Baranyai László regénye, a Pálfordult világ a napokban fog feltűnni a könyvesboltokban, s biztosak lehetünk abban, hogy sokan megrökönyödéssel és megbotránkozással fogják olvasni Szent Pál életének és teológiájának(!) ezt a szokatlan nézőpontú előadását. (Másokat meg talán felszabadít.) Az 1943-ban született szerzőt megpróbáltuk kifaggatni arról, vajon mi „vitte rá”, hogy érett korában barackot nyomjon a zsidóság fejére, és megfricskázza a kereszténység orrát.
– Nem ismerem az Imprimatur Kiadót…
– A regényt végül magánkiadásban adtam ki, a kiadó neveként használt Imprimatur egy kicsit gonoszkodó gesztus, hiszen ez az egyházi iratokon szereplő felsőbb jóváhagyás latin elnevezése. Persze, azok, akik a „nihil obstat-pecsétet” rá szokták tenni a vallásos könyvekre, nem fognak örülni a regénynek.
– Mi volt a gond a már létező könyvkiadókkal?
– Először a Jelenkor Kiadót kerestem meg. Csordás Gábor, a kiadó vezetője egy jóindulatú, jó ízlésű és finom lelkű ember, aki nagyon jó ízléssel menedzseli a magyar irodalmat. Erre a könyvre azt mondta, hogy nem szerencsés megjelentetni, pláne most nem kellene borzolni a kedélyeket. (mikor, ha most nem?) Azt tette még hozzá, hogy olyan, mintha a kereszténység kialakulása egy zsidó furfang lenne. Ez az utóbbi kifogás nagyon tetszett nekem, a szívembe zártam. Egy másik nagy kiadónál is hevert a könyv egy ideig, de úgy tűnt, a döntéshozóknak túl vastag, így inkább csak az időhúzás folyt náluk.
– Tényleg elég nagytestű ez a regény!
– Nagyon precízen végig akartam menni Pál életútján. Őszintén érdekelt, hogy az apró, köznapi cselekedetekből, az emberekkel való beszélgetésekből hogyan alakul/alakítható ki a kereszténység. Nagyon izgatott, hogy ez a „Pali” hogyan tudta egy emberöltő alatt elterjeszteni a kereszténységet – vagy legalábbis elvetni a magját – az egész akkor ismert világban.
A másik, ami izgatott, amit Mészöly Miklós is megcsinált a Saulusban: ő azt kereste, hogy melyek azok a mozzanatok, benyomások és találkozások, melyektől ez az ember hirtelen átfordul. Én erről másként gondolkodom, egy apró eseményekből összeálló hosszú folyamatot látok magam előtt. Mészöly Miklós, aki jó barátom volt, megvakítja a történet végén Sault, és ez a megvakulás jelenti a megtérést. Mészöly ezt nagyon finoman csinálja, nem akarja levonni a konklúziót, még látens formában sem. Ő csak feldobja a témát, és úgy hagyja. Engem pont az izgatott, miként jön rá Pál arra, hogy mit kell eljátszania, ahhoz, hogy jó zsidó legyen, és megmentse a zsidóságot.
– Mészöly Miklós mintha feltűnne a regényben is.
– Nem nehéz rájönni, hogy Pál barátját, Miklótot róla mintáztam. Mészöly Szekszárdon a Porkoláb völgyben dolgozott egy kis kalyibában… A regény vége felé ő az, akivel Pál őszintén beszél mindenről, Miklót az, aki gratulál neki, hogy „megcsinálta”… de az Olvasó még itt sem tudja biztosan, hogy mit is csinált meg.
– Jól veszem ki, hogy ez a regény egy életen át tartó morfondírozás eredménye?
– Negyven év. Először, lelkes drámaíró koromban egy drámát írtam ebből, és minimális sikereket el is értem. Aztán később nekiláttam, hogy átírjam prózába. Részben amiatt felismerés miatt, hogy ez a történet nem annyira drámai, sokkal inkább epikus: Pál csak eljátssza a nagy műsort, és közben – a látszat ellenére – utolsó percig a zsidóság érdekében próbál cselekedni.
– Az, hogy regényt írtál, ami normális emberek (a kisebbség) szerint fikciós mű, jó esetben megvéd Téged a támadásoktól…
– Nincs olyan regény, pláne történelmi regény, ami ne a saját korának szólna. Szükségszerűen el kell benne helyeznem a magam gondolatvilágát, a magam morálját. Akkor is, ha kiadói kifogások között szerepelt, hogy ez egy „kényes téma”. Nekem erre az a kérdésem: az elmúlt kétezer évben volt-e olyan, amikor ez nem lett volna kényes téma? Vannak olyan dolgok, amelyekhez éppen azért érdemes hozzányúlni, mert kényes témának számítanak. Talán még van, aki emlékszik rá, hogy a Szkárosi Endre-féle Új Hölgyfutár borítója kapcsán hogy kikelt magából Torgyán doktor. Na, az jó reklám volt.
– Egy életen át tartó morfondírozás után mennyi idő alatt „íródott meg” a Pálfordult világ?
– Három évig írtam a regényt, s közben óriási segítségemre volt az internet, ahol bármikor ellenőrizni tudtam a tudásomat. Közben, a hitelvek és dogmák sűrűjében újra és újra elcsodálkoztam azon, hogy mekkora baromságokban tudnak hinni emberek…
– A regény a réseket kitöltve pontosan illeszkedik ahhoz, amit Szent Pálról tudunk, de ezek a kiegészítések – ami maga a regény – hörgésre fogják késztetni a bigottan vallásos embereket. Mert, bár nem állt ellentmondásban a Szentírással, azért elég meghökkentő figurának tűnik például a buta és alkoholista Szent Péter.
– Péter egy nagydarab fickó volt. Pál leírja a Galatáknak írt levélben, ahogy Antiochiában szembeszállt Péterrel. Én a levelekből úgy vettem ki, hogy Péter tényleg buta volt, főleg Pálhoz képest. Péter, a maga erőteljességével, megjelenésével, és azzal, hogy jókor volt jó helyen – az elsők elhívottak közé került. Ennyit jelent Péter primátusa, és nem többet. Ő volt a legnagyobb hangú, piálni meg azért piál, mert nem bírja a feszültséget…
– Furcsa, de számomra üdítő, hogy néhol kimondottan mai kifejezések vannak a szövegben.
– Egy barátom ezt nehezményezte is, őt a „speditőr cég” zavarta. Nem akartam egy önkényesen – mert hogyan másként? – leszűkített szókinccsel dolgozni, és nem is akartam úgy csinálni, mintha egy redukált szótartományban kellene mozognom… Én úgy gondolom, hogy ez a fajta szabadabb nyelvhasználat pezsdíti a szöveget.
– Milyen volt az a kor? Miféle emberek voltak a hőseid?
– Az Újszövetség szereplőit nem emberként tekinti a többség. Azt hiszik, hogy „ezek” egy arasszal a föld fölött jártak, nem ettek, nem ittak, nem szeretkeztek. Pedig az a világ is működött, ráadásul nagyon hasonlóan, mint a mi világunk. Persze, ha egy halott csecsemőt kitett valaki az utcára, akkor azt eltakarították a kutyák – de ezzel együtt is megvolt az akkori társadalomnak is a működő rendje. A Római Birodalom nagyobb volt, mint most az Európai Unió, és évszázadokon át működőképes tudott maradni. Spiró György a Fogságban jobban, alaposabban és hihetetlenül pontosan bemutatta ezt a világot. Én azzal hitegetem magam, hogy a Pálfordult világ a Fogság párdarabja, akkor is, ha kisebb terjedelmű, és más célok vezettek. Az én regényem – visszatérve a kritikához – nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a kereszténység igazában a zsidóság egy formája.
– Teológiai szempontból jól „elpakoltál” a regényben mindent, ami az katolikus egyház kialakulásának századaiban megesett.
– Nyilvánvaló, hogy ezek a tanítások több száz év alatt alakultak ki. Mégis, a többség ma úgy veszi, hogy „isteni parancs”, pedig egy frászt: mindenki hozzátett valami apróságot, és így alakultak ki azok a tantételek, amiket aztán egy ponton írásban rögzítettek, és a kinyilatkoztatásként kezdtek propagálni. Ezzel együtt még csak nem is vagyok eretnek, amikor bemutatom a dogmafejlődést. Még akkor sem, ha ezt kicsit karikaturisztikusan teszem.
– Te vallásos vagy?
– Nem.
– Te hívő vagy?
– Nem. Szerintem csak egy nem-hívő tud így írni a hívőkről. Egyvalamiben viszont feltétlenül hiszek. Mégpedig abban, hogy hit nélkül nem lehet élni. És ez – gyakorlatilag szemlélve a dolgot – majdnem olyan, mint maga a hit.
– A kettő nem üti egymást?
– Nem magamról beszélek. Az emberekről általában. Nekik szükségük van valamilyen hitre. Emberi létük olyan alapeleme, mint a vér a tagjaikban. Nem élhet úgy valaki, hogy nem bízik valamilyen felsőbbrendű erőben.
– Ateista vagy?
– Igazában nem tudod, hol különbözik a hitetlenség az istentagadástól. Pálnak azért volt fontos Jézus, mert kellett neki valaki, akiről elmondható, hogy feltámadt. Mert ha Jézus feltámadt, akkor van feltámadás, van mennyország, van élet a halál után, újra találkozhatunk elhunyt rokonainkkal, barátainkkal. Rögeszmésen azt vizsgálta, hogy miként történt a feltámadás, mert ha ezt meg lehet fejteni, akkor megéri a lemondást, az aszkézist, a vallásos mellébeszéléseket… Pál számára a regényben végig az a legnagyobb kérdés, hogy miként történt a feltámadás. A történet során is többfajta verzió felmerül…
– A szex felbukkan a regényben, s be kell vallanom, sokáig aggódtam, hogy Pálról kiderül, hogy homoszexuális. Amit gyenge megoldásnak éreztem volna. Pál ehhez képest aszexuális. Ebből a szempontból olyan, mintha nem is létezne.
– Én a szüleim bigottsága és az egyházi középiskolában töltött évek következtében erős szexuális érdeklődéssel rendelkezem, nem túlzás azt mondani, hogy egész életemre rányomta a bélyegét. Arra voltam kíváncsi, hogy mi ennek a reciproka. Meg akartam vizsgálni, hogy milyen fiú az, aki szexuális szempontból „üres”. Ehhez persze kellett keresnem egy olyan élményt, ami őt a szextől teljesen eltávolítja. Ez az a jelenet, ahol meglátja, hogy a szeretve és félve tisztelt apja titokban az általa csodált lánnyal kefél. Nekem ez azért volt fontos, mert Pál az újszövetségi levelekben monomániásan visszatér a nőkre, a nők szerepére, helyzetére… Például az I. Korinthusi levél 11. fejezetében ez áll:
A férfi nem köteles a fejét befödni, mert Isten képmása és dicsősége, az asszony viszont a férfi dísze. Nem a férfi lett ugyanis az asszonyból, hanem az asszony a férfiből. S nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az asszonyt a férfiért. Ezért viselje az asszony annak a jelét, hogy hatalom alatt áll…
Határ Győző azt írja, hogy ha nem ez a vallás ült volna rá a világra, akkor egy jobb Európában élnénk ma. És lehet, hogy nem téved!
***
[Az interjú szövege egy helyütt, néhány sor erejéig pontos idézet a regényből. Az Újszövetséget – egykori bencés diákokhoz méltó módon – a Békés Gellért és Dalos Patrik által készített fordításból idéztük.]
