Továbbra is világszerte dübörög a Ligeti 100 – itthon és a világon mindenfelé egymást érik a centenáriumi Ligeti-műsorok, és a közönség egyre lelkesebben ünnepli az egyik leghíresebb magyar alkotó ma is jövőbelien modernként ható remekműveit. Nemrég írtunk Eötvös Péter és a Klangforum Wien koncertjéről, és hamarosan újból terítékre kerül Ligeti zenéje a Müpában – ezúttal Vajda Gergely vezényli a zeneszerző műveit a Concerto Budapest és a Magyar Rádió Énekkara élén.
A június 22-i hangverseny második felében a Requiem hangzik el, a 20. század zenetörténetének egyik legnagyobb hatású alkotása, amelyet azok is jól ismernek a 2001 Űrodüsszeia című filmből, akik egyébként nem különösebben érdeklődnek a klasszikus zene iránt. A két vegyeskarra, nagyzenekarra és szoprán- illetve mezzoszoprán szólóra komponált monumentális alkotás a Svéd Rádió felkérésére keletkezett az 1960-as évek első felében. Ligeti így beszélt a jól ismert, ősi szövegre írt műről Várnai Péter interjúkötetében:
„Ott van benne saját félelmem, reális élményeim, egy csomó gyerekkori félelemfantázia, de ugyanakkor mindennek feloldása is. Hogy tényleg ne kelljen félni.”
A rengeteg felkészülést igénylő Requiem a mai napig ritkán hallható a koncerttermek műsorán, mert szokatlanul hosszú próbafolyamat szükséges az előadásához. Az ősbemutató próbái alatt Ligeti táviratot kapott a kórusvezetőtől, aki arra kérte, hogy azonnal jöjjön Stockholmba, mert mindannyian rettegnek a darabtól, úgy érzik, képtelenek megtanulni.
„Persze, hogy tudták, csak túl komolyan vettek mindent . (…) Megmagyaráztam az énekkarnak, hogy az a jó, ha énekük nem teljesen tökéletes, próbálják megközelíteni a kottakép ritmikai és dallami pontosságát, de nem baj, ha kis hibákat csinálnak, a hibák be vannak kalkulálva” – mesélte a zeneszerző.
A Requiem leírhatatlanul erős hatást tesz a befogadóra: még felvételről is hatalmas katarzist vált ki, és utána hosszú ideig velünk marad – élő előadásban pedig sorsfordító élményt ígér.
A Requiem előtt három zenekari darabot hallhatunk a koncerten: elsőként a Melodien csendül fel, amely 1971-ben, Ligeti mikropolifóniától való elrugaszkodásának időszakában keletkezett. Ligeti Nürnberg városának megbízásából, Dürer születésének ötszázadik évfordulójára komponálta ezt az alig negyedórás darabot. A kis méretű, kompakt, mégis teljes zenekarra írt Melodien szintetizálja azokat a stílusirányzatokat, amelyekkel Ligeti a hatvanas években dolgozott. A zeneszerző sűrű szövevényként, pókhálóként írta le az általa kifejlesztett mikropolifóniát, amelyben a polifónia nem hallható többé. A mikropolifóniában gyakorlatilag feloldódott a dallam, a harmónia és a ritmus megkülönböztethetősége. A Melodienben azonban – ahogy a címe is jelzi – ebből a sűrű, tagolatlan szövevényből újra fel-felsejlik egy-egy rebbenő, rezgő dallam.
„Megpróbáltam lágyítani zenei nyelvem sűrű »mikropolifóniáját«, hogy kevésbé szigorúvá, átláthatóbbá tegyem – írta Ligeti. – Alapvetően hű maradtam korábbi stílusomhoz: a zenei forma úgy bontakozik ki, mint egy szétterülő, folyamatosan továbbfolyó időháló – de az egyes hangok már nem olvadnak össze (mint korábbi zenéimben), hanem egymásba fonódásukban külön-külön is felismerhetők. A hangok önálló dallamokká válnak, saját jellegzetes stílussal, saját tempóval, ritmussal és intervallumszerkezettel.”
A Melodient a Clocks and Clouds című mű követi, amelynek címe Karl Raimund Popper angol-osztrák filozófus Az órákról és a felhőkről című esszéjére utal. Popper két csoportba osztja a természetben megjelenő folyamatokat: az egyik az egzakt, pontosan mérhető eseményeket (azaz órákat), a másik pedig a szabálytalan, rendezetlen és többé-kevésbé kiszámíthatatlan eseményeket (felhők) tartalmazza. Ligeti az egyik legegyszerűbb darabjának nevezte a Clocks and Cloudsot.
„Megtetszett Popper esszéjének címe, és olyan zenei asszociációkat ébresztett bennem, amelyekben a ritmikailag és harmónikailag pontos formák fokozatosan változnak át diffúz hangtextúrákká és fordítva” – mondta.
Az órák ebben a zenében tehát felhőkké oldódnak, a felhők pedig órákká sűrűsödnek. A zeneszerző Dalí híres festményét, Az emlékezet állandóságát is inspirációként említette: az olvadó, szétfolyó órák a mérhetőből, egzaktból válnak szabálytalanná, kaotikussá. A műben az órákat idéző pontos ritmusok állnak szemben az erős hangulatot árasztó mikrotonális harmóniákkal (a felhőkkel), ami dinamikus kettősséget eredményez. A zenekar mellett Ligeti egy 12 hangból álló női kórust is megszólaltat a Clocks and Cloudsban, szöveg azonban nincs: az énekesek a nemzetközi fonetikai ábécé fonémáit éneklik.
A szünet előtti utolsó darab, a San Francisco Polyphony 74-ben keletkezett a San Franciscói Szimfonikus Zenekar felkérésére.
„Miközben a San Francisco Polyphony-t komponáltam, azt hittem, a város hangulata meghatározza a művet, vagy legalábbis benne van a darabban. Amikor aztán meghallgattam, észrevettem, hogy sokkal inkább bécsi, nagyon sok benne az Alban Bergre vagy Mahlerre emlékeztető expresszív dallam. Talán csak a záró rész prestissimo tempójú, gépszerű hektikája emlékeztet egy amerikai nagyvárosra.”
Az est karmestere, Vajda Gergely maga is zeneszerző, Eötvös Péter fiatal karmestereket és komponistákat mentoráló alapítványának programigazgatója. Az alapítvány névadója, Eötvös Péter pedig Ligeti életművének egy legalaposabb ismerője.
„Ligeti stílusa egy unikum. Rendkívül széles látókörben tudott kapcsolatot teremteni a saját kompozíciós technikája és a legkülönbözőbb matematikai, filozófiai, technikai jelenségek között. Zenetudományi érdeklődése és ismerete folytán a teljes európai zeneirodalom – a korai középkortól kezdve a »közeljövőig« – erősen befolyásolta műveinek zenei anyagát. Ehhez társultak később az amerikai és főként afrikai zenekultúrák. (…) Azt hiszem, az a legmagasabb fokon létrehozott bámulatos hangvilág, amelyet Escher képeihez hasonlóan »hihetetlen« szemmel és füllel újból és újból próbálunk megfejteni, ez a legjellemzőbb Ligetire, most, 100 évvel születése után is”
– mondta Eötvös a Találkozásaim Ligeti Györggyel (Mis encuentros con Ligeti) című, nemrég megjelent visszaemlékezésében.
A korábban májusra meghirdetett koncertet a műsor eredeti karmestere, Eötvös Péter hirtelen megbetegedése miatt lemondta a Müpa, az esemény pótdátuma – változatlan műsorral – június 22-én lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A Concerto Budapestet és a Magyar Rádió Énekkarát Vajda Gergely vezényli, a program énekes szólistái Sarah Defrise és Vörös Szilvia lesznek.
