Both Miklós zeneszerző, előadóművész, az ukrán zenefolklór kutatója, az év zenésze. Ezt a szabad művészi életpályát színesítette tovább egy nemzeti kulturális intézmény, a Hagyományok Háza főigazgatói posztjával. Interjúnkban arról kérdeztük, hogyan éli meg a váltást, hol tart az intézmény újjászervezése és mit gondol az éneklés, muzsikálás visszaszorulásáról a streaming kultúra világában. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda interjúja.
A közönség zenészként, előadóként és néprajzkutatónak ismer, de ezekben a szerepekben az utóbbi időszakban nem, vagy csak nagyon ritkán találkozunk veled. Ennyire leköt a Hagyományok Házának irányítása?
Engem az jellemez, hogy ha kihívással találkozom, akkor arra összpontosítok. Mindig is életforma-szerűen végeztem azokat a munkákat, amelyekbe belefogtam, ilyenkor lényegében kizárólag csak azokra koncentrálok. Ez így volt például az ukrán kutatási projekt esetében is, illetve akkor, amikor zenekarom volt, vagy amikor Kínában készítettem lemezt. Az én felfogásomban minden tevékenység, amit teljes szívvel jól végzünk: alkotás.
20 éves koromban például, amikor zenét írtam a lemezemre, párhuzamosan szerveztem a zenekar működését, vittem a próbákat, megszerveztem a hangfelvételt és összefogtam az egész folyamatot a dal megjelentetéséig. Nagyon izgalmas feladatnak éltem meg. Egy lemez, vagy egy előadás rögzítése, az összkép megteremtése kivételes alkotási élmény.
Ugyanígy lekötött, amikor a zenéléstől kezdtem visszavonulni, hiszen a kutatás, szintén összetett feladatsorból áll. A terepen összefüggéseket kell feltárni, az ezernyi mozaikdarabból érthető rendszerré kell kovácsolni az összegyűjtött anyagot. Egyébként nagy élmény volt számomra a kutatás, ha úgy nézzük, az maga is egy előadás, hiszen a terepmunka során az információ tömegéből összeáll egy rendszer, amit a nyilvánosság elé tárunk.
A hosszas előkészítő munkát követően befejeződött a Hagyományok Házának újjászervezése?
A Hagyományok Háza rendkívül széles portfóliójú intézmény. Újjászervezése és vezetése számomra szintén alkotói munka. Amikor már érezhető, hogy a szervezet a küldetésének megfelelően – összhangban az elképzeléseimmel – kezd működni, az számomra rendkívüli élmény.
Az intézmény éppen a konjunktúra időszakát élte főigazgatóságom előtt. Visszaköltözött a számára felújított Budai Vigadóba, a folyamatok gördülékenyen mentek, aztán kitört a pandémia, ami teljesen új helyzetet hozott. Igyekeztünk alkalmazkodni a különleges feltételekhez, aztán kitört a szomszédunkban a háború és megint egy új időszak kezdődött. Az intézmény és az egész kulturális szektor korábban nem tapasztalt körülmények közé került, olyan helyzetek alakultak ki, amelyek kezelésére nem volt recept korábbról.
Mindeközben eleget kellett tennünk az elvárásoknak. Kulturális csúcsintézményként a teljes Kárpát-medence területén dolgozunk. 230 munkatársunk tevékenységének eredményeként programjaink milliókhoz jutnak el. A szervezet korábbi felépítése az új feladatokkal megterhelve már nem volt megfelelő. Halaszthatatlanná vált a struktúra átalakítása és a szakmai munka újjászervezése. Intenzív tervezés és hosszas előkészítés után az idei év elejétől teljesen új szervezettel kezdtünk el dolgozni.
Ennek a folyamatnak a levezénylése rám, mint főigazgatóra is rendkívüli terhet rótt. Többszáz fős közösséggel dolgozom együtt, irányítva a folyamatokat igyekszem megérteni a mélyebb problémákat is, amelyekre folyamatosan keresem a megoldásokat.
Persze a hétköznapokban ugyanúgy menniük kell a programoknak, miközben megszületett egy, a korábbinál sokkal hatékonyabb, nagyobb munkabírású szervezet.
A 2024-es év a szakmai megújulás jegyében zajlik, amely reményeink szerint a programkínálatunkban is látványosan megmutatkozik majd.
Nem hiányzik a zenélés, a zenekar?
A koncerteken való nyilvános zenélést – néhány kivételes alkalomtól eltekintve – abbahagytam. Jelenlegi munkám mellett erre már nincs kapacitásom, a zenélés helyett most ezen intézmény falain belül alkotok. Akár a kutatómunkáról, a zenélésről, vagy egy olyan nagy rendszer működtetéséről beszélünk, mint a Hagyományok Háza, a tevékenység 80%-a rutin és csak 20% emelkedett, örömteli pillanat. Azonban megéri végigcsinálni a robotos részét is, mert hatalmas öröm működésben látni az általunk életre hívott rendszereket.
Folytatod az Ördögkatlan projektet?
Az Ördögkatlan Ukrán Udvarának programjához Ukrajnából hoztuk a dalokat és zenéket. Hét éven át dolgoztunk odaát, 170 településen többezer dalt gyűjtöttünk össze és vettünk fel. Ennek a tevékenységnek és a hozzá kapcsolódó kutatásnak az aktuális eredményeit alakítottuk művészeti projektté. 2020-ban a Covid, majd a háború következményeként a kutatás megrekedt, vagy inkább úgy mondanám: egyelőre szünetel.
Más nemzetek tagjai – például az olaszok, bajorok – képesek eufórikusan zenélni, dalolni. Mi magyarok csendesebbek vagyunk? A streamingelt, automatizált zene kiszoríthatja az énekszót?
Szerintem a magyar ember ugyanannyit énekelt és énekel ma is, mint bármely más nemzet tagja. Kutatásunk során azt tapasztaltuk, hogy az a generáció, amelyik úgy nevelkedett a 20. század első évtizedeiben, hogy saját magának kellett előállítania a zenét, amit hallgatni akart, sokat énekelt. A zenélésnek a legegyszerűbb formája ugyanis az ének volt. Nem volt még olyan eszköz, amely automatikusan megszólaltatta volna a zenét. A hangszeres zene a muzsika következő szintje. Ehhez még a parasztházakban is rendelkezésre álltak az eszközök, például a citera, a furulya, vagy Ukrajnában például a garmoska (diatonikus kiosztású gombos harmonika). Alapvetően azonban az énekszó nagyon fontos része volt az életnek és a kommunikációnak. A dalokon keresztül terjedt a hagyomány, az élettanítások arról, hogy melyik helyzetre mi a helyes válasz és magatartás.
A mai világban a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az automatizált zene-előállítás befogadásával elveszítjük az éneklésre és zenélésre egykor meglévő képességeinket. A zenét többnyire passzívan fogadjuk be. Készségeink a zene önálló előállítására csökkentek. Én ebben látom a mai ember nagy veszteségét.
Nekünk a Hagyományok Házában az a dolgunk, hogy különböző programokon, instrumentumokon keresztül hatást tudjunk gyakorolni, motiválni tudjuk az embereket és ellensúlyozzuk ezeket a veszteségeket.
A félreértés elkerülése végett: semmi gond nincs azzal, hogy valaki elektronikát használ a zeneszerzésre és különböző hibrid megoldásokat hoz létre, mert így is lehet alkotni. Ennek megvan a művészetben a maga helye. Ugyanakkor az is kiemelten fontos, hogy az alaptudások megőrzését és fejlesztését támogassák a kulturális intézmények és az emberek akár állami szinten segítséget kapjanak, hogy ezeket a készségeket vissza tudják hozni és meg tudják őrizni.
Mit tesz ennek érdekében a Hagyományok Háza?
Nagyon sok felületen kell tudnunk tudást átadni. Az embereket a közművelődés területén két életszakaszban tudjuk hatékonyan motiválni: a gyermekkorban és a nyugdíjas évek alatt. Célunk, hogy erre a két korosztályra kiemelt figyelmet fordítsunk a programjaink során. A nyugdíjasokat érintően fontos projektünknek tartom az idősebbek aktivitási szintjének fejlesztését, mozgásuk ösztönzését.
Alapvető küldetésünk azonban, hogy minden korosztály számára értékes, minőségi kikapcsolódást nyújtsunk és kaput nyissunk a kulturális fejlődés felé.
Both Miklós, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés birtokosa
Gitáron önállóan nyolcévesen, hegedűn huszonévesen kezdett tanulni és játszani. A Vágtázó Halottkémek és a Kárpát Möbiusz, majd a Barbaro együttesekben való közreműködést követően a Jaj, a világ című bemutatkozó lemezével Fonogram-díjat nyert.
2010-ben közreműködött a Rendhagyó Prímástalálkozóban, amelynek CD-je felkerült a Songlines Top of the World tízes listájára.
A World Music Expo (WOMEX) nyitógáláján Koppenhágában Magyarországot képviselte azzal az öt zenésszel, akikkel utóbb 2012-ben megalakította a Both Miklós Folkside projektet.
2014-ben Kína Jünnan tartományában tanulmányozta a helyi zenét és a gyűjtött anyagból készített Kínai Utazólemez címmel formabontó albumot. 2014-től kezdve hét éven át Ukrajnában rögzített népdalokat.
2018-ban megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet ]2021. november 20-óta a Hagyományok Háza főigazgatója. Az Európai Parlament a Polyphony Project eredményeiért 2022-ben Both Miklósnak ítélte a European Citizen’s Prize-t.
