+ Fotó

A japánok bekeményítettek a szexfotókat készítőkkel szemben

japán

A japán igazságügyi minisztérium februárban azt javasolta, tizenháromról emeljék fel tizenhat évre a szexuális aktus beleegyezési korhatárát

fotó: freepik

Egy új japán törvénytervezet értelmében a jövőben tilos lesz szexuális tartalmú fotókat és felvételeket készíteni a rajtuk szereplők beleegyezése nélkül – írta honlapján a BBC hírportálja kedden.

Eddig az ilyen bűncselekményeket a helyi prefektúra törvényei alapján kellett elbírálni, ám ezek nagymértékben eltérnek egymástól.

A törvényjavaslat a szexuális bűncselekményekre vonatkozó japán törvények szélesebb körű felülvizsgálatának része, amely a nemi erőszak fogalmát is kibővíti.

Az új szabályozás kifejezetten tiltja a nemi szervekről beleegyezés nélkül készített fényképek birtoklását és terjesztését. Emellett büntethetővé teszi a fotók készítését a tudtuk nélkül szexuális pozíciókba manipulált emberekről.

Az elkövetők akár három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy hárommillió japán jen (7,4 millió forint) pénzbírsággal is sújthatók. A reformokat várhatóan idén júniusban fogadják el.

2021-ben a japán rendőrség több mint ötezer embert tartóztatott le titokban készített fényképek miatt, ami rekord, és körülbelül háromszorosa a 2010-es eseteknek.

Egy országos légiforgalmi szakszervezet márciusban közzétett felmérése szerint Japánban tíz légiutas-kísérőből nagyjából hét számolt be arról, hogy titokban lefotózták őket.

Japánban a legtöbb mobiltelefon-gyártó hangos kamerazárral igyekszik megakadályozni a titokban készített fotókat és felvételeket.

Több ázsiai ország törvényben tiltja a kukkolást: Dél-Koreában például akár tízmillió von (2,5 millió forint) pénzbírsággal vagy legfeljebb öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók azok, akik titokban a szexuális jellegű képeket rögzítenek másokról. Ugyanakkor egy helyi nőjogi szervezet felhívta a figyelmet, hogy a 2011 és 2016 között bíróság elé került kétezer eset mindössze öt százalékában született börtönbüntetést tartalmazó ítélet.

Szingapúrban ugyanezért a bűncselekményért az elkövetők akár két év börtönbüntetést, pénzbírságot, botozást, vagy e büntetések kombinációját is kaphatják. A 14 évesnél fiatalabb áldozatok kukkolása esetén kötelező börtönbüntetés, valamint pénzbírság és botozás jár.

Japánban azután került előtérbe a szexuális bűncselekményekre vonatkozó jogszabályok szigorítása, hogy 2019-ben több esetben felmentő ítélet született nemi erőszak ügyében, ami országos felháborodást váltott ki.

A japán igazságügyi minisztérium idén februárban azt javasolta, hogy tizenháromról emeljék fel tizenhat évre a szexuális aktus beleegyezési korhatárát, valamint tíz évről növeljék tizenöt évre a nemi erőszak feljelentésének elévülési idejét.

A minisztérium javaslata a kiskorúak molesztálásának büntethetővé tételét és a nemi erőszak fogalmának kiterjesztését is célozza.

Jelenleg Japánban a legalacsonyabb a beleegyezési korhatár a fejlett országok között.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top