Kolozsváron pénteken este átadták a Széchenyi-díjat Péntek János nyelvésznek, emeritus professzornak.
A magyar tudományos élet legrangosabb állami kitüntetését Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja nyújtotta át a 81 éves díjazottnak, miután felolvasta a hivatalos oklevelet. Eszerint a kalotaszegi származású nyelvész, etnográfus, az MTA külső tagja kivételesen értékes tudományos pályája során a kisebbségben élő magyarság anyanyelvhasználatának kutatásában, a népnyelv és a népi kultúra viszonyának vizsgálatában elért eredményei, valamint iskolateremtő oktatómunkája és példaértékű szociolingvisztikai, dialektológiai életműve elismeréseként érdemelte ki a Széchenyi-díjat.
A Vallásszabadság Házában tartott díjátadón házigazdaként Kovács István unitárius püspök köszöntötte a jelenlévőket, emlékeztetve, hogy felújítása után az egykori püspöki lakot is a magyar tudományos életnek szentelték.
Szikszai Mária egyetemi adjunktus laudációjában kutatóként, oktatóként és intézményépítőként is értékelte a díjazott életpályáját. Rámutatott: Péntek János életművének kulcsfogalma a nyelvmegtartás, melynek lényegét egyetemi oktatói munkája során is tudatosítja a fiatal generációkban.
„Munkásságában soha nem tett különbséget értékesebb vagy kevésbé értékes nyelvváltozatok között. Ilyen megkülönböztetést nem ismer, mert minden földrajzi és társadalmi változatot egyenlő értékűnek tekint” – idézte a díjra való felterjesztést a laudáló.
Emlékeztetett: Péntek János kutatói munkássága során a magyar nyelv erdélyi helyzetével, az egyes régiók szókincsének, tájszavainak tudományos igényű feldolgozásával, szociolingvisztikával, nyelvi jogokkal is foglalkozott. „A díjazott korunk egyik legjelentősebb magyar nyelvésze” – mutatott rá Szikszai Mária, hozzátéve, hogy a professzor az anyanyelvápolás, tehetséggondozás, oktatás- és kutatásszervezés terén is jelentős eredményeket ért el.
Egyetemi tanárként több mint 50 évfolyamot oktatott, diákjai nem csak ismereteket, hanem türelmet, empátiát, kompromisszumkészséget is tanulhattak tőle, értékrendet, morális viszonyítási alapot is átadott nekik.
Intézményalapítóként újraindította a kolozsvári néprajz szakot, míg az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének nemcsak vezetője, „lelke is volt”. Foglalkoztatta a tehetséges diákok felkutatása, létrehozta a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesületet, mely 2004 óta karolja fel a nehéz anyagi helyzetben lévő, magyarul tanuló tehetséges erdélyi gyerekeket. Az MTA területi bizottságának első elnökeként a Kolozsvári Akadémiai Bizottságnak is ő tette le az alapjait, fektette le működési elveit – hangzott el.
Péntek János köszönőbeszédében elmondta, úgy érzi, hogy 55 éves tanári pályája alatt többet tanult a diákjaitól, mint amit ő adhatott nekik. Mint mondta, kicsit meglepte, hogy felterjesztették a díjra, mivel Erdélyből nem voltak Széchenyi-díjasok, és úgy vélte, „mindenképpen jó, hogy az akadémia és a bizottság erre is tekint.”
„Távolról sem magamat tartom a legnagyobb tudósnak Erdélyben, (.) a tudomány művelőjénél is inkább a tudomány szolgája vagyok” – mondta a nyelvész, megköszönve a jelenlévőknek, hogy az évtizedek során támogatták munkáját.
Péntek János 1941. július 7-én született Körösfőn. Kutatási területe az erdélyi magyar népnyelv, népi kultúra és díszítőművészet, a kétnyelvűség, a kisebbségi nyelvhasználat és a szociolingvisztika. Harminchat könyvet írt, szerkesztett, hetvennyolc könyvrészlet és kilencvennégy folyóiratcikk szerzője, számos rangos díj kitüntetettje.
