Visszaköltözhet-e a család a szülőföldjére, a hegyek közé?

Alis álmai (2011), Salone Ishahavut – Tajvani Dokumentumfilm Napok

Ez a történet bizonyos értelemben a föld bármely pontján lejátszódhatott volna, hiszen a civilizáció folyamatosan tüntet el egész kultúrákat, népcsoportokat és nyelveket. A tajvani őslakosok története a 74 éves bunun törzsbeli Cina Alis családjának egyszeri és megismételhetetlen történetében saját arcot, hangot, színeket és formát nyer. A film elején a törzs, a család néhány tagja felkeresi az egykori falu maradványait, ahol Alis az egészen kis gyermekkorát töltötte, ahol egykor még egy tornaterem is volt, de mára mindent visszahódított a természet. A kőfalakat, a tűzhelyek köveit benőtte az erdő, az utak eltűntek, de a közös emlékekben megelevenedik a múlt. A japán uralom, a vándorlás, az új és újabb letelepedések, a nagyapák és apák késői vágya, hogy a szülőföldjükre térhessenek vissza meghalni. A nyomukban járó Alis derűvel, indulatok nélkül mesél, mintha visszakapcsolódna egy, az egyéni sorsnál sokkal hatalmasabb mágikus áramlatba. Történetei olyan archaikusak, mintha a Száz év magány valamely mátriárkájának családtörténete kelne életre, és az már önmagában is különleges, hogy a történetet éppen egy nő mondja el a saját anyanyelvén.

aliss-dreams02

Egy kis történelem

Ahhoz, hogy Alis családjának történetét megértsük, szükség van némi történeti bevezetőre. A Kínai Köztársaság terrorja egészen 1987-ig tartott, célja a politikai ellenállás elfojtása volt. Az 1960-as és 70-es években a Kínai Köztársaság továbbra is egypártrendszerben működött, de az erőteljes technológia-orientált iparosodás hihetetlenül gyors és látványos gazdasági fellendülést hozott. A tajvani csoda a Kínától való független gazdaság következménye volt, és az amerikai pénzalapok mellett a Tajvanon gyártott termékek iránti kereslet megindulása is kedvezett neki. A 70-es években Japán után Tajvan lett Ázsia második, gazdaságilag leggyorsabban fejlődő állama. A hidegháború miatt az 1970-es évekig a nyugati államok és az ENSZ is a Kínai Köztársaságot tartották Kína legitim kormányának, később azonban a Kínai Népköztársaságot ismerték el. A nyugati kritikusok a Kínai Köztársaságot nem tartották demokratikus államnak, és mivel statárium volt érvényben, elnyomtak minden politikai ellenállást és erőteljesen cenzúrázták a médiát. Nem lehetett új pártokat alapítani, nem voltak valódi, demokratikus választások. A reformok a 70-es években kezdődtek, az ellenzék egyesült és 1986-ban létrejött az első ellenzéki párt. 1987-ben eltörölték a statáriumot, majd azt a törvényt, amely megtiltotta új lapok kiadását. A 90-es évekre Tajvan lassan demokratikus állammá vált. Az első szabad demokratikus választásokat 1996-ban tartották.

aliss-dreams06

Csaj lett az elnök

A demokratikus folyamatokkal előtérbe került a nemzeti nyelvek használata, és ahogy Amerikában vagy Ausztráliában, Tajvanon is megjelent annak az igénye, hogy a kiszorított őslakosokat visszahelyezzék a jogaikba, és ha úgy tetszik, történelmi igazságot szolgáltassanak nekik. 2010-ben Tajvanon körülbelül 512 ezer őslakos élt, a teljes népességnek mindössze 2%-a. A Kínai Köztársaság jelenleg 16 törzset ismer el őslakosként. A később betelpülő han kínaiakkal való asszimiláció nyomán a tajvani őslakosok nyelve és kulturális identitása mára eltűnőben van. Az őslakosok 26 ismert dialektusából tíz már kihalt, további öt a kihalás szélén áll, a többi pedig veszélyeztetett. A kormány a 2000-es években nyelvmegőrző programokat indított, rádió- és televízióműsorokat illetve kéttannyelvű iskolákat hoztak létre. Tajpejben például a metrón négy nyelven mondják be az állomásokat. Az őslakosok gyerekei tanulhatják eredeti nyelvjárásukat, igaz, hogy egészen szerény, jelképesnek mondható óraszámban. A 2016 elején beiktatott új női elnök Csaj Ing-ven egyik első gesztusa volt, hogy bocsánatot kért az őslakosoktól az ellenük elkövetett vétségekért és bűnökért. Talán ez a szintén szimbolikus, de hiteles gesztus a magyarázat arra a kérdésre is, miért éppen az Alis álmaira esett a választás, miért épp ez lett a program nyitófilmje.

aliss-dreams05

Egy kényszerű vándorlás krónikája

Az Alis álmainak rendezője Salone Ishahavut filmjében az őslakosok hányattatott sorsát dolgozta fel egy 74 éves asszony szemén és élettörténetén keresztül. A csodás fixkamerás állóképek sora szinte beszívja a nézőt, belehelyezi a fenséges és nagyszabású tájba és szinte balladai hátteret ad Alis történetének. Mindehhez hozzájárul a film meditatív zenéje és a valóban balladai szépségű táj és nem kevésbé az elbeszélő megfontolt bölcsessége, személyiségének és vonásainak sugárzó hitelessége. A film rendezője és producere maga is az őslakosok leszármazottja, noha már nem beszéli őseik nyelvét. Alis derűvel idézi fel a családja és az élete állomásait, a nagyapja történetétől kezdve, aki összesen hat alkalommal telepítette új helyre a népét különböző hatóságok utasításai szerint. Beszél a gyerekkoráról, a törzsbeli lányok szépségéről, aminek emlegetését bizonyos gyanakvással és nehezteléssel fogadták.

Jobban örültünk volna, ha az emberségünket dicsérik.

A fiatal lány és asszony koráról, amikor természetes volt számára a fegyverhasználat, megtanulta a férfiaktól és kiváló lövő lett. Apjáról, aki 80 évesen is leterítette még a vaddisznót. A család kényszerű vándorlása 1939-ben kezdődött, az akkor még japán fennhatóság alatt álló ősi területeken, mélyen a Központi-hegység belsejében. Minden áttelepítéssel közelebb kerültek az alacsonyabban fekvő területekhez, ahol házgyári lakásokba akarták költöztetni őket. Utolsó lakhelyüket 2009 nyarán hatalmas áradásokkal és földcsuszamlásokkal, a Tajvanra lecsapó Morakot tájfun pusztította el. A soha nem látott méretű áradások lerombolták és elmosták a hegyekben élő törzsek házait. A mezőgazdasági területek terméketlenné váltak, az utak tönkrementek, lehetetlenné vált a közlekedés és az élet. A bennszülöttek fedél nélkül maradtak, a tájfun gyakorlatilag egész településeket törölt el a föld színéről, a kormány pedig nem nyújtott megfelelő segítséget az újjáépítéshez, inkább a távoli síkságon épített házgyári lakásokba próbálták beköltöztetni a hegyek népét. Ez a természeti csapás is megjelenik a filmben. De Alis, a törzs egyik utolsó tagja és a fia nem nyugszik bele, hogy mások földjén éljen. Bepillantunk Alis hétköznapjaiba, ahogyan főz, háztartási munkát végez, ahogyan az unokáival van és ahogy az erdőt, a hegyeket járja és emlékezik. Jelenleg családjával egy Hucida környéki településen él, és abban reménykednek, hogy egy nap hazaköltözhetnek vissza a szülőföldjükre, a hegyek közé.

Megosztás: