Mexikóban, a zapotec civilizáció egyik fontos városa, Mitla alatt rejtélyes alagutakat és kamrákat fedeztek fel régészek, amelyekről az ősi kultúra úgy tartotta, hogy az alvilág bejáratát képezik.
Mitla, amelynek neve „a halottak helye,” az alvilág istenével, Pitao Bezelaóval való kapcsolatáról volt ismert, és a hely évezredeken át a zapotec királyok és főpapok temetkezési helye is volt. Az alagutak pontos korát még nem állapították meg, de feltételezések szerint ezek akár több ezer évesek is lehetnek.
A kutatást vezető Marco Vigato és csapata különböző, nem-invazív módszerekkel, például földradar, elektromos ellenállás-tomográfia és szeizmikus zajtomográfia segítségével tárta fel a területet, és öt nagyobb romcsoportot vizsgáltak.
A templom alatt talált egyik kamra 15 méter hosszú és 10 méter széles. További földalatti alagutakra is bukkantak, amelyek észak, kelet és dél felé is folytatódhatnak.
A 16. században spanyol hódítók érkeztek Miltába, lerombolták a zapotec templomot, majd keresztény templomot emeltek a helyén, ezzel szimbolizálva az új hit diadalát.
Az alagutak és sírkamrák történelmét egy 17. századi pap, Francisco de Burgoa is leírta, aki szerint a zapotec királyok gazdagon díszítve, ékszerekkel, arany nyakláncokkal, és fegyverekkel temetkeztek a királyi sírkamrákba.
A kutatók most igyekeznek megerősíteni az alagutak eredetét, és további régészeti vizsgálatokkal próbálják pontosítani azok korát és szerepét.
Az alvilág bejáratának tekintett barlangokhoz hasonló leletek kiemelt jelentőséggel bírnak, mivel a zapotec hitvilág szerint ezek voltak az alvilág, azaz Lyobaa, bejáratai, és központi szerepet játszottak a halál istenének, Pitao Bezelaónak a kultuszában.
