Figyelj, gyere, ülj le ide, ajánlok neked egy könyvet. Nem, ne gúglizz rá. Igen, tudom, hogy minden szünetben erről sustorogtok a lányokkal. És azt is, hogy őskövület vagyok, hogy velem ez a „dolog” még a dinoszauruszok idején történt meg, és hogy már minden más. Meg azt is, hogy ciki ez így most, megbeszélni az anyáddal, még mit nem! Vivien és Laura jobban tudja, mert ők már régebben. És Luca nővére is. Mindenki elmesélte. De az mégsem olyan, tudod. Na, gyere, ülj ide egy kicsit.
Emlékszel, amikor tizenhárom voltál, és volt Bence, akivel először jártál? Mi nagyon drukkoltunk apáddal. Nagyon édes volt a kefefrizurájával. Kicsit se aggódtam, hogy nem a legjobb tanuló, és olyan fura cuccokban jár: ha neked tetszik, hát nekem is. De aztán egyszer csak valamiért ideges lettél és dühös, találkozni sem akartál vele, minden elromlott, mi meg nem értettünk semmit. Aztán megvilágosodtam. Mondtam is apádnak:
− Te, ez a gyerek ott tart, hogy itt ez ideje az első csóknak, de lövése nincs, hogy kell azt!
− Mi se tudtuk annak idején, csak, hogy valami nyálas cucc, ennyit tudtam róla. – vigyorgott apád.
− Te nem féltél?
− Nem a fenét nem! Magabiztosnak akartam látszani, és elbénáztam az egészet. De aztán rájöttem, hogy csókolózni mindenki tud.
− Mondjuk el neki!
− Mit?
− Hát, hogy csókolózni mindenki tud!
Hát, így történt, hogy aznap, a vacsoránál elmondtuk. Úgy néztél ránk, mintha megbolondultunk volna. Mintha UFO-k lennének a szüleid. Egy falatot se ettél, nem mondtál semmit, és húztál vissza a szobádba. Viszont pár nap múlva kisütött a nap, elvonultak a viharfelhők, és kicsit szégyenlősen bevallottad, hogy csókolóztál a Bencével. Ja, és csókolózni mindenki tud…
Tudod, az van, hogy lehet, hogy mi még a dínók korában voltunk fiatalok, de hidd el, vannak dolgok, amik nem változnak. Vagy legalábbis nem kéne, hogy változzanak. Ilyen az első együttlét is.
Ha azt gondolod, rajtunk annak idején nem volt ott a nyomás, hogy a fél osztály már túl volt rajta, és ne közösítsenek ki, akkor tévedsz. De ha az embernek volt egy kis esze, akkor nem ez volt a legfontosabb szempont. Hogy volt-e eszem? Szerinted?
Hogy hívták? Robinak. Két évvel volt idősebb nálam, már nem is járt gimibe, elvégezte, komoly férfinak számított. Nagyon büszke voltam rá, hogy velem jár, a kis harmadikos gimnazistával, de azt is tudtam, hogy előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy lefeküdjünk egymással. Féltem, igen. Féltem, hogy nem vagyok elég szép, hogy béna leszek, hogy nem tudunk normálisan védekezni, hogy megtudja az is, akinek nem kéne, féltem én mindentől. De akartam is, mert nagyon szerettem azt a fiút. Úgyhogy alig kimondva, de úgy, hogy mindketten tudtuk, mi fog történni, kiválasztottunk egy napot, amikor este elmentünk a közelben egy erdőbe. Olyan hely volt, ahol nappal se sokan jártak, éjjel meg aztán végképp nyugis volt. Erdő, tisztás, fölöttünk meg csak az ég. Nyálas, mi?
Szóval mindketten nagyon zavarban voltunk, amikor odaértünk. Robi plédet vett elő, leterítette, és előkerült egy fél üveg bor is a hátizsákjából. Azt végül utána ittuk meg, valahogy nem éreztük helyénvalónak, hogy abból szerezzünk bátorságot.
Beszélni nem nagyon kellett: átölelt, és érezte, hogy nagyon félek. Lassú volt és gyengéd, és amikor megrezzentem, mindig erősen magához szorított. Sosem fogom elfelejteni, hogy nem csuktam be a szemem, végig ott volt a fejünk felett az ég a csillagokkal.
Hogy fájt-e? Kicsit igen. De akkor, ott, abban a pillanatban azt éreztem, hogy csak mi ketten vagyunk a világon, ő meg én, és hogy ez örökké így lesz. És az, hogy nem így lett végül, talán nem is a mi hibánk. Elköltöztek, ritkán járt a vonat, sokszor nem tudott eljönni az egyetem miatt, aztán beteg lett a kishúga, aztán én kezdtem el egyetemi előkészítőre járni, ahol volt egy nagyon okos fiú… A többit már kitalálod.
Azt, hogy vele történt meg, sosem bántam meg, mert szerettem. És ez az, ami nem változik. Mindegy, hogy ez ezer éve volt, és hogy most az ismerkedés, együtt járás már egészen másként működik. Egy biztos: én azzal élném át ezt az élményt, akit nagyon szeretek. Akiben bízom, akihez tartozni szeretnék. Persze én is tudom, hogy a tinédzserkori kapcsolatok nem egy életre köttetnek. Már akkor is így volt. De minden akkori szerelmemnek helye van az emlékeim között, mindegyik értékes, fontos. Utálnám, ha lefeküdtem volna valakivel csak azért, hogy túl legyek rajta, és most vagy valami borzasztó emlékem lenne róla, vagy semmilyen.
Menned kell. Ok, ok. Holnap suli. Csomagoljak kaját? Megtaláltad a kék pólót, amit kerestél? Mamát felhívnád végre?
Hogy? Ja, hogy a könyv. Itt van, tessék.
Borsos-Kőszegi Erika
Az első, Menő könyvek, 220 oldal
Az antológiában a következő írók művei olvashatók:
Dragomán György, Fiala Borcsa, Garaczi László, Gimesi Dóra, Grecsó Krisztián, Háy János, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Mészöly Ágnes, Molnár T. Eszter, Nagy Ildikó Noémi, Németh B. Eszter, Nyáry Krisztián, Tasnádi István
