Borlai Gergő, a hazánkban és a nemzetközi színtéren is méltán elismert és népszerű dobos immár harmadik alkalommal szervez ‘Divided’ címmel koncertet. Mi ennek a sorozatnak a története, kik álltak és állnak vele a színpadon a Müpában, és miért lesz igazán megismételhetetlen ez az élmény? Erről beszélgettünk az Artisjus-díjas zenésszel.
Miért éppen Divided lett a sorozat neve?
A Divided jelentése “megosztott”, és valóban ez történik a színpadon: megosztom a zenét, az élményt másokkal. Az első ilyen koncerten ott volt a gitáros Nguyên Lê, aki a következő alkalommal is visszatért, illetve Hadrien Feraud, a világhírű basszusgitáros, akivel akkor muzsikáltam először, és azóta is együtt játszunk, valamint Oláh Tzumó Árpád a billentyűs hangszereken. Tátrai Tibor és Dresch Mihály voltak a vendégek, Ladányi Andrea pedig táncolt. Azon a koncerten alapvetően Nguyen és az én dalaimat játszottuk.
A második koncert már vadabb volt, Eivind Aarset gitáros jött el Norvégiából, Gustaf Hielm basszusgitáros Svédországból, és persze Nguyên Lê is ott volt. Ekkor már csak két dal volt kötött (egy Eivind Aarset- és egy Nguyên Lê-szerzemény), a többi mind szabad zenélés. Ezek a zenészek óriási formátumú improvizátorok, a nézők valószínűleg nem is veszik észre, hogy nem előre megírt zene megy a színpadon, annyira egymás hullámhosszán van mindenki.
Aztán jött volna a Divided 3 2021-ben, amely a második koncert ellenpont-féleségének készült. Gary Willis-számokat terveztünk magával Gary Willisszel, Szebényi Dani barátommal, Llibert Fortiny-val szaxofonon és Kirk Covingtton dobossal. Azóta is sajnálom, hogy elsöpörte a járvány, mert nagyon vidám koncert lett volna, és az összes jegy is jó előre elkelt rá. Próbálkoztunk utána a dátum tologatásával, de Gary Willis akkor már nem mert repülőre ülni Barcelonából, Kirk Covington meg Texasból. Legalább kétszer próbáltam változtatni a lineup-ot, de aztán feladtam, mert nemcsak praktikus szempontokból, hanem érzelmileg is nagyon megterhelő volt ez a bizonytalanság és a folyamatos újratervezés.
Most mégis jön a Divided Freedom…
Igen, volt egy nagy levegőnyi szünet, aztán Bércesi Barbara felhívott, hogy most már meg tudnánk csinálni. Nagyon hálás vagyok ezért a Müpának, és ezúton is köszönöm nekik, amit értünk tesznek. Az, hogy immár rendszeresen kapok egy ilyen napot, és a saját nevem alatt tarthatok koncerteket gyönyörű termekben, fantasztikus, világhírű művészekkel, csodálatos dolog. Le a kalappal a Müpa előtt, ahogy ápolják a kultúrát: nagyon jó koncertek vannak, mindig figyelem, hogy mely kollégák kapnak még napokat, hogy a közönséggel egy térben kísérletezzenek új zenékkel, projectekkel.
Sajnos a Divided 3 eredeti lineup-ja már soha nem fog összejönni, mert Gary Willis nem hajlandó többet repülőre ülni, így vele csak Barcelonában muzsikálhatok együtt. Úgyhogy kitaláltam: rendben, maradjon a kortárs műfaj, jöjjön Nguyên Lê és Eivind Aarset, de most Tim Lefebvre-t is meghívtam, aki elképesztő tehetségű basszusgitáros. New Yorkban született, Los Angelesben él, tizenpár éve ott játszottam vele magam is, és azóta is sokszor működtünk közre egymás dalaiban, lemezein. Ő olyan, mintha Gary Willis ellenpontja lenne. Gary Willis virtuóz, brilliáns technikájú, míg Tim Lefebvre kevés hanggal operál ugyan, de elképesztő, mi mindent hoz ki a pedáljaiból.
Lesz még rajtam kívül egy másik dobos is, Christian Lillinger, aki Németországból jön. Hihetetlen tehetség ő is, komoly kiadókkal van leszerződve, XXI. századi szabad zenét játszik érdekes felállásokban. Ő meg annak lesz az ellenkezője, amit én képviselek majd ezen a koncerten. Én nagy dobfelszerelésen játszom majd mély tónusokkal, Christian Lillinger pedig kicsin, magas tónusokkal. Ha én nyolc hanggal operálok egy adott fázison belül, ő lehet, hogy hússzal.
Szóval mi öten leszünk a zenészek, és itt is lesz két olyan dal, amelyekre Ladányi Andrea táncolni fog.
Mennyiben lehet próbálni egy ennyire szabad programú koncertre?
A zenének lesznek vezértémái, de hogy ebből milyen zene születik, az csak ott a színpadon derül ki. A müpás koncertek előtt általában egyetlen próbát tartunk; nincs is lehetőség többre, hiszen mindenki elfoglalt, és különböző országokból érkezünk. Azt a két darabot, amelyekben Ladányi Andrea szerepel, muszáj átnéznünk, mert a tánc kötöttebb műfaj, és Andreának tudnia kell legalább az irányokat, hogy mekkora teret használhat, milyen mozgáskultúrával. Koreografálni persze nem lehet, neki is improvizálnia kell, de ennek a kereteit közösen kell kialakítanunk. Nekünk zenészeknek pedig azért van értelme együtt próbálnunk, hogy megérezzük egymás szívdobbanását. Hiába játszottam már együtt hármukkal, vagy külön a másik kettővel, hiába álltunk össze duókra, így együtt még nem voltunk, és rá kell éreznünk egymásra. De ez nem azt jelenti, hogy a próbán azt csináljuk, amit másnap az előadáson, és ebben ez a legszebb.
Nagyon örülök, hogy az avantgárd jazz műfajába újabban visszatért ez a szabad előadásmód. Ez a szabad improvizációs közlésforma az egyik legszemélyesebb dolog, amit zenész ki tud fejezni az életében, ezért is került a címbe a Freedom szó. Divided Freedom: Megosztott Szabadság. Ott áll a színpadon egy csapat és kötetlenül játszik, a kötöttséget pedig az atmoszféra teremti meg, hogy ki mit hall ki ebből a nézők soraiban.
Ha visszaemlékszünk a jazztörténelemre, hasonló volt a Cecil Taylor képviselte avantgárd, az hihetetlen szabad zongorázás, vagy Ornette Coleman zenéje. Elképesztő magas színvonalon űzték ezt, rengeteg korszakalkotó lemez készült a hatvanas évektől a free jazz világában, ma is frissen hangzó zenei anyagok. Nálunk is valami ilyesmi kerül elő, de XXI. századi módon, modernebb hangszerekkel. Vagyis nagyon sok elektronikus megoldás lesz: Eivind Aarset pont arról híres, hogy elképesztő pedálarzenállal bír, változó soundokkal jön el. Lefebvre is nagy pedálguru, és Nguyên Lê is alaposan elmélyedt az elektronikus megoldásokban, de közben mindkét gitáros végtelen melódiával bír, amik tényleg megszakítják az ember szívét.
Fennáll annak a veszélye, hogy esetleg elkezdenek egymással versengeni a résztvevők?
Ezen a koncerten nem feltétlenül az a cél, hogy mindenki megmutassa, mire képes, akár annak az árán, hogy elnyomja a többieket. Itt a közös zenélés csodája számít. Igen, ez alázatot igényel, de ezen a szinten már nem kérdés, hogy tudjuk, milyen körülmények között minek van éppen helye és ideje. A kiteljesedést itt az együtt létrehozott zene gyönyörűsége adja, és ez egy olyan origópont, olyan tökéletesség, amihez mindannyian kellünk.
Rengeteg kooperációval és egy sikeres szólókarrierrel a háta mögött Ön bizonyára sokszor állt már mindkét oldalon…
Igen, egész életemben mások zenéjét játszottam, csak kisebb hányadban a sajátomat, és gigászi emberek között telt az életem. Tizenhat éves korom óta dolgozom Presser Gáborral, éppen az ő próbájára megyek most is, és a Tátrai Tibuszos zenekarunk, a godfater. próbájáról jövök. Annak idején 10 évig zenéltem Babos Gyuszival is… meghatározó nevek a magyar zenetörténelemben. Amióta pedig elköltöztem Magyarországról, és ennek lassan tizenöt éve, világsztárokkal tengetem az életemet. Rengeteget tanultam ezektől az óriási formátumú emberektől, akik közül sokan annyi idősek voltak akkor, amikor megismertem őket, mint én most, és végigkísértem, hogyan változott a munkásságuk velük együtt. Mindez annyi érzést szabadított fel bennem és annyi információt adott, hogy a saját zenéimet is jobban adom elő általuk.
Merthogy van egy nemzetközi karrierem is, ami tulajdonképpen nevezhetünk brand-nek, amely felépítése rengetek munkával járt és jár a mai napig. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy elismernek a szakmában. A Divided szereplőit sem tudtam volna elhívni, ha amúgy nem zenélnénk együtt a világ különböző tájain. Talán mondhatom azt, hogy valamennyire bekerültem abba a körbe, amelyben azok játszanak, akiket gyerekkoromban hallgattam és akikre felnéztem. Hatalmas kincs ez, a Divided Freedom pedig még mindezen belül is egy különlegesen ragyogó ékkő.
