Ady és Csinszka épp csak elugrottak otthonról, amikor csengettek...

Szombat háromnegyed három lehetett, amikor csengettem Adyék budapesti lakásának ajtaján. Hogy pontosan hol? A belvárosban, Budapesten, a Veres Pálné utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Senki nem nyitott ajtót. Ezek szerint még Vonyica, a cselédlány sincs itthon, ez érdekes…

Nem tudom megmagyarázni miért, de a kezemmel önkéntelenül lenyomtam a fényesre csiszolt kilincset, és az ajtó engedett, kissé nyikorogva, de kinyílt. Ott álltam a három szobás szentélyük előterében, ami csak az övék volt immár 1917 óta. Előtte – Adyhoz híven – szerkesztőség működött itt, a Magyar Közigazgatásé, ahonnan Csinszka csak mintegy hat hónapon át tartó finom nyomásgyakorlással tudta végre a bérlőket kitenni.

A lakás, amelyet Csinszka az édesapjától örökölt, nagyon szép, harmonikusan berendezett, nem túlzsúfolt. Klasszikus és modern egyszerre, az előtérben telefon, a kor lakásainak nagy és ritka kincse. Ezen keresik Adyt ismerősei, a készülék segít intézni a szerkesztőségi ügyeit, elmaradt bevételeinek sürgetését, és egyáltalán bármit, amit ez a láthatóan kényelmesen berendezett élet hozhat számára. Mint egy besurranó tolvaj, kicsit úgy érzem magam, de hát az ajtó nyitva állt, ezzel nyugtatom magam, majd leülök az előtérben és megvárom őket. Valami mégis önkéntelenül húz Ady szobája felé. Látni akarom, hol él, dolgozik, pihen.

Belépve két, feltűnően kisméretű ágyat látok, a szokásokhoz híven, szőnyeggel letakarva. Az egyik az íróasztala közelében. Ez a nappali pihenőhelye, a másikat éjszakai alvásra használja, amikor nyavalyái engedik neki a pihenést. Könyvszekrénye nincs túlzsúfolva, csak pár darab kötet pihen a polcokon. Inkább újságokat szeret olvasni, azokat viszont naponta háromszor is, a cselédlány nem győzi hordani neki a hírlapokat. Leülök erre a nappali pihenőhelyére, és elképzelem őt. Itt szokott hát feküdni a nagy költő. Olvas vagy alszik vagy éppen csak pihen. Csinszka vagy Vonyica teát hoz neki szép porceláncsészében, azt kortyolgatja, amíg olvassa a lapokat és talán el-el bóbiskol közben.

Maga mit keres itt kisasszony? – határozott, mélyen zengő férfihang szól a hátam mögött. Ady hazaérkezett, de én annyira a gondolataimba merültem, hogy nem hallottam a bejárati ajtó csapódását. Zavaromban felugrom, még a heverőn kissé meggyűrődött szőnyeget sincs időm megigazítani.

Én csak, én csak – motyogok zavartan – szerettem volna látni, hol élnek Csinszkával…

Talán így történhetett volna egy találkozás Ady Endrével, valamikor 1917 és 1919 között, persze mindez csak a fantázia szüleménye. De az már nagyon is valóságos, hogy múlt hétvégén tényleg ellátogattam az Ady Emlékmúzeumként működő lakásba, és láthattam a házasok közös életterét, mindennapjaik helyszínét. László Melinda, a PIM munkatársa volt segítségünkre abban, hogy minél jobban elképzelhessük ezt az időszakot, és értő vezetése adott rengeteg értékes információt ahhoz, hogy teljesen beleélhessük magunkat a házasok mindennapjaiba.

Az eredeti bútorokkal berendezett lakásnak számos pozitívuma van. A szobákat a konyha és a cselédszoba kivételével meghagyták eredeti funkciójukban, a bútorok valóban az általuk használtak, Ady íróasztalának kivételével, ezt nem itt használta, hanem Debrecenben, onnan érkezett ide.

A lakás valóban nagyon modern, a telefon mellett egy zuhanyzóval is ellátott, fürdőkáddal is rendelkezik, teljesen összkomfortos. Nem óriási, de nagyon világos terekbe lépünk, a kevés ám praktikus és szép bútor nagyon élhetővé teszik a helyet. Látszik, hogy Csinszka valóban mindent megtett Ady kényelméért, még az ajtókat is leszedette a szobákról, hogy azok csikorgása ne zavarja a költőt. Az ajtókat színházi élményeire alapozva stílusos nagy függönyökkel helyettesítette. Az egész miliő annyira élő, szépen karbantartott és korhű, hogy az embernek az az érzése támad, hogy Adyék tényleg csak épp elugrottak otthonról, és mindjárt belépnek az ajtón. Csinszka szobájában egy hálóing a fotelra vetve mintha várná, hogy ismét belebújjon.

László Melindától tudjuk meg azt is, hogy 1977-ben, amikor a múzeum megnyílt, a cselédlány, Vonyica (Ana Marcu) még élt, így ő is értékes információkkal szolgálhatott Adyék lakásáról. Nézzük, milyen helyiségeket találunk itt.

Vonyica lakrésze helyén egy kiállítás várja a látogatókat, amely Ady életét és Csinszkával illetve Lédával összefonódó életszakaszait is sűrítve bár, de nagyon érzékletesen mutatja be. Egy másolat a kalapjáról, a tolla, halotti maszkja megidézi szellemét. Mivel sokan a Léda szerelmet tartják a legmeghatározóbbnak, érdemes végiggondolni, mi is hozhatta össze Adyt és Csinszkát, mi lehetett az a szoros kapocs, amely Ady haláláig összefűzte őket. László Melinda szerint a szeretetvágy, amely mindkét félben nagyon erősen élt, és erős sorsközösséget teremtett közöttük. Csinszka is írt verseket, még Adyval való megismerkedése előtt. Két évig csak leveleztek, az első találkozót Csinszka erőltette, nem is ment zökkenőmentesen a dolog. Ady sokat hezitált, hogy belevágjon-e ebbe a kapcsolatba. A bizonytalankodására több minden is okot ad: a nagy korkülönbség, Csinszka burokban nevelkedettsége, és az is elbizonytalanította az elején, hogy egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a fiatal leány rajongása hosszútávú lesz. Az idő azonban később igazolta a lány mellett való döntését.

De vissza a helyiségekhez. A fürdőszobáról már szóltam, Ady nagyon kedvelte a kádban való fürdőzést, erre is megvolt minden lehetősége ebben a lakásban. A nappali a leghangsúlyosabb és legmutatósabb, az egyszerű, de nagyon elegáns kék huzatos ülőgarnitúra alapvetően határozza meg a teret. Ebből nyílik Ady és Csinszka külön-külön szobája. Ady privát tere valóban olyan, mint amilyennek az elképzelt találkozás során leírtam.

Csinszkáé is nagyon hangulatos, komódján egy szárított virágcsokor Ady ikonikussá vált, fejtámasztós porréja mellett. A külön élettér nem csak a zavartalan munka, de a költő fokozódó betegségei miatt is fontossá vált. Bár különböző kórók kínozták, költészete továbbra is szárnyalt és Csinszkától új színeket is kapott.

„Állapota állandóan romlik, de költészete csak mélyül; egyetemesebb s tisztább lesz.” – írják az irodalomtörténészek. Az utolsó időkben Csinszka már gyakran Ady nappali heverőjén töltötte az éjszakákat, hogy vigyázzon rá és lássa állapotát. Ady végül 1919. január 27-én halt meg.

László Melinda vezetése a kiállítási részen külön kitért Ady Endre halálára és temetésére is. A remekül megkomponált tárlatban egy hatalmas, a temetésről készült fekete-fehér fotóra applikáltak rá egy utolsó időkben készített fotót, a halotti maszkját, és azt a táviratot, amelyet Csinszka küld a szülőknek Ady haláláról, és amelyet nem kapnak meg időben. A költő temetése két nap múlva lezajlott, és a szülők nem voltak ott. Ez Csinszka megbocsáthatatlan bűnének bizonyult, hiába bizonygatta a távirattal, hogy időben értesítette őket az állami temetés időpontjáról.

Ha már a fotók szóba kerültek, ezek külön figyelmet érdemelnek a tárlatban. Székely Aladár vált Ady állandó fotósává, akinek egyik műterme a közelben, a Váci utca 18. szám alatt működött. Kifejező fotográfiái is segítenek megidézni a költőt és feleségét ebben a különleges élettérben.

Öt ok, amiért érdemes ellátogatni az Ady Emlékmúzeumba: