Ahogy telnek az évek, kizárólag az idő minősége számít, az, hogy abban az adott időben mit és hogyan cselekszel, és persze, gondolsz. Tudni kell megállítani az időt (ez alatt nem azt értem, hogy benne maradsz egy-egy önidődben, például infantilizálod a jelenedet), az idő nagy egészében, a saját szubjektív idődben kell élned, melyben összeérnek az elgondolt és a valós dolgok, folyamatában látod és értelmezed a saját történetedet. Ha ezt meg tudod tenni, eltűnik a hiány. Ugyanis, ha valami akkor és ott nincs, akkor meg kell tudnod oldani a nincs-edet. Teremts magadnak, ne jajongj, ne sipákolj, méltatlan hozzád. Tapasztalatból mondom, ezt lehet, azaz abból az anyagból dolgozz, ami a kezedben van. Ha van benned anyag, lehet. Amiről beszélek, persze, az idealizált állapota az időnek, de ezt majdnem teljes egészében le lehet fordítani a napi gyakorlatra, még akkor is, ha a látszat az, hogy nem. Ha van saját meséd, és azt következetesen csinálod, van remény. A másik, ami nagyon érdekel, hogy mit gondoltam tegnap és ma, s ebben a folyamatban mi az, ami állandó…
– mondta Ágens lapunknak adott interjújában, amelyben a Társulat Bikalra való költözésről is mesélt. Írjuk ezt annak okán, hogy a Párizsban bemutatott, Az idő fúriái című darabját október 7-8.-án 19 órától a Szkéné Színházban is láthatjátok. Itt pedig egy részlet:
