avatar
2012. március 9. /

Sabadell

IMG 2258

Méhes Károly spanyolországi Forma-I-es riportja.

Valahogy egész nap ez „gyötört”: hol vagyok, mért vagyok itt, mit keresek itt. Igen, Forma-1-teszt. Lesz olyan is. De mire ürügy az egész? (Ahogy most gépelek, a hallban spanyolul hadarnak a szomszédban, többször is kihallani vélem, hogy „Ferrari”. Egy ötven év körüli nőnek magyaráz lelkesen egy kopasz alak.)

Ugyanakkor megfogadtam, én leszek a reizgált utazó. Sehova nem siet, semmi sem izgatja fel. Máshol-léte már olyan adomány, ami bármiféle lázadást lehetetlenné tesz. Minden úgy történik a legjobban, ahogy. Elvégre február utolsó napján egy kis mellénykében csatangolni a napsütésben – egy szavam sem lehet.

Ezeket írom itt.

A reptérről a Place Catalunyára vivő buszon a Barcelona-szám ment, beugrott, hogy ez volt az olimpia slágere, te jó ég, húsz éve; de hiszen minden ilyen: most volt és valahány éve.

A metrón felszállt egy gitáros srác, és a Keresztapa zenéjét játszotta. A csomagomat egy orvosis tette fel a polcra, aztán figyelmte, hogy végig a szomszéd ülésen olvasgató lányt nézte; nem tudom, miképp működik ez, egy idő után én sem tudtam máshová nézni, holott nem is volt különösebben szép lány, inkább furcsa, olyan arccal, mintha egy különös, űrbéli táj lenne. Mindegyikünknél előbb szállt le.

Séta Sabadellben, két részletben. Hasonlít egy olyan helyre, amit nem ismerek. Tud-e olyan családias lenni, mint egy éve Valencia?

A kocsma, ami az Urpi Hotel része. Nézem a három nénit a szemközti bokszban. Iskolatársak voltak, vagy együtt dolgoztak az azóta tönkre ment cipőgyárban; vagy kitelepítettek voltak Franco alatt – hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy itt is diktatúra volt negyven éven át; és ettől még rendeztek Forma-1 futamot,ugrik be rögvest (Pedralbes, Montjuich, Jarama).

Jók a sörök. A kaja első része rémes, ilyen pocsék, omlett névre hallgató valamit sosem ettem még: krumplkis-hagymás kulimász, száraz, fújtó. Hozzá paradicsompürével leöntött kifli dukál. Utána hoztak még egy kis sültet, az felülről vitte át lécet.

Szóval a kisváros. Nálunk van egyfajta nosztalgia iránta. Szindbád kisvárosai a Felvidéken, Podolin, Bártfa, Késmárk, Lőcse… Szabadkáról nem is beszélve. Vajon a spanyolok, a kisvárosiak, vágytak-e álomterhes szívvel Madridba vagy Barcelonába?

Az étterem amúgy hetvenes évekbéli retro, megőrizték, és most már majdnem szép. Hullámzó fémek, kerek tükrök. Kik ültek itt, amikor ez a hely, hányan élnek még közülök? Nagy cigaretta-automata, noha bagózni természetesen nem lehet; elképzelem, ahogy vágni lehetett a füstöt a kései Franco-évkben, és akkor is szegénységről, a drágaságról beszéltek a kávé és a sör fölött füstölgők.

A bárpultos harmadszor ejt el egy csészét vagy kistányért, iszontato zajjal, az alumínium pulton. Odanézünk valamennyien.

Ritkán van ilyen, hogy csak ülök, és hagyom áramoltatni magamban a gondolatokat, érzéseket, iszom egy-egy kortyot, leírom, nézem közben a hüvelykujjamat, ahogy dolgozik, ugyan, mi dolgozik bennem…

Egy nő rendre idenéz, bizonyosan ritka az ilyen vendég errefelé, aki többet ír, mint iszik vagy eszik. U. feleségére hasonlít, aki egy borzasztó teremtés, de amiatt, hogy beteg, nem esik jól így gondolni rá, marhaság. Ez a nő ugyanolyan szúrósan, már-már vádlóan néz, mintha minden bajáért, boldogtalanságáért engem tenne felelőssé. Amikor ritka találkozásainkkor U. a feleségéről mesél, rendre azt érzem, ez kibírhatatlan, én orrba öklözném, noha senki mással, soha eszembe nem jutna ilyesmit tenni. Így felelni arra, amit mond. Sabadellbe kellett jöjjek, hogy ezt érezzem, halálosan biztosan és pontosan. Az „én nőm” most elhúzza a száját, ami nem mosoly, ó, dehogy – valószínűleg ugyanezt gondolja: ez az alak, ott, aki ír, lehetetlen egy fajzat, legszívesebben orrba öklözném, holott, amúgy soha nem tennék ilyet.

Szép az élet.

Nyolc óra van.

Amióta leírtam Podolin nevét, valami facsaró szívvel oda vágyom. A kolostorkapuhoz, bekukucskálni a boltíves folyosóra. Mert az jó.

Új pincérek jöttek, ugyanis nyolctól a hely átvedlik bárból rendes étteremmé. És akkor zene. Tánc.

2012. 2. 28.

{jcomments on}

Megosztás: