Nyolc évvel ezelőtt még vetélytársakként léptek színpadra, mára azonban barátok és zenésztársak lettek. A Müpa Jazzműhely sorozatának január 20-i előadása egy, a külföldi jazzéletben már jól bevált koncertformát, a Trumpet Summitot kívánja megismertetni a magyar közönséggel. Az est főszereplői Koós-Hutas Áron, Pecze Balázs és Subicz Gábor lesznek.
– 2008-ban a Magyar Rádió trombita-tehetségkutató versenyén ti hárman értetek el dobogós helyezést. A verseny óta a január 20-i koncerten léptek először közösen színpadra. Milyen emlékeket őriztek az akkori versenyről?
Koós-Hutás Áron: Számomra nagyon izgalmas időszak volt a verseny. Sokat gyakoroltam és nagyon lelkesen készültem. Nemcsak szakmai, hanem egyfajta lelki fejlődéssel is járt ez az időszak. Önbizalmat adott a további sikerek eléréséhez.
Subicz Gábor: Valóban felejthetetlen élmény volt, rengeteget gyakoroltunk, meghallgattuk és húztuk egymást, szuper kísérőzenekarral dolgozhattunk, és sokat lehetett közben fejlődni.
Pecze Balázs: Akkor még teljesen ismeretlenül, ellenfélként találkoztunk egymással. Számomra a dolgot még egy picit nehezítette, hogy a fiúk öt évvel idősebbek nálam, mindketten jazztrombita-művészdiplomával a zsebükben versenyeztek, én pedig klasszikus trombitás tanulmányaim mellett foglalkoztam a jazzel. Az esélytelenek nyugalmával versenyeztem, és akkor kezdtem megijedni, amikor bekerültem a döntőbe, a legjobb öt közé. Nagyon boldog voltam, hogy ebben a mezőnyben második díjjal jutalmazták a játékomat. Az rendkívül pozitív hozadéka volt a versenynek, hogy a zsűri munkájában részt vevő Kőszegi Imre felkért, hogy működjek közre a zenekarában. Ez nagy megtiszteltetés volt számomra azért is, mert Imrét már kisfiúként is hallgattam azokon a lemezeken, amiket Tomsits Rudi bácsi – édesapám jó barátja- mutatott nekünk.
– Ha valaki rákeres a nevetekre, előbb-utóbb mindenkinél megjelenik a „napjaink egyik legkeresettebb fiatal trombitása” jelző. Jelent ez bármilyen típusú vetélkedést közöttetek?
Pecze Balázs: A pályáink nem keresztezik egymást, sőt a verseny után eltelt nyolc évben jó kollégák lettünk, sok produkcióban dolgozunk együtt, és ha arra van szükség, akkor helyettesítjük is egymást.
Subicz Gábor: Valóban inkább az jellemző, hogy együtt, vagy felváltva dolgozunk helyeken, egymásnak passzolgatjuk a munkalehetőségeket, ha esetleg nem érünk rá. Jó érzés, hogy ha esetleg nem tudok vállalni egy megkeresést, nyugodt szívvel tudok ajánlani magam helyett szuper arcokat. Áronnal évekig váltogattuk egymást a PASO-ban, Balázzsal a Recirquel társulatban dolgozunk együtt jelenleg, de biztos vagyok benne, hogy nagyon sokat fogunk még együtt dolgozni.
Koós-Hutás Áron: Hála istennek nincs közöttünk semmiféle rossz értelemben vett vetélkedés, vagy furkálódás. Inkább segítjük egymást, mivel barátok és kollégák vagyunk. Persze az egészséges versenyszellem azt hiszem, mindannyiunkban benne van, de ezzel még inkább húzzuk egymást felfelé a fejlődés létráján.
– Jelenleg ki, mit tekint a legfontosabb projektnek, célnak a karrierjében?
Koós-Hutás Áron: Számomra saját zenekarom a Koós-Hutás Áron E.T. Project a zenei kiteljesedés. Ebből a projektből a Müpában is kapnak majd a hallgatók egy kis ízelítőt, de több koncertre is készülünk. Ezek közül a legfontosabb – és egyben mérföldkő is az életemben -, hogy meghívást kaptunk a Gronau Jazzfest nagyszínpadára, ahol május 3-án Till Bronner mellett fogunk egy teljes értékű, 75 perces koncertet adni. Hatalmas dolog ez számomra, nagy lehetőség a bemutatkozásra a nemzetközi jazzszíntéren.
Pecze Balázs: Klasszikus trombitásként rendkívül fontos megerősítést kaptam azzal, hogy szeptemberben a Concerto Budapest – Magyarország egyik legjobb szimfonikus zenekara – próbajátékán tizenhat jelölt közül engem választottak ki. Az azóta eltelt időben a zenetörténet ikonikus egyéniségeivel volt alkalmam találkozni, és együtt dolgozni. Debütálásom rögtön Beethoven 7. szimfóniájával, Krzysztof Penderecki vezényletével indult. Pillanatnyilag ez a zenekar tölti be az életemben a legfontosabb szerepet, mert itt kapok olyan lehetőségeket és feladatokat, amelyek az elképzeléseimmel leginkább összhangban vannak. Emellett természetesen nagy örömmel játszom a Budapest Jazz Orchestrában. Terveimet abban szeretném kicsúcsosítani, hogy a nemrég alakult rézfúvósötösünkkel szeretnénk nemzetközi versenyeken is megmérettetni magunkat.
Subicz Gábor: Saját zenekarom, a Subtones egy vérbő jazz-funk zenekar, karcos sounddal, szuper muzsikusokkal, és Jónás Verával, aki már-már állandó vendégként és kreatív társként vesz részt a zenekar életében. Én zeneszerzőként és hangszerelőként is aktív vagyok, és másik fő csapásként a Modern Art Orchestrában tudok lubickolni ebben a mivoltomban. Fekete-Kovács Kornél, a zenekar vezetője folyamatosan új darabok írására ösztönöz, és hamarosan önálló szerzői lemezem jelenik meg a zenekarral, ami óriási dolognak számít.
– Hogy alakult ki a január 20-i koncert koncepciója? Kinek az ötlete volt a Trumpet Summit?
Subicz Gábor: Az ötlettel a Müpa jazz programjainak szerkesztői kerestek meg minket, szabad kezet adva mindenhez. Határozott elképzelésekkel rendelkező, érett muzsikusok vagyunk mindannyian, rengeteg ötletünk volt, talán szelektálni volt a legnehezebb, hogy mi fér bele egy estébe. Aztán amikor minden ötlet a helyére került, leültem meghangszerelni a dalokat, hiszen az est nagy része ősbemutató lesz ebben a három trombitás formában.
Koós-Hutás Áron: A koncepciót együtt dolgoztuk ki. Amellett, hogy az a bizonyos „párviadal” is jelen lesz több közös számban, minden egyes művész lehetőséget kap a saját stílusának a kifejezésére is, egy 20 perces blokkban, ami csak az övé. Úgy építettük fel a műsort, hogy a hangulat egyre fokozódjon majd a koncert előrehaladtával.
– Ahogy utaltál rá a Trumpet Summit elnevezés a jazzben sokszor hangszeres „párviadalba” torkolló koncertet jelez, most azonban nem vetélkedésre, hanem inkább kreatív együttműködésre számíthat a közönség. Hogyan épül majd fel a koncert?
Koós-Hutás Áron: Azért tűnhet sokszor párviadalnak egy ilyen fellépés, mivel ugyanolyan hangszeresek találkoznak a színpadon. Láttunk rá példát a jazztörténelemben, amikor némely pillanat valóban versenynek tűnt. Ki tud gyorsabban, kit tud magasabban játszani. Ez azonban szerintem részben színpadi poénkodás, valójában ez is egyfajta összjáték. Egy bizonyos szint fölött nem gondolom, hogy egyik zenész jobb lenne, mint a másik. Legfeljebb kinek ez, kinek az tetszik jobban. És ezt az értő közönség pontosan tudja.
Pecze Balázs: Igyekeztünk a jazztrombitálás olyan meghatározó, híres számait elővenni, ami sok embernek tetszhet, és a közönség érdeklődésére tarthat számot. Mindenki a saját stílusa szerint ad hozzá a produkcióhoz, és bár ez nem egyező, mégis azt gondolom, hogy rendkívül színessé teszi az estet. Trombitásként nem távolodtam el attól a stílustól, amelyben annak idején a Magyar Rádióban is versenyeztem. A jazz kiskoromtól a szerelmem, Chet Baker, Miles Davis, Clark Terry és Tomsits Rudolf mindig is példaképeim voltak, és szeretnék a játékommal az ő nyomdokukban járni. A saját blokkomban Szőke Nikolettát látom vendégül, aki nagy hatással volt rám, és úgy gondolom, hogy a magyar jazzéneklés kiemelkedő képviselője.
Subicz Gábor: Nagyon izgalmas és színes műsorral készülünk, amely egyszerre mutatja be a saját zenei világunkat, hiszen sok eredeti szerzeményünk is elhangzik majd, és ahogy Balázs is utalt rá, fejet hajt a jazztrombitálás nagyjai előtt, természetesen a teljesség igénye nélkül. A közös számokat én hangszereltem, és mondhatom nagyszerű érzés volt, amikor ezek a szuper muzsikusok (rajtunk kívül Tálas Áron, Szebényi Dániel, Czibere József, Fonay Tibor, Csízi László és Oláh Gábor) először megszólaltatták, amiket írtam. Ráadásul fantasztikus vokalista vendégeink is lesznek, Szőke Nikoletta, Kovács Réka és Mc Zeek személyében.
