+ Film

Amit egyedül egyikünk sem látna – az új Feldmár András-film premier előtt

feldmár andrás

Perintfalvi Rita az est kísérőjeként járt az új Feldmár András-film premier előtti bemutatóján, és érzékletes leírást adott róla.

Fotókredit: London Katalin

Perintfalvi Rita az est kísérőjeként járt az új Feldmár András-film premier előtti bemutatóján, és érzékletes leírást adott róla a Facebook-on, amit most nálunk is olvashattok:

A fotón mellettem Krámli Andrást láthatjátok, aki csinált egy remek dokumentumfilmet Andrew Feldmar előadásaiból és vele való beszélgetéseiből. A címe: „Amit egyedül egyikünk sem látna.”

Feldmár András

Olyan jó, hogy az idén, mikor András nem tud megjönni Kanadából, legalább ezáltal a film által köztünk lehet. Engem pedig felkért, hogy Heves Andi pszichológus barátommal együtt legyek az este kísérője. Nagyon izgalmasat beszélgettünk Veletek!

Számomra a film legbájosabb gondolata az a metaforikus kép volt, amikor FA arról mesélt, hogy ő terapeutaként hogyan bánik a klienseivel. Azt mondta, hogy úgy tekint mindenkire, mint egy kis vadállatra, amit még nem fedeztek fel, amit még senki nem ismer. Ezért aztán igyekszik megismerni, etetgeti, hol ilyen ételt ad neki, hol olyat. Hol sokat, hol keveset. Itatgatja is, hol sok vízzel, hol kevéssel. Aztán a napra szalad vele, majd az árnyékba. Figyeli, hogy mikor selymes a szőre, mikor csillog a szeme. Hiszen látszik, ha jól érzi magát, ha boldog.

Vagyis nincsen címkék, nincsen kategóriák. Csak szerető jelenlét és figyelem van. És ebben a figyelemben bontakozik ki az a szerető kapcsolat, ami minden gyógyítás alapja.

Az az igazság, hogy én már csak az ilyen terápiákról hiszem el, hogy valóban képesek másokat selymes szőrűvé és csillogó szeművé tenni. És jó magam is arra törekszem, amikor csak tudok, ilyen módon legyek jelen mások számára. Mert egyedül ennek van értelme. És ezt Feldmár Andrástól tanulom.

Ha kíváncsiak lettetek a filmre, itt találtok róla információkat: https://www.kramliandras.hu/film/

Produkció: Feldmár Intézet
Rendező: Krámli András

Korábban készítettünk egy interjút Feldmár Andrással az orosz-ukrán háború kitörése kapcsán, amit itt olvashattok: Aki másokat bánt, az hatalomorgazmusra vágyik

Népszerűek

To Top