Les Arcs
+ Film

Az Alpok 2 ezer méter magas vonulatai között vetítenek 4 magyar filmet Les Arcs síparadicsomában

A hófödte Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb és legnagyobb, komoly infrastruktúrával, hét, vetítésre alkalmas helyszíne.

Négy magyar alkotást, köztük a versenyprogramban Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét is bemutatják a hétvégén kezdődött Les Arcs-i Filmfesztiválon, amelyet tizenötödik alkalommal rendeznek meg a francia Alpokban.

A kétezer méter magasan fekvő francia síparadicsom filmes találkozója az európai független filmművészetet helyezi középpontba, és a műfajok sokszínűségének bemutatására törekszik.

Az idén meghívott több mint száz európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt.

A hivatalos versenyprogramban versenyez Reisz Gábor számos fesztiválon díjazott Magyarázat mindenre című filmje, nyolc másik – egy litván, egy holland, két belga, egy görög, egy német, egy francia és egy svéd – alkotással. A Kristály Nyíl elnevezésű fődíjat péntek este adja át az öttagú zsűri, amelynek elnöke Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni filmrendező.

A rövidfilmek versenyébe kapott meghívást Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban, Annecyban és Szarajevóban is díjazott műve, a Jeunesse nevű kategóriába vetítik Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét, míg a Műanyag égbolt című, szintén animációs filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását a Playtime elnevezésű válogatásban mutatják be. Mindkét filmet áprilisban mutatják be a francia mozikban, míg a Magyarázat mindenre franciaországi bemutatója júniusban lesz.

Az ünnepi seregszemle idei díszvendége Hollandia. A fesztivál “hangsúlyozni kívánja a holland produkciók vitalitását és dinamizmusát, valamint a holland filmművészet európai és nemzetközi szinten betöltött jelentős szerepét”. Nyolc holland film bemutatása mellett a koprodukciós fórumon is kiemelt figyelmet kapnak a holland filmtervek.

Az idei egyik díszvendég Bérénice Béjo francia színésznő, aki A némafilmes című Oscar-díjas filmben nyújtott alakításáért 2012-ben elnyerte a legjobb színésznőnek járó francia César-díjat. A másik díszvendég Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező, akinek hat játékfilmje közül ötnek Cannes-ban volt a világpremierje. 2017-ben A négyzet című, művészvilágba helyezett társadalmi szatírájáért, majd 2022-ben A szomorúság háromszöge című, a szupergazdag elitet kritizáló provokatív vígjátékáért is elnyerte a fesztivál fődíját. A tavalyi cannes-i filmfesztiválon ő volt a nemzetközi zsűri elnöke.

A hófödte Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb és legnagyobb, komoly infrastruktúrával, hét, vetítésre alkalmas helyszínnel ellátott síterepe 55 évvel ezelőtt nyílt meg. A fesztivál a filmrajongók mellett a síelni vágyóknak, a profi filmeseknek és a helyi érdeklődőknek is színes programsorozatot, különleges zenei rendezvényeket és kóstolókat is kínál egy héten át.

Reisz Gábornak nem csak új filmje, de nyilatkozatai is figyelemre méltóak:

Reisz Gábor: A NER részének tartom az ellenzéket

Az Alpok 2 ezer méter magas vonulatai között vetítenek 4 magyar filmet Les Arcs síparadicsomában
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top