Kosztolányi Dezső ezt a művét Camille Mauclair-nek ajánlotta. Talán kevesen tudják: Séverin Faust (Párizs, 1872. december 29. – 1945. április 23.), ismertebb álnéven Camille Mauclair francia költő, regényíró, életrajzíró, utazási író és művészeti kritikus volt.
Mindamellett Mauclair nagy tisztelője volt Stéphane Mallarménak, akinek több művet is dedikált, ahogyan Maurice Maeterlincknek is.
Kosztolányi Dezső: Esik az eső
A lomb elernyed,
künn a sövény mentén a víz világol;
a könnyű zápor
vesszőzi az erdőt s a kertet.
A kerítésen alvó, szürke ég.
A zöld zsalu a vízben tükröződik.
Alig hallhatni a vihar neszét,
s hull-hull a lombról szerteszét,
egész a földig
zokogva síró szürkeség.
Hét óra. Az ég szelíd arany.
A táj a ködbe olvad szótalan.
A csönd remeg, most minden hallgat,
a rozsda-szín kert nyugovóra tér,
a búcsúfényben még kigyúl egy ablak. . .
S az Isten éje jő, a néma éj.
Ó lágy eső s te csend csodája,
uralkodj fáradt lelkemen,
jöjj esős, csendes sejtelem.
Minden békítő feledés.
Minden mély, álmos éjbe vész.
Már a sötét erdő se fél.
És én kinézek s hallgatom a csendet,
és elpihen a szenvedély,
és bámulok, akár egy néma gyermek…
