Ez a mű, túl a témán, olyan színt hozott ki belőlem, amin néha magam is elcsodálkozom. Utólag meglep, hogy ennyire összhangba tudtam hozni a különböző motívumrendszereket, ami nem követelmény a rockzenéből jött zeneszerzőknél.
A Müpa október 31-én mutatja be Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária Evangéliuma című rockoperáját, Böhm György rendezésében. Magyarországon először adja elő a művet rockzenészekkel kiegészített szimfonikus zenekar. A magyar könnyűzene ikonikus alakjának bibliai témájú, Európa-szerte ismert alkotása az evangélisták által elbeszélt bibliai történetben az anya és az anyaság szerepét állítja a középpontba. A Mária evangéliuma a Müpában a magyar zenés színpadok sztárjainak előadásában látható.
Tolcsvay Lászlóval beszélgettünk.
– A Mária evangéliuma ősbemutatóját 1991 húsvétján tartották a Madách Színházban. Össze tudja számolni, hogy azóta hol mindenhol és hányszor játszották?
– Nem tudom pontosan, de sok helyen, Magyarországon legalább nyolc színházban. Volt a Szegedi Szabadtéri Színpadon, a Margitszigeten, Sárospatakon, Pannonhalmán, Győrben, Miskolcon, bemutatták Pozsonyban szlovákul, idén tavasszal Brnóban cseh nyelven, lefordították németre, olaszra. Németországban körülbelül harminc városban járt az előadás egy turné keretében, a Madách Színház szerepelt vele Trentóban is, olasz nyelven.
– Gondolta volna, hogy ilyen nagy ívű pályát fog befutni a darab?
– Egyáltalán nem. Annál is kevésbé, mert Müller Péterrel és Sziámival abszolút a saját kedvünkre, saját indulatból írtuk, nem tudtuk, hol fogják előadni, azt sem, hogy egyáltalán előadják-e. Regényes a története. A Dunakanyarban lakom, és 1988-ban átjött hozzám valaki Vácról azzal, hogy szeretne egy szabadtéri színpadot létesíteni a váci bazilika előtt, és kéri, hogy írjunk valami „oda illő” darabot. Ez a gyújtózsinór begyújtotta Müller Pétert, aki akkor már régóta szeretett volna a női lélekről, a női princípiumról írni valamit. Az ő gondolata volt, hogy Mária életéről írjunk darabot, és hozott is nekem egy három-négy oldalas szüzsét. Az evangéliumot nem kellett átismételnem, de Péter tett bele egy dramaturgiai csavart: János apostol fejében játszódik a történet, mintha egy ókeresztény gyülekezetnek mesélné egy barlangban. János emlékszik vissza arra, hogy mire gondolhatott, mit érezhetett Mária. Így formálódik a szenvedéstörténet, előttünk. Ez hihetetlenül inspirált, és úgy bekattantam, hogy körülbelül fél év alatt megírtam a nagy részét. Akkor kapcsolódott be a munkába Sziámi. Ez volt az első közös munkánk. Ez három férfi nagy lelki összeesküvése volt, akik megpróbálták beleélni magukat a női lélek szinte megismerhetetlen titkaiba. Vácott végül nem lett szabadtéri színpad, a mai napig sincs, az „üstökös”, aki átjött és azt mondta, írjunk egy darabot, csak elvégezte a kötelességét és már tova is lebbent, de mi megírtuk a Mária evangéliumát – magunknak. Az, hogy fogalmunk nem volt, hol fogják előadni, kik fogják énekelni, az alkotás végtelen szabadságát adta. Amikor úgy nyolcvan százalékban kész voltam, mindent fölénekeltem egy magnószalagra, hogy Sziámi hallja, mire kell szöveget írnia, akkor mutattuk meg Kerényi Imrének. A Madách Színházban akkor már két éve ment a Doctor Herz, amit Müller Péterrel és Bródy Jánossal írtam, így arra gondoltunk, hátha az új darab is érdekli az akkori igazgatót. Ő azt mondta, hogy gyönyörű, be kell mutatni. Elkészültünk, így lett belőle Madách-előadás.
– És utána elkezdődött egy újabb meseszerű történet.
– Igen, az annak idején címszerepet játszó Sáfár Mónikával, aki prózai szakon végzett, csodálatosan éneklő tehetség, és Sasvári Sándorral, aki akkor volt éppen 33 éves, azaz krisztusi korba lépett. Később is fantasztikus ajándékokat kaptam ettől a műtől. Például egy általános iskolában kitalálták, hogy a gyerekek megtanulnak és előadnak egy színdarabot. A Mária evangéliumát választották, és olyan elsöprő sikert arattak, hogy utána Bősze Csilla színtársulatot, illetve színi tanodát alapított a csapatból: így jött létre a Petőfi Musical Stúdió.
A különböző előadásokban szebbnél szebb hangú énekesek, színészek tűntek fel és énekelték a szerepeket az évtizedek alatt. Amikor lefordították a darabot szlovák nyelvre (lemezfelvétel is készült belőle), először ódzkodtam, mert a szomszédban élünk ugyan, de nem ismerjük a nyelvet. Amikor meghallgattam, nagyon boldog voltam. A ,,Zdravas Mária“, az üdvözlégy Mária olyan gyönyörűen szól a férfikórusban, mint egy pravoszláv csoda. És három kitűnő szereposztásban háromszázszor játszották el. Idén tavasszal Brnóban annak a félig magyar Marián Slováknak a fia rendezte az előadást, aki 1992-ben Pozsonyban János apostolt játszotta. A fiatalok, – akik vagy látták az eredeti előadást, vagy nem –, olyan lelkesedéssel álltak hozzá, és olyan nimbuszt teremtettek a darab köré, hogy egy másik országban, egy idegen nyelven, amin nem beszélek, barátaim, lélektársaim és alkotótársaim lettek.
A Mária evangéliuma német nyelvű dortmundi bemutatója után Müller Péterrel együtt meghívtak egy hatalmas közönségtalálkozóra, egy beszélgetésre, és kérdések özönét tette fel nekünk a német közönség. Leírhatatlan öröm, hogy a darab ilyen állomásokat ért meg. Visszagondolva azt kell mondanom, hogy áldás volt a munkánkon. A legújabb boldogságom az, hogy az eredeti partitúrát Magyarországon most, a Müpában fogjuk először rockzenészekkel kiegészített szimfonikus zenekarral játszani.
– Miért kellett erre huszonöt évet várni?
– Annak idején minden fél play back-ről ment, a Macskák is, mert a Madách Színháznak nem volt zenekara. Időközben megírtam a darab partitúráját, mert vágytam arra, hogy élőben hangozzon el, de eddig nem volt rá alkalom. A mostani előadás tulajdonképpen egy premier és számomra egy újabb ajándék a műtől. A szereposztás is új, általam csak képernyőről vagy internetről ismert fiatal operaénekesek fogják énekelni. Nagyon készülök rá.
– Az elejétől a végéig részt vesz a próbafolyamatban?
– Én bizony ilyen vagyok, végig ott ülök a próbákon. Amikor hajdan a Magyar misére készültünk, Novák Tata azt mondtam nekem: ,,az élő szerzővel az a baj, hogy mindenbe beleszól”. De azóta már sokat higgadtam. (Nevet.) Különben én is szerepelek az előadásban: az első felvonás végén, mielőtt a Szent család elmenekül Egyiptomba, Mária, János és József hármasában az utóbbi szerepét én énekelem.
– Mennyire ad szabad kezet a karmesternek, illetve a zenekarnak?
– A partitúra kötött, le vannak írva a hangok, azokat kell eljátszani, elénekelni. Hollerung Gáborral gyakran dolgoztam együtt, nagyon értjük egymást. Sokszor szabad kezet adok neki, viszont ha úgy érzem, hogy az ő elképzelése ellentétes az én eredeti szerzői szándékommal, akkor észrevételezem. De „rendes” élő szerző vagyok, nem kötöm az ebet a karóhoz. Ha valaki dinamikusan, frissen áll a dologhoz, jobb interpretációs elképzelése van, mint nekem, hagyom, hadd valósítsa meg. Egyébként is az a szép a muzsikálásban, hogy mindenki beleteszi a saját lelkét. Nálam a rockzene és a szimfonikus hangzás harmóniában van, legalábbis remélem, de bizonyos előadói attitűdök nyilván inkább a rockzene, illetve a zenés színpad irányából jönnek. Különösen érdekes, hogy hogyan fog megszólalni a három főszereplő, Miksch Adrienn (Mária), Nyári Zoltán (Jézus) és Haja Zsolt (János apostol). Ők kifejezetten operai műfajból érkeznek, de mivel fiatalok, biztosan hatott rájuk az általam képviselt rockzene is. A Dohnányi Zenekar szintén szokott a műfajok között ide-oda ingázni, pont ezt a fiatal lendületet szeretem bennük. Kíváncsian várom, hogy mindez együtt hogyan hangzik majd.
– Saját rangsorolása szerint az eddigi életművében hol foglal helyet a Mária evangéliuma?
– Az első helyen. Mindegyik darabom szívbéli, de a Mária fakad leginkább a lelkemből. A végtelen szabadságérzet miatt, amit a komponálása közben átéltem, talán ez a mű tükrözi a legjobban a muzsikusi habitusomat. Időnként visszahallgatom egy-egy darabomat, és a Máriáról ma is úgy érzem, hogy, mély, különös szikrából született. Túl a témán, olyan színt hozott ki belőlem, amin néha magam is elcsodálkozom. Nem szoktam ilyeneket mondani, de most már elég öreg vagyok ahhoz, hogy mondhassam: úgy érzem a Stabat mater például, elég jól sikerült. Utólag meglep, hogy ennyire összhangba tudtam hozni a különböző motívumrendszereket, ami nem követelmény a rockzenéből jött zeneszerzőknél. A mi eredeti kifejezőformánk a dal, általában abban gondolkodtunk. Az üzenethullámokban, a mondanivaló rövid, sűrített megfogalmazásában vagyunk erősek, abban, amit éppen most ismertek el Bob Dylan Nobel-díjával – aminek rettenetesen örülök –, de bennem mindig volt olyan szándék, hogy ne csak dalokat írjak. Szerettem verset megzenésíteni, megérezni a kívülről jövő inspirációt, imádtam a rádiójátékot mint műfajt, láttam magam előtt a szereplőket. Ha olvasok vagy valaki mesél egy történetet, beindul a fantáziám, elkezdek képeket látni, és a képek láttán zenét hallani. Emlékszem, milyen gyorsan jöttek a dallamok bennem, milyen áldásosan gyorsan születtek hozzá a harmóniák. Csak utólag fedeztem föl a saját zenémben azt, ami gyerekkoromban meghatározó élményem volt: Mahler IV. szimfóniájának a lassú tételéből az első négy hangot.
– Úgy érti, hogy amikor a Máriát komponálta, saját belső hangjaként hallotta Mahlert?
– Zeneiskolás koromban olyan mélyen belém ivódtak az egymásnak stafétaként átadott szólamok, a végtelen folyondár vonószenekar, hogy azt kell mondanom: akkor Mahler volt a mesterem. Elültetődött bennem, áthatotta az életemet. Nem szégyellem, hogy az a hangsora inspirált, de akkor, amikor komponáltam, nem gondoltam rá. Hosszú évek múlva jöttem rá, hogy – anélkül, hogy tudtam volna – Mahler fölfelé ívelő, de szomorú szólama idéződött elő bennem.
– A dallamokon változtatott valamit az ősbemutató óta eltelt huszonöt évben?
– Nem. Csak a hangszerelésen. Annak idején a stúdióban nagyon sok elektronikus hangszert használtam, most át kellett írnom szimfonikus zenekarra. Persze most is lesznek benne elektronikus hangszerek is.
– Már dolgozik a következő művén?
– Ezelőtt tizenhárom évvel írtunk a Rákóczi-fantáziát Sziámival, aminek Párizsban volt a bemutatója. Eljátszottuk Rómában, Brüsszelben, Kassán, Sárospatakon is, de nem készült belőle lemezfelvétel, és most azon dolgozom. Van új színpadimű-terv is, de babonás vagyok, erről inkább egyelőre nem árulok el semmit.
