Két év után ismét jelentős magyarországi Eötvös Péter-premiernek adott otthont a Müpa: a komponista Esterházy Péter szövegére írt Halleluja – Oratorium balbulum című műve a Bécsi Filharmonikusok és a Magyar Rádió Énekkara jóvoltából, a szerző vezényletével csendült fel tegnap először Magyarországon. Az előadásról Vándor Ágnes írt halálpontos jegyzetet.
Emelkedett méltósággal, helyenként gyógyító humorral búcsúzott a múlttól és a jövőtől a két Péter, az Eötvös és az Esterházy tegnap este a Müpában. Oratóriumuk, a Halleluja, sokak, sokunk aktuális életérzésének adva hangot, s ami még több, helyenként mindennél többet mondó csendet, valóban lezár valamit. Hosszú évszázadok óta talán először érezzük, hogy kész, vége, semminek nincs már tartalma, az angyal részegen gajdolászik, a próféta dadogva hebeg. Nincsenek már érvényes szavak, nincsenek már követhető eszmék, nincs már semmi. Ezt a semmit tárja fel a maga mélységében a két zseniális alkotó, hogy innentől kezdve már mi magunk dönthessünk – magunkról. Dönthetünk úgyis, ahogy a mű szövegírója, hogy kivonulva adjuk át magunkat a vég megnyugtató tudatának. Dönthetünk úgyis, ahogy a látható többség, tehát hogy maradunk, s közben rettegünk a mindenhonnan ránk zúduló káosztól, a már meghaladottnak hitt sötétség ismét felzendülő győzelmi harsonáitól, félünk a másiktól, legfőképpen pedig az ismeretlen önmagunktól. Tényleg, kik vagyunk mi és miért is vagyunk e világon? A kérdést a mű is felteszi, és meg is adja rá a felvilágosult elme összes eddigi válaszát. Mindaz a tanácstalanság, elegáns kivonulás és a véggel való boldog kokettálás, amit a tegnapi, alkotói szerint csak és kizárólag 2016-ról szóló műből kiolvashattam, az nekem legalábbis arról szól, hogy miközben a falak és korlátok lebontásán dolgozik, az emberi értelemnek sikerült önmagát is korlátozó hitrendszerré kanonizálnia, és képtelenné vált annak érzékelésére, hogy nem a végnek, hanem az újra tervezésnek jött el az ideje. Hogy egy igazságosabb, mert nem a kevesek kiváltságára, hanem a többség biztonságos létezésére épülő világ küszöbén állunk. Még akkor is, ha ennek most tök az ellenkezője látszik.
