Az a szörnyű, hogy tényleg élnek így emberek – interjú Sárosdi Lillával A harag napja előadásáról

A villamosmegállóban egy negyvenes nő a gyerekével telefonál.

Muszáj találnod valami munkát, fiam, én nem tudlak eltartani.

– Így indulok beszélgetni Schilling Árpád esti előadásáról a főszereplő Sárosdi Lillával. A harag napja olyan mint egy búra, bezárul az első pillanattól, és noha a haragról beszél, a zsigerekig ható, félelemből és megalkuvásból, kényelemszeretetből fakadó bénult tehetetlenségről szól. Sárosdi Lilla színpadi jelenléte úgy nyílik ki, mint egy virág, hogy a legzártabb, legvisszafogottabb eszköztelenségtől, a legredukáltabb jelenléttől többféle intenzitáson át a legeksztatikusabb önvesztésig jusson el. Nem mintha a minden értelemben vak anyjával és elhanyagolt kamaszlányával élő, a kórházból éppen kirúgott Erzsinek volnának valódi választásai. A történetet Sándor Mária feketeruhás szolidaritási és figyelemfelhívó mozgalma inspirálta, ez a kiindulópont, de a darab itt el is szakad a nővér valódi történetétől. Súlyos, letaglózó és mégsem üt, feszít, de a robbanás újra és újra elmarad. Lavírozás van, zsibbadt mérlegelés és totális kiszolgáltatottság. Ez a sokféle artikulálatlan és reflektálatlan nyomorúság a mai Magyarország látlelete. Egy végletekig beszorított “kisember”, aki akkor is rosszul dönt, amikor megpróbálja a kezébe venni a sorsát. Nehéz  elfogadni, hogy nem létezik jó megoldás. A háttérben pedig feltűnnek a közélet panoptikumának jól ismert figurái a politikus, a kórházigazgató, a szépségszalonos helyi menő csávó, a hitegetett és bosszúálló szerető, az egészségügy megfeneklett hajójából kiugró egykori barátnő, aki már ingatlanbizniszben utazik.

A darab szövegét közéleti lózungokból és fájdalmasan ismerős közhelyekből ti magatok írtátok. Olyan, mint a mai Magyarország szövegkönyve, az összes egybites, de közszájon forgó hülyeség precízen össze lett gyűjtve, és külön zsigeri szorongásokat okoz, amikor az ember (néző) belegondol, mitől működik ez ilyen ördögi tökéletességgel. Hogy zajlott ez a folyamat, volt egy alapszöveg amiből kiindultatok?

Ahogy a Krétakör történetében mindig, elmentünk egy helyre egy tíznapos és egy egyhetes táborba nyáron, utána két hetet próbáltunk a Trafóban. Ilyenkor reggeltől estig work shop-szerűen folyik a munka. Jelenetenként haladunk, Árpád kiosztja tanárnő-Erzsit, ezt a jelenetet például Annamari írta meg. A kiindulást és a struktúrát is Árpád határozza meg.

Nagyon erős és konkrét kiindulópont itt a Sándor Mária-féle első tüntetés.

Ez a jelenség fontos és tudatos választás volt. A Krétakör 2008 óta egyenesben közvetít, edukál és terepet ad olyanoknak, akiknek fontos lenne, hogy halljuk a hangját. Olyan vezető emberek, akik jó volna, ha megszólalnának, de nem mernek. Annál nagyobb kiállás nem nagyon képzelhető el, mint hogy valaki tüntetést szervez és felvállalja ezt a dolgot. Rengetegen vannak, akik odaállnak mellénk és nagyon sokan, akik nem, pedig megtehetnék.

A szakadás után milyen utat járt be a Krétakör és személyesen ez hogyan érintett téged?

Ahogy szétmentek az emberek, mindenki a maga útján próbálta feldolgozni ezt a dolgot, sokáig nem is találkoztunk egymással. Mégiscsak 17–20 év volt. Persze értettük, de fel is háborodtunk, nagyon sokféle reakció volt, érzelmileg végletesek voltunk majdnem mindnyájan. Én attól nagyon speciális helyzetbe kerültem, hogy mi Árpáddal összeházasodtunk. Ott több dolgot is fel kellett dolgozni párhuzamosan. Ez éppen akkor történt, amikor ennek vége lett, meseszerű történet, de mégis így volt, hiszen 15 éven át semmi nem volt, miért pont akkor, de ez így alakult. Bekerül az ember életébe a család, plusz ez, szerintem ez Árpádot is nagyon megviselte, annak ellenére, hogy ő hozta meg a döntést, hiszen ilyen felelősségű döntést nem egyszerű meghozni. Egy hosszú folyamat kezdődött, amit mindenki a saját módján kezdett feldolgozni, volt aki teljesen eltaszította magától. Most kezdünk visszaalakulni, szerintem  Annamarival nem, ő a barátom, nemcsak az alkotótársam, de szépen lassan mindenkivel kezdett visszaalakulni ez a baráti viszony, mármint az én szempontomból. Nem tudom, a többiek mennyit találkoznak, de hát ez egy erős, nagy történet volt, természetes, hogy nehéz a földolgozása. Ami akkor volt, már nem lesz, ilyen egyszer van, de megélhettük.

Személyesen benned milyen változásokat hozott ez?

Jót tett a család, a függetlenség, és ez a szabadság is jó, azt hiszem, nem csinálnám vissza, vagy lehet, hogy igen, de már más lenne a viszonyunk. Én a magam részéről talán érettebben tudnék egy közösségben létezni, éppen attól, hogy ott a család. Azért hangsúlyozom ezt mindig, mert nagyon megváltoztatja az ember életét, a viszonyulását a többiekhez, önmagához, a közösségben létezés is más lesz ettől, de most egyelőre jó így függetlennek lenni. Nem is tudnám most elképzelni milyen lenne egy társulati lét, ez most nagyon távol van tőlem. Mindenki éli a maga független színházi éltét, mindenki rengeteget utazik, Annamari (Láng Annamária) is Roli (Rába Roland) is, én is, és mégis nagyszerű, hogy néha összeérhetünk, hogy most Zsolttal (Nagy Zsolt) együtt játszhatjuk Bécsben a Hideg szeleket, vagy itt a Harag napját. Ez szerintem nagyszerű. Ez volt nehéz 2008 után, ezt a függetlenséget kialakítani, én ott egy gyermeki létben voltam, egy burokban éltem, minden el volt intézve helyettem, az ország legjobban fizetett társulata voltunk, rengeteget utaztunk, meg voltam becsülve. Olyan helyen érezhettük magunkat, aminél itthon már nem volt feljebb. Ezután nagyon nehéz független létet kialakítani, amihez hozzá jött az anyaság, szóval szenvedtem, mint a kutya.

Engem nézőként nagyon megviselt a darab, te hogy érezted magad a színpadon és milyen érzések vannak benned állampolgárként?

Öt hónap után az első előadás nagyon nehéz, szinte lehetetlen egy ekkora ívet befogni. Minden újrakezdés egy főpróba. Ráadásul az Eiswindből, a Hideg szelekből mentem az Ernellába, a szövegek besűrűsödtek. Egyik szövegből kell a másikba beleesni, nem beszélve a világokról, ahová át kell szívódni. Mikor Bécsből jöttem haza, arra gondoltam, hogy Ilona éppen most alakul át Erzsivé, egyik szerencsétlen nő a másik szerencsétlen nővé. Az Akadémie Theater előadásán Ilonát játszom három remek színésszel, németül és magyarul. Ilona egy menekült státuszú magyar nő, aki átszökik Bécsbe, a férje rendőr, aki utána megy, tehát egy magyar pár története egy osztrák családdal. Visszatérve a Harag napjára, tulajdonképpen őrület, hogy mennyire nincs közöm ehhez a szintű valósághoz, bele sem szagolok, nekem ehhez képest fényes és csodálatos az életem, eljátszogatom, eljátszogálom, de fogalmam sincs erről. Nagyon izgalmas és szép munka, rengeteg színészi eszközt kell használnom benne, de hát ez csak egy színház. Nekem ebben nincs nehézség, az a szörnyű, hogy tényleg élnek így emberek és az a kérdés, hogy ezzel mit kezdek én. Nem mondhatom, hogy ez a misszióm, nem akarom ezzel felmenteni magam.
A Trafóban a következő előadások október 16.-án és 17.-én lesznek 20 órakor

A harag napja

Rendező: Schilling Árpád

Szereplők: Sárosdi Lilla, Láng Annamária, Rába Roland, Meszléry Judit, Kovács Kata Milla

Írták: Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplők, Zene: Vranik Krisztián, Dalszövegek: Závada Péter, Látvány: Keszei Borbála, Technikai vezető: Éltető András, Hangtechnikus: Bartha András, Asszisztens: Szabó Julcsi, Produkciós vezető: Schőn Edina, Producer: Potyondi Linda, Koprodukciós partner: Onassis Cultural Centre – Athén, Krétakör Alapítvány

Megosztás: