Utolsó útjára kísérték Szilágyi István Kossuth-díjas erdélyi magyar írót csütörtökön Kolozsváron, a nemzet művészét a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
A Helikon irodalmi folyóirat alapító főszerkesztője életének 86. évében március 13-án hunyt el méltósággal viselt betegség után. Családtagjai, pályatársai, barátai, tisztelői és olvasói az Egyetemiek Házában búcsúztak tőle, majd a Bibza Gábor kolozsvári református esperes vezette gyászszertartás után a Házsongárdi temetőbe kísérték. A koporsó mellett egymást váltva a Helikon munkatársai, kortárs erdélyi magyar írók, költők álltak őrt.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke búcsúbeszédében az ifjú nemzedék felkarolójaként írta le az írót. „Szilágyi István kinyitotta azt a kaput előttünk, amire minden fiatal írónak szüksége van, és a maga csendes, de tekintélyt parancsoló módján igazgatta az én nemzedékemnek is az első lépéseit” – emlékezett.
A politikus ifjú költőként, szerkesztőként szerzett személyes élményeit osztotta meg, amikor „az erdélyi irodalmi közélet csendes, de több évtizedes jelenlétével azt mindig építő, meghatározó bölcs férfijától, a monumentális prózaírótól, a fiatal írónemzedékek támogatójától” búcsúzott.
Felidézte: amikor 1990 tavaszán elfogyott a papír, és a Jelenlét nem tudott megjelenni, Szilágyi István segített megoldani a helyzetet. „Igen, ilyen ember volt Szilágyi István. Nagyszívű, nagylelkű, tudtál számítani rá. (.) vele nyugodtan elindulhattál a sötét erdőben is” – fogalmazott.
Kelemen Hunor „a kortárs magyar próza svájci órásmestereként” írta le Szilágyi Istvánt, aki semmit nem nagyolt el, és életművéhez a történetek, a történelmi korok csak a keretet adják.
„Az igazi erő Szilágyi István prózájában a láthatatlan történet. Az emberi természet ismerete, az emberi lélek és annak a legfinomabb rezgése, a szabadság, a szerelem, a halál és az élet igazán fontos kérdései” – mondta.
Pécsi Györgyi kritikus, irodalomtörténész a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) képviseletében Szilágyi István életművét méltatta. Rámutatott: ez az irodalmon keresztül, a szó erejével a magyar nemzet szolgálata, a megmaradás és építkezés, az értékteremtés példája.
Emlékeztetett arra, hogy az író – aki az MMA alapító tagja volt – megtisztelte az MMA Kiadót azzal, hogy megjelentethették életművét, fáradhatatlanul segítette az akadémia munkáját. Monumentális mítoszteremtő életműve Adyéhoz, Móriczéhoz, Kemény Zsigmondéhoz hasonlítható, de Szilágyi „élet- és léleklátóként csak önmagával mérhető, önmagában minősíthető” – vélte.
„Szilágyi István olvasóit azzal is megajándékozta, hogy csak válogatott műveit írta meg. Nem sietett, mindent lassan, megfontoltan, bölcs nyugalommal végzett” – idézte fel Pécsi Györgyi, aki szerint az író regényei „soha meg nem fejthető titkokkal vannak tele”.
Márkus Béla irodalomtörténész a Magyar Írószövetség képviseletében hangsúlyozta: az elhunyt a 20. századi magyar irodalom „megkerülhetetlenül nagy alakja” volt, de „afféle főúri dilettánsnak tekintette magát”, aki nem érez késztetést, hogy jelen legyen az irodalom fórumain. „Mindig úgy élt, vallotta épp harminc évvel ezelőtt, mintha legalább három élete volna – az egyikben lapot szerkeszt, az Utunkat, ugye, a másikban regényt ír, úgy tíz, tizenöt évenként egyet-egyet, ugye, és lesz, vélte, egy harmadik, a szemlélődésé” – emlékeztetett.
Úgy vélte, Szilágyi István esetében a szkepszis volt az, ami visszafogta az írhatnámságot.
„Egyenes, szókimondó emberként tette közhírré, hogy sohasem munkált benne világmegváltó szándék, hogy a nemzetiségi-kisebbségi létezésüket ‘utóvédharcnak’ tekinti, nem érzi a helyben maradásnak semmi heroizmusát” – fogalmazott Márkus Béla.
Adrian Popescu kolozsvári író Nicolae Manolescu, a Romániai Írók Szövetsége elnökének búcsúlevelét olvasta fel, melyben kiemelte: mindig értékelte Szilágyi István „különbségekre figyelő készségét, erkölcsi érzékét, tisztességét”, azt, hogy 1989 előtt az írók jogainak védelmezője volt, a kisebbség és a többség közötti kapcsolatért sokat tett. „.úgy látom, hogy ilyen emberek és írók, mintha nemigen születnének napjainkban. Az a hely, amelyet Szilágyi István töltött be az irodalomban, a mi céhünkben és a romániai magyar közösségben, mindörökre üres marad” – fogalmazott a Romániai Írók Szövetségének elnöke.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője emlékeztetett arra, hogy Szilágyi István nem csupán az időket és indulatokat formálja, de csatázik családért, intézményért, árvaságra szánt hitekért is.
„Élet és mű egysége zárt, felénk nyitott egész. Az olvasók egymást követő generációinak a szeme előtt csiszolódik ilyenné” – mondta. Hozzátette: mindez csak a történet egyik része, a másik már mi magunk vagyunk.
„Immáron nekünk kell csatázni: családért, intézményért, árvaságra szánt hitekért. Eljövendő tanárokért, szülőkért, akik könyvet, regényt adnak ifjak kezébe is” – zárta beszédét.
