Végső búcsút vettek családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői a 74 éves korában elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófustól, közírótól a budapesti Farkasréti temetőben kedden. Tamás Gáspár Miklóst hosszú betegség után január 15-én érte a halál.
Karácsony Gergely főpolgármester, aki az elhunytat a főváros és a demokratikus politikai közösség nevében búcsúztatta, azt mondta: a veszteség felett érzett gyászban egy a tisztelők széles táborából, „egyike az olvasóknak és a küszködve értőknek, és azoknak a demokrata politikusoknak, akiken Tamás Gáspár Miklós az elvszerűséget és a bátorságot kérte számon sokszor”.
„Siratjuk őt, a szellem, az igazság és az elnyomottak bátor védelmezőjét. És siratjuk magunkat” – hangoztatta a főpolgármester.
Úgy fogalmazott, Tamás Gáspár Miklós a legértékesebbet hagyta itt, amit távozó az itt maradókra hagyhat: „a gondolkodni valót”.
„Befogadott minden újat, és a protestáns tradíció kérlelhetetlen erkölcsiségével, a nagy prédikátorok nyelvi leleményével, a hittudósok hatalmas tárgyi tudásával kérte számon rajtunk, magyarokon, hogy merre megyünk és mivé leszünk” – mondta.
Karácsony Gergely hozzátette: számára Tamás Gáspár Miklós életműve az igazság mibenlétének több évtizedes keresését jelenti, a legfontosabb igazság pedig az emberi méltóság egyetemessége, egyenlősége és visszavonhatatlansága.
„És az emberi méltóság védelme a diktatúrától, az elnyomástól, az alárendeltek lenézésétől és megalázásától, a honpolgári közösségből való kirekesztéstől és a kulturális hanyatlástól. Mert a méltóság egyenlősége erősebb kell, hogy legyen, mint bármi más” – emelte ki.
Tamás Gáspár Miklós „a méltóság biztosítása iránti töretlen elkötelezettséget kérte számon a rendszerváltáson, és ezen a mostani, keserű és megalázó állapottá merevedett rendszeren is” – mondta a főpolgármester.
Emlékeztetett arra: Tamás Gáspár Miklóst rendszerváltó ellenzékiként ismerte meg az ország, a harmadik köztársaság egyik alapító atyjaként.
A főpolgármester megjegyezte, a rendszerváltás „elátkozott téma” és – idézte a filozófust – a „legkülönfélébb homályosságok, öncsalások és képmutatások” terepe. Tamás Gáspár Miklós „nehezen vagy talán sehogy se vitatható állítása”, hogy a rendszerváltás, „a nagy próbálkozás” mégis elbukott.
Karácsony Gergely idézte a filozófust, aki szerint ma a „küzdelem a mélyben zajlik (.), újfajta országban, amelyet a régi eszközökkel megérteni sem lehet, nemhogy kedvünk szerint megváltoztatni” .
„Nélküled most még nehezebb lesz megérteni, no pláne megváltoztatni. De rajtad nem múlott, rajtad egy pillanatra sem múlott. Most már csak rajtunk múlik” – mondta a főpolgármester.
Baranyi Krisztina, Ferencváros ellenzéki polgármestere búcsúztatójában azt mondta, „ma a kortárs magyar közgondolkodás legnagyobb rocksztárjától búcsúzunk”.
Úgy fogalmazott: Tamás Gáspár Miklós „olyan pap volt, aki szabadságot, egyenlőséget és testvériséget prédikált, de azt is ivott”, nem volt megalkuvás, egyrészt-másrészt. „Akármelyik ideológiánál tartott éppen”, mindig kérlelhetetlen volt a gyengék, elesettek, a kirekesztettek védelmében – tette hozzá.
A filozófusról azt mondta, soha nem éreztette, hogy fel kellene adni, amiben hiszünk vagy amiért küzdünk. Éppen ellenkezőleg: mindent és mindenkit szeretett, ami és aki bátor, lázadó volt és a szabadságért harcolt – jegyezte meg.
A demokratikus ellenzék nevében Hodosán Rózsa arról beszélt, Tamás Gáspár Miklós „a szabadság szertelen, nyughatatlan keresésében” sokfelé járt: hol a baloldaltól, hol a liberális, hol a konzervatív oldaltól búcsúzott, és amibe belekóstolt, annak poharát fenékig ürítette.
„De a szabadság és szolidaritás eszméjét soha nem árultad el, mint ahogy mi sem” – tette hozzá.
A budapesti értelmiség és barátok nevében Radnóti Sándor, az erdélyi magyar értelmiség nevében Selyem Zsuzsa, a fiatal baloldali tanítványok nevében pedig Sipos Balázs vett végső búcsút az elhunyttól.
Az urnát a ravatalozóból a munkás gyászinduló hangjaira indították a sírhoz, ahol Iványi Gábor lelkész arról beszélt, ő azt tanulta Tamás Gáspár Miklóstól, hogy a szabadságnak nem alternatívája a szolgaság.
„Nem lehetőségünk küzdeni a szabadságért, hanem kötelességünk, és ha a magunkét kivívtuk, akkor a mások szabadságán kell fáradoznunk” – mondta, megjegyezve, a szabadságért küzdeni akkor is szükséges, „ha a nép, amelyért az ember mindezt tesz, nem így gondolkodik”.
