Végleg kikapcsol a Bánkitó – Utoljára rendezik meg a legnagyobb hazai civil-kult fesztivált
A Bánkitó Fesztivál, Magyarország legnagyobb társadalmi kérdésekre nyitott, civil-kulturális eseménye idén utoljára várja közönségét. A 2025. július 9–12. között zajló rendezvény az “OUT OF OFFICE” tematikája jegyében búcsúzik: a szervezők szerint nemcsak a látogatók lépnek ki a hétköznapok örlő valóságából, hanem maga a fesztivál is „lecsukja a laptopját” – hosszú évek után pihenőre tér.
Kikapcsolni, hogy újra kapcsolódjunk
A szervezők az „OUT OF OFFICE” témát nemcsak szó szerint értelmezik – a kiégés, a túlterhelés és az állandó munkakényszer kritikájaként is értelmezhető –, hanem szimbolikus zárásként is. A fesztivál az elmúlt években fontos civil platformmá nőtte ki magát, ahol több száz szervezet mutathatta be tevékenységét, és ahol a társadalmi érzékenyítés nem kiegészítő program, hanem a rendezvény szíve volt. A szervezők szerint most eljött az ideje a búcsúnak – és a méltó lezárásnak.
Öt színpad, megszámlálhatatlan zenei élmény
Zenei fronton a Bánkitó most is hozza a megszokott sokszínűséget. A Tószínpadon a legnagyobb hazai zenekarok és feltörekvő előadók váltják egymást estéről estére: fellép többek között az Analog Balaton, a Platon Karataev, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, valamint az utolsó pillanatban beugró Sisi és a 30Y.
A tavaly felfedezett vasúti területen, a BÁNKHOFon kialakított Sínpad ismét különleges fellépőknek ad otthont: iamyank, Makrohang, 6363, valamint a WAVY kollektíva saját produceri estje mind itt lesznek hallhatók. A legvagányabb éjjeli elektronikus zene pedig a boltíves Átrakodó tereiben dübörög majd a Várrévvárrád és a Kisüzem szervezésében.
Több mint 200 civilkult program – gondolkodtat és cselekvésre ösztönöz
A Bánkitó civil vonala idén is lenyűgöző méretű: több mint 200 program várja a látogatókat a Civilkult-ligetben, a tó és a BÁNKHOF között. A cél továbbra is egy kritikus, reziliens közösség építése, a civil szféra láthatóvá tétele. Itt lesz többek között a Budapest Pride, a Háttér Társaság, az Utcáról Lakásba Egyesület, az Adománytaxi, és külön sátorral jelentkezik a Marom Zsidó Kultúra is.
Szájensz Szeánsz – amikor a tudomány és a közélet találkozik
A Szájensz Szeánsz kerekasztal-beszélgetései és műhelymunkái olyan égető kérdéseket járnak körül, mint az egészségügyi rendszer útvesztői, a munka kultusza és a szabadidő viszonya, a nemnövekedés, vagy a keleti konfliktusok civil hatásai. A különlegesség idén a Szájensz saját podcast-sorozata, amelyben egy zenész és egy szakértő közösen jár körbe egy-egy témát.
Színház és művészet a tóparton – részvételi terek, közös történetek
A fesztivál színházi programja is rendkívül gazdag: itt lesz a TÁP Színház, a Laboratóriumszínház, a Dante Casino és a Freeszfe is. A tóparton és a Polgi épületében zajló előadások mellett a közösségi részvételre építő vitaszínházi formák is megjelennek. A képzőművészet pedig nemcsak vizuálisan, hanem térélményként is jelen van: installációk, kiállítások, hencsergő terek várnak a látogatókra.
Családdal is érkezhetsz – gyermekprogramok, közös alkotás, kedvezmény
A fesztivál idén is különös figyelmet szentel a családoknak: a Budapest School és a MeseTérkép kézműves és játékos programjai a strandon várják a gyerekeket. A belépő családosok számára 50% kedvezményt biztosítanak, amely az egész fesztiválterületre és a strandhasználatra is érvényes.
Jegytípusok, újdonságok és praktikum
A tavalyi népszerű újításokat megtartva idén is elérhető a PénBat jegy (péntek-szombatra) és a Csapatós Bérlet (5+1 fős kedvezményes belépő). A kempingezés is új formát ölt: nemcsak a BÁNKHOF területén, hanem a legendás NÁDAS Kempingben és glamping formában is szállást lehet foglalni.
Egy korszak vége – de a hatása örök
A Bánkitó megszűnése kétségkívül komoly veszteség a hazai független kulturális és civil élet számára. Az elmúlt évek alatt a fesztivál nemcsak koncertek és bulik helyszíne volt, hanem egy valódi nyilvános gondolkodási tér, ahol közös üggyé válhatott a környezetvédelem, a társadalmi igazságosság, a kultúra és a közösségépítés.
A szervezők búcsúja nem a vég, inkább egy méltóságteljes kikapcsolás – ahogy fogalmaznak:
„a rendszer nem támogatja tovább a program futtatását”.
De akik még egyszer szeretnének ebbe a rendszerbe belépni, ne hagyják ki az utolsó Bánkitót – mert több mint fesztivál, ez egy emlékezetes, közösségi ügy.





