Élményolvasó – Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget
Az izlandi szerző televíziós újságíró, az első vonalbeli író, Jón Kalman Stefánsson felesége, amit semmiképpen sem valami macsóizmusból említek itt meg, éppen ellenkezőleg: érdekes módon még semmit sem olvastam a neves férjtől (valamiért nem hoztak izgalomba témái, felkapottsága, okoskodó interjúi? fene tudja, van könyve a polcomon, de nem rontottam rá művészetére valami lusta gyanakvás miatt), viszont Björnsdóttir regénye azonnal megfogott, a történet nagyon kíváncsivá tett, a könyvmoly Lantos Gábor lelkes ajánlása megint nyomott a latban, s nem is csalódtam.
Egy disztópiáról van szó, nyomasztó közeljövőről, tökéletesen hihető fejleményekkel, miközben politikai thriller jegyeit is magán viseli – szóval izgalmas alkotás. Izland elveszíti minden kapcsolatát a külvilággal, mindegy is, miért, a helyzet az érdekes és drámai: a sziget valóban szigetté válik, a túlélés laboratóriumává. Lépésről-lépésre bomlik fel a modern társadalom, omlik össze a globalizált civilizáció ottani szelete, s jön az erőszak, feszültség, félelem, bizonytalanság, a múltba való visszaépülés kényszere, a hatalom egyre nyíltabban diktatórikusabb átalakulása, harc a túlélésért egy elfüggönyzött, levágott új világban.
Ebben küzd a néhány főszereplő, más-más életháttérrel, társadalmi helyzetben, az ő perspektíváikból láthatjuk a sziget félelmetesen fojtogató tapogatózását, küzdelmét, miközben a korábbi életformák megszűnőben, a felhalmozott tudás keveset ér, legfeljebb a múltba tartó időutazásban segíthet, ha még valaki ismeri a gyapjúfonás, birkanyírás, vajköpülés mesterfogásait. Szembesülünk a túlkímélt tömegember életképtelen puhányságából következő szomorú kudarcával – alighanem ez vár ránk is valahol, valamikor.
Éles kép, ijesztő valószínűségekkel. Kár, hogy a befejező fejezetekben megjelenik a túlságosan didaktikus és unalmas rasszizmus-fasizmus-kártya, miközben bajban természetesen mindig és alapvetően létezik az emberi aljasság, gyengeség, amikor az erősebb lefelé tapos, amikor a gyenge elfordítja tekintetét a még gyengébbről – ez sajnos a végén kissé tankönyvi pc-elemként csomagolva jelenik meg a regényben, általános jelenség helyett.
Majdnem minden jó, ha a vége felé néha rossz is. Egyébként pedig a könyv felveti az örök kérdéseket a legmegalázóbb helyzetekről, melyekre a jólétben borzongva ugyan hogyan is tudhatnánk rendes válaszokat adni, hiába is van történelmünk, tapasztalat híján akkor sem.
Sigríður Hagalín Björnsdóttir életéről és munkásságáról:
Sigríður Hagalín Björnsdóttir izlandi újságíró és író 1974-ben született Reykjavíkban. Tanulmányait történelem és spanyol irodalom szakon kezdte az Izlandi Egyetemen és Salamancában, majd újságírói diplomát szerzett a Columbia Egyetemen New Yorkban. 1999 óta dolgozik a Ríkisútvarpið (RÚV) izlandi közszolgálati médiánál, többek között tudósítóként és műsorvezetőként.
2016-ban jelent meg első regénye, az Eyland (Sziget), amely rövid időn belül kritikai és közönségsikerré vált. A disztópikus történet, amelyben Izland elszigetelődik a külvilágtól, elindította Sigríður irodalmi karrierjét. Azóta további négy regénye jelent meg: Hið heilaga orð (2018), Eldarnir (2020), Hamingja þessa heims (2022) és Deus (2023). Műveiben gyakran keveredik a társadalmi kritika, a történelmi utalás és a tudományos-fantasztikus elem.
Könyveit több nyelvre is lefordították, köztük németre, franciára és oroszra, és több nemzetközi kiadó is megvásárolta a kiadási jogokat. Az Eyland filmadaptációs jogait is eladták. Férje Jón Kalman Stefánsson író, akivel Reykjavíkban él közös családjukkal.
