A domestic noir beeszi magát az agyunkba
Meghökkentő új műfaj született az utóbbi években, és indult úthengerként világhódító útjára: a domestic noir. Egymást egykor talán szerető párok gyűlölködve szabadulnának a másiktól – lehetőleg anélkül, hogy börtönbe kerülnének. E kamaradarabok nyomasztó, fekete atmoszférával, lelki terrorral és gonosz húzásokkal borzolják az olvasók idegeit. Miután letettük a könyvet, az még sokáig nem hagy szabadulni.
Egy ágyban az ellenséggel
Manapság a házasságok már egyáltalán nem a mennyben köttetnek, jó, ha egy évtizeddel számolnak a felek, amikor gyűrűt húznak egymás ujjára. Ez a megváltozott felfogás és a folyamat, amelynek nyomán az utóbbi évtizedekben a feminizmus közbeszéd tárgyává tette a családon belüli erőszakot, szinte egyenesen vezetett a műfaj megszületéséhez. Egyre többet beszélünk a családon belüli lelki terrorról, a verbális erőszakról mint a kapcsolaton belüli bántalmazás súlyosan személyiség- és lélekkárosító faktoráról. Bevett szófordulat lett a párterápiákban is a mérgező kapcsolat, a kapcsolati játszma. Ezerrel dolgoznak a coach-ok és kapcsolati guruk a házasságban maradáson vagy az abból való békés kilépésen. Felismerik és kimondják azt: van, hogy attól tartunk legjobban, amit ismerünk, és miközben soha nem látott szabadságunk van a kilépésre, a rossz is vonzó lehet a számunkra. A legtöbb domestic noir regényt – talán nem véletlenül – nő szerző jegyzi.
A krimikben, thrillerekben korábban a gyilkos utáni hajsza, maga a „rejtvény” jelentette az izgalom fő forrását, mintha figyelmen kívül hagyták volna, hogy a nők elleni erőszak áldozatainak jó részét nem sötét sikátorokban némítják el örökre, hanem a közös otthonban, a meleg családi fészekben. A női hősök retteghetnek ugyan ma is Hasfelmetsző Jacktől, de néha sajnos inkább azokra kellene gyanakodni, akikkel megosztják az asztalukat és az ágyukat.
A nem tökéletes otthonok kulisszái mögé először sikerfilmek és -sorozatok engedtek betekintést, és így nagy közönség számára lett ismert a párkapcsolatok talaján kialakuló, kibékíthetetlen ellentétből eredeztethető bűnügy sémája. Az alapsztori idén negyed évszázados: a Julia Roberts főszereplésével készült Egy ágyban az ellenséggel című film (és Nancy Price azonos című regénye) az egyik első modern domestic noirnak tekinthető mű, melynek műfaji jellemzői visszaköszönnek a mai regényekben is.
A Született feleségek amerikai sorozat bő évtizede indult, és egyszerre öt nő kapcsolataiba enged betekintést. A sorozat honosította meg a kertvárosi pokol fogalmát, ami pont azt a helyzetet hivatott körül írni, ami a domestic noir történetek kiindulópontja. Tökéletesnek látszó családok, szép, de átlagos emberek, akik mindent megkaptak az élettől, szerető párok, akiket mindenki irigyel.
Nem lehetsz másé!
Amit buta szóval, rendőrségi zsargonban szerelemféltésnek neveznek, annak valójában semmi köze a szerelemhez. A domestic noir szereplői nem szeretik egymást. Gyűlölik. A köztük lévő szex sem a szeretetről és intimitásról szól, hanem a hatalomvágyról. Akkor mégis mi tartja a feleket egymás mellett? Általában az, hogy az egyik fél erősebb. Sakkban tartja a másikat vagy mind a ketten egymásra vannak utalva. Összetartja őket a pénz, a lelki egymásrautaltság, a kölcsönös függés, és újabban a gyerek. A gyújtópontot az adja, hogy egy ponton valamelyik vagy mindkét fél szabadulni akar.
Míg az Egy ágyban az ellenséggel 25 évvel ezelőtti történetében a nő az, aki menekülni akar pszichopata férjétől, az új történetekben egyik fél sem tökéletes. Általában két nézőpontot kapunk, a férfiét és a nőét. A Holtodiglan (Gillian Flinn) történetében így látunk rá arra, hogy egyik fél sem áldozat és zsarnok – a szerepek árnyaltabbak, több dimenziósak. Új vonulat a gyerek megjelenése a regényekben: az Özvegyben (Fiona Barton) a gyerek iránti olthatatlan vágy dermeszti meg a kapcsolatot, míg a legújabb magyar domestic noirban, Az utolsó nap éjszakájában (Kóbor Barbara) a gyerek elvesztésétől való félelem, és a gyerek, mint a zsarolás eszköze.
Te nem vagy normális!
Az új műfajjal új hősnő is született. A domestic noirban a nők messze nem romantikus hősök: hibáznak és hibáik vannak. A főhős gyakran defektes: Az Özvegyben Jean Taylor meglepően alacsony intelligenciával bír, Az utolsó nap éjszakájának Severine-je testképzavaros megrögzött álmodozó, míg a Lány a vonaton (Paula Hawkins) Rachelje magát elhagyó, elhízott alkoholista. Sok-sok olvasó magára ismerhet a hősökben, akiknek már bizonyosan az orra alá dörgölte a család: Te nem vagy normális! A domestic noir hozza a megnyugtató tudatot: mások sem azok.
Boldogan éltek, amíg meg nem ölték egymást
A műfajban az indítékot kell a legkevésbé keresni, de a legnehezebb felfejteni és megérteni azt. Ez az író egyik legnagyobb feladata: lehetővé tenni az olvasó számára, hogy belelásson a főszereplők fejébe. A műfaj sajátja a hosszas belső monológok, tépelődések ábrázolása, a váltakozó elbeszélői perspektíva. A hősök folyamatosan kommentálják, minősítik a másik tetteit, Jean Taylor folyton azt várja, hogy a
férje végre befejezze a hülyeségeit.
A regények nem érnek kiszámítható véget: a legtöbb még csak a reményt vagy az egyértelmű véget sem csillantja fel, rábízza az olvasóra, hogy kedve szerint befejezze a történetet és értelmezze az olvasottakat.
Az új domestic noir történetek népszerűségét mutatja, hogy újra megtalálják az utat a moziba is: a Holtodiglan után a Lány a vonatont is megfilmesítik. A nyomasztó légkör filmre kívánkozik, és borítékolható, hogy ott sem valószínű a happy end.
[Karmelit]
Kóbor Barbara Az utolsó nap éjszakája című legújabb magyar domestic noir könyvet csütörtökön, szeptember 29-én mutatják be a Konyha Étteremben 18 órától. A szerzővel Demcsák Zsuzsa, a TV2 műsorvezetője fog beszélgetni.
