Töltöttünk egy hétvégét Szigligeten. Az alkotóházban. Azaz Sziglizsén, ahogyan boldogult úrfikoromban hívták az idősebb, francia érdeklődésű írók, s velük együtt én is – írja Vámos Miklós FB-oldalán.
Lehet, hogy most utoljára laktam ott. Igaz, ezt már sokszor gondoltam, savanyú viszonyaink miatt.
Pontosan tíz éve, a második nagy tatarozás vége táján csak úgy benéztem. Kiutasítottak. Utána készült a mellékelt fotó.
Egyes információk szerint 10 éve a pórnépet kitiltották az alkotóházi arborétumból. Aztán pedig kiszervezték a létesítményt tokkal-vonóval egy „független” alapítványba.
Egy író elmondása szerint, aki nem akarta nevét adni a cikkhez, benne is mély emlékeket hagyott a ház:
„Miklós eseténél még régebben, talán 20 évvel ezelőtt történt velem, hogy a feleségemmel befizettünk hét napra az alkotóházba. A 6. éjszaka után, vagyis a 7. nap reggelén megkérdezte tőlünk egy alkalmazott, hogy miért nem hagytuk el a szobát. Azért, mondtam, mert hét napra fizettünk be. Igen, válaszolta, és ez a hetedik nap. Ember, mondtam, az egész világon az éjszakák számát, a szállást számolják, nekünk még van egy éjszakánk. Nem, válaszolta, itt nem, ez a hetedik nap, hagyják el a szobát. Mondanom sem kell, azóta be nem tettem oda a lábam.”
De hogy jó emlékek is maradjanak, Szőnyi Ferenc író, költő, műfordító így emlékezett vissza az alkotóházra:
„Szigligeten számos regény és vers született. Itt készült a Nobel-díjas Kertész Imre könyveinek nagy része, Csurka István is itt írta több művét, és Spiró György is nagyon sok időt töltött az alkotóházban. „Tanúi voltunk annak is, ahogy Vas István megírja a Mért vijjog a saskeselyű című kötetének több fejezetét. Egyik este behívott minket a 15-ös szobába, leültünk Nemes Nagy Ágnessel az élen az íróasztala köré, és meghallgattuk a legújabb fejezetet. Elmondhatatlan élmény volt, hiszen éppen aznap fejezte be.”
