abbahagyja, azt ígérte, ha megadja a tartozásait, és ő most segít neki, és akkor minden rendben lesz. Megint együtt, mint azelőtt. Csak most szer nélkül. Mikor már csak a bugyi meg a melltartó maradt rajt, kicsit tétovázott, aztán úgy döntött, jobb, ha mielőbb túl vannak az egészen, és mindent ledobott magáról. Teljesen meztelenül lépett a férfi elé. Lassan körbefordult, és megpróbált tovább mosolyogni.
– Ez igen! Hú, de finom kis dög vagy te – mondta rekedt hangon a férfi, és simogatni kezdi a lány mellét, fenekét. – Figyelj! Itt most az a játék, hogy én rendelek, te meg csinálod – lépett hátra és a farkára mutatott. – Ez azért mocorog itt, hogy kielégítsen. De nem téged, hanem engem. A kottát én írtam, szépen lejátsszuk – magyarázta, miközben bal kezével a jobb heréje alá nyúlt, és vakargatni kezdte.
– Azért ne gondolja, hogy mindent… – szólalt meg Bea, de a férfi közbeszólt.
– Ne gondold!
– Jó, ne gondold, hogy mindent megtehetsz. Nem bánthatsz, például, aztán meg…
– Ne félj, nem fog fájni. Még egyszer mondom, hogy megértsd: nem-fog-fáj-ni – itt elröhögte magát, úgy folytatta – bocs, de a szakmámmal jár.
– Akkor, mi legyen? – kérdezte a lány, és ösztönösen egyik kezét a szeméremszőrzete, a másikat a melle elé tette. Két éve nem kellett idegen férfiak kedvére tennie, és most nagyon rosszul érezte magát. Mégsem olyan ez, mint a biciklizés, gondolta, ezt el lehet felejteni, itt ki lehet jönni a gyakorlatból, meg hát el is akarta felejteni. Különben is, akkor mindig volt benne egy kis anyag, nem sok, csak egy pici, annyi, hogy a másik ne lássa, hogy undorodik tőle, hogy ne zavarják az idegen szagok, a szőrös hátak, az egész mocsok, aminek át kellett magát adnia. De most így, színjózanon… Lehet, hogy meg sem tudja csinálni, lehet, hogy összehányja magát ettől a förtelmes alaktól. Itt tartott, amikor a férfi megragadta a karjait, és elhúzta a teste elől.
– Hadd nézzelek, vadmacska? Hú, bazmeg, kurva jó tested van – gusztálgatta. Aztán ő is levetett magáról mindent, és leült az ágyra.
– Nem is kérded, mivel foglalkozom?
– Mi közöm hozzá?
– Várjál. Van még egy jelzés a kotta elején. Ha agyonvernek, akkor se árulod el, hogy velem voltál, és főleg, hogy mi történt. Okés? – kérdezte a férfi, és magához húzta a lányt.
– Miért? Mi történik? – próbált Bea hátrébb lépni.
– Majd meglátod – felelte a férfi, magához rántotta a lányt, és a combjára ültette.
– Akkor ki is vagy te? – kérdezte Bea.
– Na, hát mégis érdekel?
– Nem igazán, de ha már életveszélyesen megfenyegettél.
A férfi félrefordította a fejét, úgy mutatta a profilját.
– Így sem ismersz meg?
– Nem – felelte a lány, lebiggyesztette az ajkát, és arra gondolt, hát ez hülye, de azért jobb, mintha nekiesne. Hát akkor csak beszélgessenek, ha így akarja ez a barom.
– Mégiscsak igaza van a pöcs titkáromnak, el kell mennem arra a kibaszott Operabálra. Azt még a gagyi tévék is mutatják. Én nyitom meg az Operabált. Na, mit szólsz ehhez?
– Miért? Valami gyáros vagy?
– Langyos. Feljebb. Sokkal feljebb.
– Figyelj, leszarom. Kezdjük már. Mondd, hogyan akarod! – állt föl a lány, és megint takarni próbálta magát.
