Barbara Pym titkos múltja – Az írónő, aki talán MI5-ügynök is volt
Ez az irónia bizonyára tetszett volna neki: Barbara Pym, aki regényeiben áthatóan gúnyolta a 20. századi brit társadalmi elvárásokat, a második világháború alatt cenzorként dolgozott.
Egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a magánlevelek aprólékos átvizsgálása segítette írói készségének csiszolását, hanem az is elképzelhető, hogy az MI5-nak is dolgozott.
Claire Smith most megjelent tanulmányában azt állítja, hogy Pym kormányzati és haditengerészeti „vizsgálói” munkája jóval több lehetett annál, mint egy ironikus előzmény egy későbbi szatíraíró karrierjében.
„Az egyik regényében azt írta, hogy vizsgálónak lenni valójában eléggé unalmas volt – mondta Smith. – De amikor alaposabban elkezdtem kutatni az életét, számos furcsaságra bukkantam.”
Smith szerint Pym éles megfigyelőképességét arra használták, hogy titkosírásra és rejtett üzenetekre vadásszon látszólag hétköznapi levelekben – egyike lehetett azoknak a nőknek, akiket speciálisan képeztek ki erre.
Smith maga 27 évig dolgozott a brit külügyminisztériumban, és ő volt az egyetlen női diplomata, aki tárgyalt a tálibokkal. Azt mondja: „Ők keresték a mikropontokat, a láthatatlan tintával írt sorokat, az elrejtett üzeneteket az egyszerű levelekben. És mivel Pym író volt, biztosan felfigyelt a furcsa mondatszerkezetekre. Rendkívül értékes lehetett ebben a munkában.”
Dame Jilly Cooper úgy jellemezte őt, mint „az írónő, aki több boldogságot és finom derűt szerzett nekem, mint bárki más”. De mielőtt olyan műveivel vált ismertté, mint az Excellent Women vagy az A Glass of Blessings, Pym még a háború előtti években próbált elhelyezkedni a könyvkiadásban.
Végül 1941-ben lett cenzor, látszólag azzal a feladattal, hogy az ír családok Nagy-Britanniából és Írországból írt leveleit ellenőrizze.
„Nagyon furcsának tartottam, hogy egy németül beszélő, már íróként tevékenykedő oxfordi végzettségű nőnek csak ír levelezések olvasgatása jut – jegyezte meg Smith.”
Pym az 1930-as években többször is járt Németországban, és még egy fiatal náci tiszttel is kapcsolatba került.
A kutatás, amely a British Naval Censorship in World War II: A Neglected Intelligence Function címet viseli, a Barbara Pym Társaság támogatásával jelenik meg, és egybeesik azzal, hogy a londoni Pimlicóban található egykori lakóhelyét kék emléktáblával látják el az English Heritage jóvoltából.
Pym jegyzetfüzeteiben és naplóiban – melyeket az Oxfordi Egyetem Bodleian Könyvtára őriz – Smith olyan bejegyzéseket talált, amelyek szerint a vizsgálói munka során kódolást is tanult, sőt az MI5-höz is benyújtott valamilyen anyagot.
„Ha csak tiltott részeket kellett volna kihúznia a levelekből, miért tanult volna kódolást?” – teszi fel a kérdést Smith.
Pym a brit női haditengerészetnél (Women’s Royal Naval Service – „Wrens”) is dolgozott postai cenzorként, és ez az időszak újabb fontos nyomokat rejt.
Gyorsan előléptették, majd Southamptonban szolgált, amikor az admiralitás a normandiai partraszállást készítette elő, végül a háború hátralévő részét Nápolyban töltötte. A legfurcsább dolog azonban Smith szerint a déli partvidéken történt. „A második világháború alatt az MI5 a PO Box 500 címet használta, és levelezéseikben gyakran csak ‘Box 500’-ként hivatkoztak rá – ami teljesen eltér a haditengerészet által használt dobozszámoktól.
Egy levele hátoldalán – amely külföldre ment – Pym saját kézírásával ezt írta: a monogramja, [a haditengerészeti bázis neve:] HMS Mastodon és ‘Box 500’.”
A kék emléktáblát a 108 Cambridge Street szám alatt helyezik el Pimlicóban. Susan Skedd, az English Heritage történésze szerint „valódi öröm Barbara Pym előtt tisztelegni ott, ahol annyi gazdag irodalmi anyagot talált”.
Devon Allison, a Barbara Pym Társaság elnöke azt mondta: „Barbara Pym zseniális író volt – bátor, kedves, intelligens, ragyogó humorral, akit újra és újra élmény olvasni.”
Lucy Worsley történész úgy fogalmazott: „Ez a kék tábla az ő jelentős hozzájárulását ünnepli a brit irodalomhoz és azt a képességét, hogy a hétköznapokban is meglátta a rendkívülit.”
Smith végül még egy érdekességre bukkant: miután Pym meghalt, irodalmi hagyatékának gondozója erősen hangsúlyozta, hogy a So Very Secret című kémregény nem sikerült jól, mert Pym „nem ismert kémeket”.
„Azt gondoltam: miért kellett ezt egyáltalán megemlíteni?” – mondta Smith.
