A Müpa Jazzrajongók című sorozatában Náray Erika színésznő és jazzénekesnő a mai magyar színházi, filmes és irodalmi élet ismert alkotóival beszélget. A jazzről folyó eszmecsere szüneteiben az aktuálisan meghívott vendég kedvenc szerzeményei is felcsendülnek, a Jazzrajongók tehát egyszerre könnyed beszélgetős est és koncert. Február 23-án Hámori Gabriella színésznő és az Állítsátok meg Terézanyut! című film rendezője, Bergendy Péter lesz Náray Erika vendége a Bohém Étteremben. A Jazzrajongók apropóján ezúttal mi kérdeztük Náray Erikát a jazzhez fűződő viszonyáról, de szóba került a színpad gyógyító hatása, a rutin és Hajós András is. Interjú.
– Ugorjunk kicsit vissza az időben! Mikor és hogyan találkozott először a jazzel? Mi fogta meg ebben a műfajban?
Először azokkal a dalokkal ismerkedtem meg, amiket a zenés amerikai filmekben hallottam többnyire vasárnap délutánonként tévézés közben. Csak később tudtam meg, hogy ezeket Gershwin, Cole Porter, Irving Berlin – és még sorolhatnám – írta. Legközelebb, amikor Ella-tól vagy valaki mástól hallottam, tetszett, hogy hozzányúltak az eredetihez. Ekkor kezdtem el lemezeket vásárolni, amire az volt írva, hogy jazz. Ráadásul a gimnazista szerelmem elképesztő Weather Report és Zappa rajongó volt. Ez jó alapokat adott. A popzenében is azok tetszettek, akiket olyan zenészek kísértek, akik ebből a műfajból jöttek, vagy saját maguk is jazzmuzsikusok voltak, csak kirándultak egy kicsit. A gimnázium alatt és utána is még jó sokáig, szinte csak Sade-t, Stinget, Al Jarreau-t, Bensont hallgattam a klasszikus jazz előadók mellett.
– A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz szakán végzett. Hogyan emlékszik vissza az ott eltöltött évekre?
Nagyon hálás vagyok az első zenekaromnak, akik rábeszéltek, hogy próbáljam meg és végezzem el a jazz-ének szakot. Rengeteget tanultam, nem csak az ott tanító muzsikus tanároktól, de azoktól a zenész barátoktól is, akik oda jártak. Kinyílt előttem a jazz világa, amit addig csak felszínesen ismertem.
– Énekel, szinkronizál, színházban is játszik. Ennyi tapasztalattal a háta mögött mennyire engedékenyebb saját magával szemben, mennyire bízik a rutinjában?
Néha, ha olyan dolgot csinálok, amit még soha, vagy nagyon ritkán, esetleg egy váratlan helyzetbe keveredek szakmailag, viccesen azt szoktam magamnak mondani, hogy „NE IDEGESKEDJ, MÉGISCSAK VAN RÓLA KÉT DIPLOMÁD”. Ha újrakezdeném, most is ennyit tanulnék, és nem feltétlenül azért, mert jól mutat az életrajzomban, hogy hol végeztem. Hanem azért, mert mind a két helyen olyan szakmai – és persze nem csak szakmai- barátokra tettem szert, amiből ma is élek.
– Több zenésztől és színésztől is hallottam, hogy a színpad gyógyít, azaz bármilyen fizikai, lelki teherrel kell is megküzdeniük, az eltűnik, amíg a színpadon állnak. Pályája során ön is találkozott ezzel a jelenséggel?
Igen. Az egy másik állapot, amikor az ember áll a színpadon és szerepel. Persze ehhez az kell, hogy olyan feladata legyen, amiben maradéktalanul el tud merülni, amit szeret.
– A Jazzrajongók sorozatban beszélgetett már többek között Dragomán Györggyel, Nyáry Krisztiánnal, Alföldi Róberttel, Hajós Andrással, valamint ebben az évadban jön Kovács Patrícia, Ónodi Eszter, Hajdú Steve, Mészáros Máté. A beszélgetőtársak kiválasztása szempontjából mennyire kapott szabad kezet?
Olyan szerencsés vagyok, hogy az én ízlésem találkozott a megrendelőjével. Írtam egy hosszú listát, amiből a MÜPA kiválasztotta a szerintük legérdekesebb alanyokat, de azt kell, hogy mondjam, senki olyan nem maradt ki az első évadból, akiért nagyon fájna a szívem. Ráadásul úgy tűnik, hogy lesz folytatás és a lista csak bővül.
– Januárban a szintén zenész Hajós András volt a beszélgetőtársa. Például vele milyen volt beszélgetni a jazzről?
Abban maradtunk, hogy zenészt nem hívunk, vagy csak nagyon indokolt esetben. András speciális eset, nem csak zenész, ezért szerencsére nem kellett sokat magyaráznom, hogy ő miért van a listámon. Imádom a humorát, a muzikalitását, az agyát. Nagyon vártam a vele való találkozást. Hogy nem csalódtam, az enyhe kifejezés. Minden elképzelésemet felülmúlta az az este. Miközben folyamatosan azt boncolgattuk, hogy miért is jó a jazz, beszélgettünk családról, munkáról, más zenei műfajokról és egy kicsit arról is, hogy mi az, amit nem igazán értékelünk. Mindezt olyan humorba öntve, ami csak rá jellemző.
– Február 23-án Hámori Gabriella és Bergendy Péter lesz a Jazzrajongók vendége. Hogyan készül a beszélgetésre?
Megnézek néhány filmet, színházi előadást, utánaolvasok a vendégemnek, felkészülök belőle, sok olyan zenét hallgatok, amit ő szeret – most éppen Cole Porter a kedvenc – így azon az estén már „csak” érdeklődőnek kell lennem. Ez persze nem esik nehezemre, hiszen nem véletlenül ülnek velem szemben pont ők. Kivétel nélkül mindegyiküket izgalmas személyiségnek tartom. Nagyon örülök, hogy olyan dolgokat is megkérdezhetek tőlük, amiket mások még sosem.
– Zeneileg mire számíthat majd a Bohém Étterem közönsége?
Mindig másra, ez a vendégtől is függ. De azt mindenképpen szem előtt tartom, hogy a közönség soraiban ülhetnek olyanok is, akik nem ismerik a műfajt, elrettenteni semmiképpen sem szeretnénk őket.
– A jazz szó kapcsán a legtöbben a szabadságra, a felszabadultságra és a kreativitásra asszociálnak. Az ön számára mit jelent?
Ha ez így van, akkor annak nagyon örülök, bár sokszor inkább azt tapasztalom, hogy szitokszó. Pedig a jazz – ahogy a pop vagy a klaszikus zene – nem egyforma. Nekem a legizgalmasabb zenei műfaj, pont a kötetlensége miatt, ami persze nem jelenti azt, hogy az a jó jazz, amikor össze-vissza játszanak. Jó jazz-t csak nagyon képzett zenész tud játszani, és mivel az én zenészeim egytől-egyig csodás muzsikusok, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden fellépésen átélhetem a szabadság, a felszabadultság és a kreativitás legszebb pillanatait.
A Jazzrajongók február 23-ai beszélgetésére itt tudsz jegyet vásárolni.
