+ Színház

Elhunyt Szonda Éva

szonda éva

Szonda Éva egy zuglói kertes házból indult, már egészen kicsi gyerekként nagyon szeretett énekelni. Bár a családjában nem volt művész.

Életének 65. évében, hosszú, súlyos betegség után pénteken elhunyt Szonda Éva operaénekes, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, akinek egész pályafutása a városhoz kötődött – írja a szeged.hu.

Nemzetközi színpadokon is fellépett, például Szingapúrban Santuzzaként, Frankfurtban Mária Lujzaként, Nagy-Britanniában Rosinaként aratott szép sikert.

Szonda Éva egy zuglói kertes házból indult, már egészen kicsi gyerekként nagyon szeretett énekelni. Bár a családjában nem volt művész, édesapja hallás után kitűnően tudott hegedülni, édesanyjának pedig gyönyörű hangja volt.

Középiskolásként karvezetője észrevette, hogy Szonda Évának kiemelkedően szép a hangja, az ő ösztönzésére kezdett zeneiskolában éneket tanulni. Bár közgazdasági szakközépiskolába járt, és a Közgazdasági Egyetemre készült, mellette énekelt is.

Érettségi után a Zeneakadémiára jelentkezett, de elsőre nem vették fel, ezért beiratkozott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol Sík Olgánál tanult énekelni.

Szonda Éva életének részletes leírását a szeged.hu oldalon találod.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top