Hárman ültünk Dr. Süpek Ottó hétvégi házának a teraszán, amikor Ördögh Szilveszter felolvasta, megjelenés előtt álló, Koponyák hegye című regényét. Ez a jelenet jutott eszembe, amikor a Szilvesztertől Szilveszterről című emlékkönyv megjelenéséről értesültem. A regény üzenete az volt: Jézus meghalt, hogy éljen.
Bizony, néhány íróra is el lehet mondani: meg kellett halnia, hogy feltámadjon. Pontosabban szólva: életre keljen.
Ördögh Szilveszter egyelőre csak ebben az emlékalbumban támadt fel. Nem azért, mintha könyvei nem érdemelnék meg az életet, az újjászületést. Művei, a Koponyák hegye mellett a Koponyaüreg, a Változatok megváltásra, a Bizony nem haltok meg szimbolikus realistának nevezhető stílusában mindig pontos és kegyetlenül igaz üzeneteket hozott a mélységből a kétezer, vagy éppen a húsz-harminc éves történelemből. Ha nem jelennek meg újra meg újra ezek a regények, novelláskötetek, az nem Ö. Sz. könyveiről szól, hanem a könyvkiadásról. Lelőtt gépmadárként zuhan lefelé a nyomtatott szépirodalom a harminc évvel ezelőtti harmincezres átlagpéldányszámról, a kb. másfélezres mai példányszámig. (KSH)
Az emlékkönyv Ördögh Szilveszter írói, emberi útját világítja végig saját rövidebb írásai, és a barátok, társak, irodalmárok szövegei, emlékei segítségével Juhász Ferenctől Fejes Endréig, Kertész Ákostól Tarján Tamásig, Lázár Ervintől Tar Sándorig.
Jelen beharangozás szerzője nemigen tudhat többet írni az Areion Könyvek kiadásában megjelent műről, mint, amit tőle a könyvbe szerkesztett Kiss Ernő, és amit egykor az ötven éves barátnak írt a barát:
„Kedves Szilveszterem!
Isten éltessen! Meg ez a néhány szösszenet:
*
A magyarországi Makó nincs messze Jeruzsálemtől.
Damaszkusz van messze Jeruzsálemtől.
*
A pragmatikus idealizmust leszámítva nincs egy közös pont a személyiségünkben.
A szeged-alsóvárosi katolikus parasztszármazék találkozott a nyíregyházi zsidómaradékkal hatvanötben. Konfliktusmentes kapcsolat. Mindketten csak a saját fajtájuktól (saját maguktól) másznak a falra.
*
Annyi ideje ismerjük egymást, amennyi évet Dante az emberélet felének nevez.
Régebben ő is szeretett efféle mondatokat írni. Descartes így, Montaigne úgy. A felkapaszkodók bizonyítékai, hogy fent vannak. E. P.-nek ilyesmire nem volt szüksége.
*
A Nemzeti Színházat bontották éppen, és mi az épülettel szemben, a Nemzeti Szállóban laktunk. Egy rádiós pályázat nyerteseinek jutalma volt a luxus. Életünkben addig nem laktunk ilyen körülmények között, miközben az ablakaink előtt porban, koszban, omló vakolatban legenda született. A helyzetben semmi szimbolikus nincs. Véletlen, hogy éppen akkor, éppen ott. Persze flekkenként ötezerért szívesen kitalálok valami szívszorító értelmezést.
*
Valódi barátságot és szerelmet nem lehet szavakkal leírni. Semmit sem lehet szavakkal leírni, ami valóság. Felidézheted a hangulatát, lejátszhatsz szavaiddal a képzelet orgonáján tetszetős futamokat, és az erre idomított emberiség elalél, mert azt hiszi, hogy amit írsz, az az igaz. De tálald csak fel a gyereknek ebédre Krúdy húslevesének a leírását!… Szétrúgja a töködet.
*
Túl sokat köszönhetek neki ahhoz, hogy bármit is megköszönhessek.
Mellettem álltak Szegvári Menyussal, amikor még szerettem pokolra szállni. Ők eresztették le a kötelet az alvilágba, hogy kössem fel magam, ahogy egy váteszhez illik. Sosem bocsátják meg, hogy az ő kötelük segítségével tértem vissza élni.
*
Ha kellett, a verseimet lobogtatta, hogy lássanak, máskor a felsőgödi házikónkat meszelte, kente, vagy hajnalig gépelte a szakdolgozatomat. Mindenben számíthattam rá, kivéve egy dolgot. Nőt nem tudott felhajtani, amikor kínzott a kangörcs. Az efféle dolgokban csak Menyusra számíthattam.
*
Szilveszter szülve sztár.
Szerintük ezt én találtam ki 1967 szilveszterén, Szegeden. Szerintem meg Petri Feri, nyugodjék békében.
*
Ha kétezer éve születik, ő Péter. Ha ezer éve, ő Gizella. Ha ötszáz éve, ő a vegetáriánus főtiszt Dózsa mellett. Ha száz éve, ő a Csanád megyei püspök, aki titokban erotikus novellákat ír franciául. Ha két éve születik, boldog ember. Legalábbis remélem.
*
Egymás közelében laktunk éveken át, de néha hónapokig nem találkoztunk. Mégis mindent tudott rólam, tudtam róla. Nem a napi apróságokat (azokat holnapra az is elfelejti, akivel történik), hanem azt, ami fontos. Valahogy úgy, mint az egykori fiatalember, aki voltunk. Összefutunk a sráccal az utcán, ránk néz, és búsan bólint: tudtam!
*
Valami nyugalmat, derűt, harmóniát kívánnék neki – magunknak. Vagy valami észtvesztő élményt, hogy nyíltan sírjon és kacagjon, amit sose tett. Vagy csak azt, hogy maradjon az, aki.
*
AZ MARADT.
Írta: Nógrádi Gábor
