Már egy ideje attól hangos a kulturális sajtó, hogy megjelent az idén 75 éves Kepes András új regénye, Két macska voltam címmel az Open Books Kiadónál. Talán hozzám hasonlóan sokaknak a gyakran idézett Karinthy sorok jutnak eszébe: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással”. Azonban a CEU épületébe szervezett telt házas október 16-i könyvbemutatón többek között az is kiderült, hogy a könyv címe egészen máshonnan eredeztethető.
„Az egymás iránti tolerancia a túlélés egyetlen alternatívája”
Vitray Tamás
Volt valami nosztalgiát ígérő hangulat az esemény szereplőinek személyében, hiszen Kepes Andrást mestere, a magyar televíziózás doyenje, Vitray Tamás (is) kérdezte, illetve a rendkívül kellemes orgánumú Galambos Péter színművész, aki maga is egykori tévésként, rádiósként aposztrofálta magát. Neki köszönhetjük egyébként a könyv hangoskönyv változatát.
Lehetett tehát sejteni, hogy itt bizony némi időutazással visszatérhetünk abba a mára rég elveszett televíziós világba, amelynek Kepes és Vitray egyaránt ikonikus figurái voltak. Ezt a sejtést erősítették meg az est elején, még a résztvevők színpadra érkezése előtt azok az interjú-bejátszások, amelyeket Kepes András egykori tévéműsoraiból válogattak. Habsburg Ottó, a Dalai Láma, Psota Irén, Cserhalmi György mondatait hallhattuk újra, részleteket távoli, egzotikus tájakon készített dokumentarista úti filmekből, és újra felidézhettük az Apropó vagy a Desszert című műsorainak hangulatát.
Az egyébként konstans jó hangulatú este rögtön azzal a kérdéssel indult, hogy miért is hagyta abba Kepes András a televíziózást. A válasz egyszerű, ugyanakkor elkeserítő is. A televíziózás annyira átalakult, hogy egy idő után már egyik csatorna műsorfolyamában sem tudta elképzelni magát, ezért is kérdezgette mindig az adott csatorna felelősétől, hogy vajon melyik műsor után tudná elképzelni az általa készítendő adást? Kepes utolsó tévéműsora, a Különleges történetek című dokumentumfilm-sorozat volt, amely szerinte egyben a legsikerültebb munkája.
Vitray Tamás a közönség soraiból érkezett. Igazi mester-tanítvány párbeszédet hallhattunk, felidézték, hogy Kepes bekéredzkedett Vitray műsoraiba, hogy fogásokat lessen el tőle és szemügyre vehesse, hogyan is készül egy televíziós műsor. Bár ő maga nem volt a Vitray körül kialakult tanítványi kör (úgynevezett Vitray-óvoda vagy -iskola) tagja, mégis élvezte a mester figyelmét és sokat tanulhatott tőle.
Beszélgetésüket tovább színezte egy interjúbejátszás, amelyben Kepes Vitrayt kérdezte. Ebben merült fel a két macska voltam formáció, mikor is arról beszélgettek, hogyan bánna Vitray saját magával, ha ő lenne önmaga főnöke. Ráadásul mindez Vitray szájából hangzott el, így valójában ő tekinthető a kötet eszmei címadójának. Az egymás iránti tolerancia a túlélés egyetlen záloga, ez a napjainkban új értelmet és aktualitást nyerő mondat is ebben az interjúban hangzott el.
Megpróbálták a beszélgetésben összehasonlítani a régi és a mai televíziós világot. Napjainkban szinte legendának hangzik, hogy az akkori tévés közeg mindennapjai rendkívül családias hangulatban teltek, és volt olyan időszak is, amikor valójában egyetlen csatorna jelentette a tévézés opcióját egy egész ország számára. Így Kepes műsorai is milliós nézettségnek örvendhettek, és egy-egy nagy hatású interjújáról másnap az egész ország beszélt. Micsoda kontraszt ehhez képest a mai televíziózás óriási platformja és szereplőinek celebekké avanzsálása, miközben ők úgy gondolták a saját idejükben, hogy tévézni csak őszintén lehet, és a privát énük legbenső részét osztották meg nézőikkel egy-egy téma vagy műsor kapcsán. Kepes András szerint a kulturált televíziózás műfaját ma a podcast testesíti meg.
Az íróvá válásról, immár Galambos Péter kérdéseire válaszolva elmondta, hogy már kamaszkorában is írónak készült, a ’80-as évektől jelentek meg könyvei, regényei közül ez a harmadik. Irodalmi igényű első kötete hatvanhárom éves korában jelent meg. És mert az irodalom anyaga a nyelv, meg kellett tanulnia, milyen is egy igazi irodalmi szöveg. Mivel minden általa művelt területen Kepes a saját botlásaiból tanult, nem volt ez máshogyan az írás esetében sem. A karakterek önálló életre kelnek tolla alatt, és bár aktualizálni nem akart a történettel, az mégis a máról mesél.
Rátérve a regényre elmondta, rendkívüli módon érdekelte, hogy a rendszerváltás utáni időszak hogyan születik a Kádár korszakból, az pedig a megelőző Horthy korszakból. Folyamatosságot érez a rendszerekben, ezért figurái és a jelenségek is folyamatokat mutatnak be.
A regény 1972-ben kezdődik, ez az időszak – húzta alá Kepes – a ’68-as időszak utáni újra bezárulás időszaka Magyarország számára. A tekintélyelvűség a regény központi kérdése, melynek hátterében egy trauma húzódik. A helyszínt gyermekkori élményei inspirálták, a Dráva vidéken, az akkori Jugoszlávia határának közelében töltött nyaranta sok időt, ahová, vékony fiú lévén, kicsit felhizlalni küldték a szülei. Tévésként forgatott a délszláv háborúban, erre az élményére is alapozott a regényben. Megjelenik a történetben a cigányság kérdése is, Kepes elmondta, hogy egyetemista korában részt vett cigányokkal kapcsolatos kutatásban, illetve az Egyetemi Színpadon cigány irodalmi est résztvevője is volt.
„Nincs az embernél izgalmasabb lény” – mondta figuráiról mesélve, akiket mindig emberinek igyekszik látni és láttatni. Kepes külön kiemelte, hogy ma már regényeiben mondja el azt, hogyan gondolkodik a világról.
Galambos Péter regényrészlet felolvasásai során mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy Kepes András új regénye kalandos könyv, szerelemmel, csapdahelyzetekkel, fordulatokkal, és sok humorral fűszerezve, vagyis benne van mindaz, ami a mindennapi életünkben is megtalálható.
