Egyetlen dolog tud mindig megrendülést okozni, az, ha igazat mondasz – Ágens-interjú


JURÁNYI LATTE, ÁGENS: „Kizárólag az idő minősége számít”

Az Ágens Társulat négy éve eltűnt Budapestről és egy kis faluban, Bikalon folytatta a munkáját. Milyen fogadtatásban részesültetek?

Piszok nehéz volt beilleszkedni egy 750 fős zárt közösségbe, ahol esemény számba megy, ha egy idegen érkezik hozzájuk, éppen ezért vizslatekintettel követik minden rezdülését, (félre)lépését. Hosszú évek munkája kellett ahhoz, hogy elfogadjanak a helybeliek, hiszen más identitással rendelkezem, mint amit megszoktak, más politikai nézeteket vallok, mint ők és nem utolsó sorban más kulturális területről érkeztem, így más hivatkozási pontokkal dolgozom. Ez utóbbi jelentette az első ütközési pontot a közös munka során, hiszen amikor egy szerep kapcsán hivatkoztam valamire, számukra az ismeretlen volt, amikor pedig ők hoztak fel referenciális példákat, azok nekem voltak idegenek. Az első nagy feladat tehát egy közös nyelv, egy közös kommunikációs rendszer megteremtése volt. Mára a legfontosabb közös nyelv az, hogy szeretjük egymást. S az egymásban indukált változásokat bevalljuk magunknak és hagyjuk hatni.

Hogyan álltál neki a munkának?

Különböző foglalkozásokkal kezdtük, s ezzel egyidőben jött a mély víz, darabot csináltunk. Az elmúlt négy évben kincsekre leltem: kiderült, hogy van, akinek csodálatos énekhangja van, más elképesztő jelenléttel bír a színpadon, s van, aki rendkívüli érzékenységgel megáldott, született színész. A munkánkhoz csatlakoztak még a pécsi Fiatal Művészekért Alapítványtól is színészek, s Pestről is érkezett egy.

Ki a közönsége az elkészült előadásaitoknak?

Egyrészt a kastélyszálló és az Élménybirtok vendégei, másrészt vannak Pestről és az ország bármely tájáról érkező rendszeres nézőink is. A csoportok (pl. jogászok, orvosok, állattenyésztők, óvónők, tanárok, a bankszférából érkezők) jó előre lefoglalnak egy-egy előadást: tartottunk már beavató színházat útépítőknek is. Így nem hal el egyetlen előadásunk sem, a nyitva tartásokon játszottakon túl, mindig valaki „megkívánja” őket.

Nem lehet könnyű.

Hát, nem az, sosem gondoltam, hogy színházat csinálni ennyire nehéz is lehet, de módfelett bizarr és engem mélyen lenyűgöz. Az évek folyamán azonban megedződtem, tudom, merre kell a hangsúlyokat tolni, hogyan kell figyelni egyszerre száz-százötven emberre (s ennek többszörösére is), vagy épp hogyan kell fenntartani este tízkor az érdeklődését egy addigra már mámorban úszó közönségnek. Persze volt olyan, hogy abbahagytam egy előadást, amikor úgy éreztem, hogy nincsenek közös találkozási pontjaink. Aztán újra megpróbáltuk, s úgy ahogy ment is.

A nevelés mindig is fontos szerepet töltött a munkásságodban, de mi az, amit az elmúlt négy év folyamán te tanultál?

Bikalon tanultam meg, hogy iróniával kell kezelni a dolgokat, és azóta az (ön)irónia alapvető elememmé vált a színpadon. Korábban az előadásaimban minden azt jelentette, amit jelentett, egy az egyben akartam átadni azt az anyagot, mely bennem forog. Állításokat használtam, melyeket ma már meg is tudok kérdőjelezni. Emellett megtanultam a humort használni: korábban nem értettem a viccet, aminek köszönhetően könnyen meg lehetett sérteni. Egy csomó sallang lekopott rólam.

Gyakorlatommá vált az elemzés, egy-egy helyzet kiváltó okának és mozgatórugóinak a felfedése. Ez ott létkérdés. Azokkal, akikkel ott dolgozom, a problémamegoldást rendkívül magas szintre fejlesztettük.  Már nincs jajongás, panasz, önsajnálat, intrika, akikben ez benne marad, egy idő után elmennek vagy ízekre szedi a közösség. A legkínosabb, a legkegyetlenebb helyzeteknek, ügyeknek is a megbeszélés kell, hogy véget vessen. El kellett jutnunk az abszolút megértésig, ha van ilyen. Ez nem azt jelenti, hogy alkalmanként nincs bennünk düh, harag egymás iránt, hanem azt, hogy konszenzusok vannak. Ez egy kollektív egyezség köztünk. Hozzáteszem, most ez van. De megállíthatatlan változásban vagyunk.

Minden előadásod az idő szubjektív megtapasztalásra hívja fel a figyelmet.

Ahogy telnek az évek, kizárólag az idő minősége számít, az, hogy abban az adott időben mit és hogyan cselekszel, és persze, gondolsz. Tudni kell megállítani az időt (ez alatt nem azt értem, hogy benne maradsz egy-egy önidődben, például infantilizálod a jelenedet), az idő nagy egészében, a saját szubjektív idődben kell élned, melyben összeérnek az elgondolt és a valós dolgok, folyamatában látod és értelmezed a saját történetedet. Ha ezt meg tudod tenni, eltűnik a hiány. Ugyanis, ha valami akkor és ott nincs, akkor meg kell tudnod oldani a nincs-edet. Teremts magadnak, ne jajongj, ne sipákolj, méltatlan hozzád. Tapasztalatból mondom, ezt lehet, azaz abból az anyagból dolgozz, ami a kezedben van. Ha van benned anyag, lehet. Amiről beszélek, persze, az idealizált állapota az időnek, de ezt majdnem teljes egészében le lehet fordítani a napi gyakorlatra, még akkor is, ha a látszat az, hogy nem.  Ha van saját meséd, és azt következetesen csinálod, van remény. A másik, ami nagyon érdekel, hogy mit gondoltam tegnap és ma, s ebben a folyamatban mi az, ami állandó…

…vagyis az, hogy mit jelent önazonosnak lenni?

Ez az önazonosság, melyet alapvetően egyetlen dolog tud komolyan befolyásolni, a félelem.

Az önazonosság kérdéséből indul ki a május 6-ai bemutatód, A vércirmos is?

Igen. A vércirmos mint létélmény az elmúlt négy év szellemi kalandjának a feldolgozása.

Hogyan állt össze a csapat? Gergye Krisztiánnal már többször dolgoztatok együtt, de hogyan találtatok egymásra Gál Évával és Tóth Biankával?

Krisztiánnal nem együtt dolgoztuk, hanem egymás lélegzetében éltünk. Sem Évivel, sem Bibivel nem volt az elején felhőtlen a munkakapcsolatunk. Hihetetlenül irritált először Évi, aztán rájöttem, hogy ez abból adódik, hogy a húsz évvel ezelőtti önmagamat látom benne. Ma már másfél éve dolgozunk együtt, színészként érkezett Bikalra, de közben kiderült, hogy döbbenetes jelenléttel bíró táncos. Bibi nagyon kitartó és bármit képes elsajátítani: ma már ő csinálja a jelmezeket, a látványt és a videókat is. Mindkettőjüket beküzdöttem a történetembe.

Hogyan emeled be majd a nézőket A vércirmos történetébe?

A személyességgel – Egyetlen dolog tud mindig megrendülést okozni, az, ha igazat mondasz. Ezt fogom tenni most is.

Antal Klaudia



Nincs hozzászólás

Írd le a véleményed!