Egy holland származású könyvtáros, Gottfried van Swieten átirata. [Csanda Mária Körtemuzsikája]
Szeles Judit skandináv telének beköszöntője olvastán ráismertem a hideg-szürke időjárás kedélyrontó, letaglózó és bánatba süppesztő érzésére, itt délebbre, ahol még mediterrán területek is találhatók, és rövidebb a tél. Melankóliára hajló ismerőseim sorsszerűen várják az ilyenkor szokásos téli depressziót, amit legfeljebb a csillogó fehér hó fénye tud enyhíteni. A magamon is megfigyelt nehézkedés, ólomsúly, hogy ne cselekedjek, maradjak, ahol-amiben vagyok azért nem ennyire átható, hangulat inkább, ráhangolódás a természet alvó állapotára. „Most tél van és csend és hó és halál” mondja tömör remekségében Vörösmarty, a reményvesztettség állapotát erősítve az évszakkal. Mégis, egy hang, hangocska megszólal bennünk, akár az apró körtemuzsikáé, és ettől kezdve a végzetes szomorúság alábbhagy, átvezet a bánathídon, kijelöli az utat, elindít, megmozdít. Ehhez a hanghoz nem sokkal az elején említett olvasat után egy előadás vezetett el, ugyancsak a télről, méghozzá egy falusi télről szóló hangversenyen. Skót költő (James Thomson) versét írta át a holland származású könyvtáros (Gottfried van Swieten), az osztrák zenésznek, aki a magyar Esterházyak szolgálatába állt (Joseph Haydn).
Következzen ebből néhány dalszövegrészlet az Évszakok oratóriumból (Uhrmann György nyersfordítása), a Tél részből. A hangzó anyag, amit hozzá ajánlok, kortárs fiatal muzsikusok előadása, akik a finálét adják elő, s a magyarországi régizene jeles előadói:
http://www.youtube.com/watch?v=b-b4Wj3R4a8&list=PLF21051695C4EF0A3&index=12&feature=plpp_video
Hanna
Lappföld (jég) barlangjaiból kilép most
A viharos komor tél.
S lába nyomán megdermed
Szorongó csöndben a természet.
34. Kavatina
Hanna
Fény és élet elhalványul,
Melegség, öröm elillan
Kedvetlen napok követik
A fekete éjszakákat hosszú időn át.
35.Recitativo
Lukács
(A parthoz) bilincselve a tágas tó,
Lebéklyózva a folyó árama.
A tornyosuló sziklákról zuhantában függve
Marad a néma vízesés
A hervadt ligetben semmi hang
A földeket beborítja, a völgyeket betölti
A hatalmas hótömeg.
A föld arca, mint egy sír
Miben erő és vonzás holtan hever
Hol szomorú halálszín az úr,
s hol a tekintet előtt körös-körül
csak a kietlen pusztaság mutatkozik.
36. Ária
Lukács
Itt áll a vándor most,
Zavarodottan s kétségek között:
Merre irányítsa lépteit?
Hiába keresi az utat,
Sem ösvény, se nyom nem vezeti őt.
Hiába bíztatja magát,
S gázol keresztül a mély havon:
Csak egyre inkább tévelyeg.
Elhagyja már a bátorsága,
és szorongás markolja meg szívét,
De hirtelen fürkésző szemébe villan
A közeli fény.
Újraéled szinte,
Az örömtől dobban a szíve.
Megy, siet a kunyhó felé,
Ahol, átfagyottan és erőtlenül felfrissülést remél
Szinte újraéled
37. Recitativo
Lukács
Ahogy közeledik, fülébe hangzik
Az üvöltő szélen át, mi előbb rémisztette még
Fényes hangok tiszta csengése.
Hanna
A meleg szobában találja bent
A falucska szomszédoló népét
Meghitt körben együtt,
Hogy megrövidítsék az estét
Könnyebb munkával és beszélgetéssel.
Simon
A kemencénél mesélgetnek
Ifjúkorukról az apák,
A kosarakhoz és varsákhoz fon fűzfavesszőt
És hálót csomóz az ifjúság
Vidám csoportban.
A rokkákon fonnak az anyák,
A pergő keréknél a lányok
S mind a szorgoskodást serkenti
Egy mesterkéletlen, jókedvű dal.
38. Dal és Kórus
Kórus
Berregj, surrogj, berregj,
Kis kerekünk, berregj!
Hanna
Fonjál, kis kerék, hosszút és finomat,
Fonjál finom fonalat
Nékem egy mellkendőre!
Kórus
Berregj, surrogj
Hanna
Takács, szőjj lágyat és finomat
sződd meg finoman a fátylamat,
Nekem lesz ünneplőre!
Kórus
Berregj, surrogj
Hanna
Kívül szépséges, bévül tiszta
Legyen a leány keble,
Fedje azt el fátyol!
Kórus
Berregj, surrogj
Hanna
Kívül szépséges, bévül tiszta,
Szorgos, csinos, illedelmes-
Így vonzza majd a derék kérőt.
{jcomments on}
