+ Zene

Hobo: Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni

hobo

Hobo jelenlegi együttesének tagjai közül a gitáros Kiss Zoltán, a billentyűs Nemes Zoltán és a basszusgitáros György Attila is szerepel.

A Nemzeti Színházban mutatja be a Hobo Rádió című új albumát Földes László Hobo, november 17-én.

A lemezen tizenhat vadonatúj dal mellett egy Rolling Stones feldolgozás, a Satisfaction is helyet kapott – közölték a koncert szervezői az MTI-vel.

A lemez első felében vidámabb számok kaptak helyet, amelyek közül néhányat az énekes-dalszerző nemrégiben bemutatott már Az utcazenész című önálló estjén. Az album második felében komoly hangvételű dalok szólalnak meg.

„Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni. A régebbi idők és dalok mellett azt is felmutatja majd, hová jutottam, hol tartok most” – idézi a közlemény a művészt, aki hozzáteszi, „a vicces és gunyoros visszaemlékezések, az emberi természet rohamos romlása, a fájdalmas veszteségek mellett az ezeknél sokkal fontosabb dolgok, a szerelem, a szeretet, a hűség, a hazaszeretet dalai is elhangzanak majd”.

Hobo jelenlegi együttesének tagjai közül a gitáros Kiss Zoltán, a billentyűs Nemes Zoltán és a basszusgitáros György Attila is szerepel a zeneszerzők között. Hozzájuk csatlakozott hét szám erejéig Madarász Gábor, aki legutóbb a Circus Hungaricus című lemezen dolgozott együtt alkotótársként Hobóval, és aki a lemezbemutató koncerten is fellép majd.

A Hobo Rádió című albumot november 16-án, csütörtökön 17 órától dedikálja a szerző az MG Records lemezboltban.

A legfrissebb zenei hírek

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top