Megkezdett verseinek befejezésével és ujgur népmesék fordításával foglalkozik Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a nemzet művésze, aki november 3-án tölti be 80. életévét.
Buda Ferenc elmondta: az ujgur népmesékkel hosszú évek óta bíbelődik, de a tervezett kötet még nem született meg, ez azonban nem veszi el kedvét a munkától.
Buda Ferenc felidézte: pályája középiskolás korában indult, ekkor döntötte el, hogy írásnak fog élni. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-orosz szakára 1955-ben vették fel.
Mint mondta, nagyon szerette az oroszt és jó tanárai voltak, akik meg tudták értetni vele, hogy egy nyelvet és kultúrát bűn hibáztatni az adott nyelvet beszélők elkövetett tettei miatt.
Számára a német kultúrát is Johann Sebastian Bach és a hozzá hasonlók képviselik. Kitért arra is, hogy középiskolás korában írt verseit a debreceni Alföld közölte, de ezeket a zsenge műveket később nem vette be a gyűjteményes kötetébe.
Debrecenben élte meg 1956 októberének napjait. Amíg meg nem jöttek az orosz tankok, addig nem volt ideje versekkel foglalkozni, jelentkezett a Nemzetőrségbe, társaival rendfenntartó feladatot töltöttek be, arra ügyeltek, hogy ne legyenek fosztogatások, túlkapások és személyes bosszúk.
Így következett el november 4-e hajnala, ami megteremtette a csendet arra, hogy verseket írjon – emlékezett a költő, hozzáfűzve: november elejétől február közepéig, amikor újraindult az oktatás az egyetemen, mintegy másfél tucatnyi verset írt, s ezek közül három a hatóság kezébe került. A versek ugyanis kézről kézre terjedtek, és az egyik fiú éppen a besúgónak szavalta el őket. Miután a versek szerzőjének nyomára akadtak, egy év börtönre ítélték a Rend, a Tizenöt-húszéves halottak és a Pesten esik a hó című versek miatt. Az őrizetbevétel napját nem számították, így összesen 366 napot töltött börtönben – idézte fel az 1956-os eseményeket.
A Pesten esik a hó című verset az Ébresszen aranysíp című második kötetébe Juhász Ferenc beleszerkesztette, aláírva a vers keletkezésének évszámát is. A másik két vers sokáig illegalitásban lappangott a fiók mélyén, ezeket és a börtönben írt verseket Für Lajos, a debreceni egyetem tanársegéde, a forradalmi bizottmány titkára őrizte, majd az 1980-as évek végén postán küldte vissza neki.
A fővárosban három évig segédmunkásként dolgozott, közben verseit a Kortárs, az Élet és Irodalom, majd az Új Írás közölte. Mivel 1963-ban az elnöki tanács elnöke, Dobi István kegyelemből mentesítette a büntetett előélettel járó joghátrányok alól, folytathatta tanulmányait, s elmehetett képesítés nélkül tanítani Pusztavacsra. Juhász Ferencnek köszönhetően, aki kezébe vette a versek sorsát a Szépirodalmi Kiadónál, megjelenhetett első kötete is – mutatott rá Buda Ferenc, hozzátéve: onnan Kecskemétre költözött, s mintegy 50 éve ebben a térségben éldegél „meggyarapodott” családjával. Feleségével 6 gyermeket neveltek fel, az első és az utolsó gyermek között egy generációnyi különbség van.
Mint mondta, a háború, a forradalom, valamint az ilyen viharszerű események hatására hamarabb megérhet a gondolkodás, de a családalapítás is gyökeres változást jelent minden ember számára.
A rendszerváltástól is olyan fordulatot várt, mint a forradalomtól, de csalódnia kellett.
Példaként említette a nemzeti összefogást, ami 1956-ban megvalósult néhány pillanatra, de a rendszerváltáskor nem jött létre, sőt, nem is tudható, hogy mikor volt ennyire széthasadva a nemzet. A Kádár-korszakra jellemző kontraszelekció is megmaradt – tette hozzá. Úgy fogalmazott, hogy „amíg tudja a kezeit és a szavait emelni”, addig leírja a véleményét.
A napokban debreceni középiskolásokkal találkozott, s egy időre ismét elfogta a reménység, amely ha ismét alábbhagy, újra gyerekek közé megy. Emellett az unokái is adnak okot arra, hogy örvendjen és hogy aggódjon is.
A globális jellegű aggodalomra okot adó jelenségekre gondolok, amit művelünk a kis sárgolyóval.
Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1955-ben kezdte tanulmányait. Csak 1968-ban kapott diplomát, mert 1957-ben néhány verse miatt elítélték, ezért 1958-tól segédmunkás, 1963-tól képesítés nélküli nevelő volt a Pest megyei Pusztavacson. 1965-től Kecskeméten általános iskolában tanított, 1971-től a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa, majd a Forrás szerkesztőségébe került, ahol 1986-tól a lap főmunkatársa. 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.
Számos verseskötete jelent meg, s jelentős műfordítói tevékenysége is: többek között baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt, kazah fordításai ismeretesek.
Munkássága elismeréseként 1973-ban Radnóti Miklós-díjat és József Attila-díjat, 1993-ban Nagy Imre-emlékplakettet és Magyar Művészetért Díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1996-ban Literatúra-díjat, 1999-ben Déry Tibor-díjat, 2000-ben Balassi Bálint-emlékkardot és Kölcsey-díjat kapott. 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, műfordítói tevékenységéért. 2007-ben Artisjus-díjat kapott.
A költőt csütörtökön délután köszöntik Kecskeméten, a Katona József Könyvtárban; a születésnapi rendezvényen Ramháb Mária, az intézmény igazgatója, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester és Füzi László, a Forrás folyóirat főszerkesztője, valamint a pályatársak, Alföldy Jenő, Dobozi Eszter, Pintér Lajos, Bahget Iskander fotóművész mondanak köszöntőt. Az eseményen mutatják be a Forrás Katona Józsefre emlékező és Buda Ferencet köszöntő új számát is.
