A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatják be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig. A 2023-as maratonon, február 4-én a hetven éve elhunyt, méltán világhírű orosz zeneszerző, Szergej Prokofjev alakja kerül középpontba, aki a legváltozatosabb műfajokban alkotott.
Szerintem komolyzenei művekből is érdemes egy toplistát felállítani magunknak, mondjuk, egy tízeset. Persze nekem is van ilyen, és bizony van rajta Prokofjev mű. Hogy melyik? A Lovagok tánca a Rómeó és Júlia balett zenéjéből, melyet a Moszkvai Bolsoj Színház számára írt. Erős külső-belső átéléssel hallgatom minden alkalommal, amikor felcsendül valahol. Bár az első változatot nyolcvannyolc évvel ezelőtt, 1935-ben készítette el, örökérvényű darab, olyannyira, hogy az előbb említett táncjelenet zenéje még egy zenekar vicces kedvű, fúvós hangszeren játszó komolyzenészeit sem hagyta hidegen, amikor is észrevették, hogy a Star Wars néhány zenei taktusa tökéletesen beleilleszkedik ebbe a zenébe, és egy próbán nem csak zenésztársaikat, de karmesterüket is meglepték azzal, hogy belefújták Prokofjev zenéjébe a jól ismert dallamot. Nézzék csak, így történt az eset:
Szerintem ezért a zenei ötletességért vagy csínyért még Prokofjev sem haragudna meg, ha hallhatná, hiszen legalább annyira újító volt a szándék, mint ő maga. Ha életútján végigtekintünk, azt látjuk, hogy éppen ezért nem is volt könnyű dolga. Bár már gyermekkorában muzsikált, nem tartozott a kedvelt nebulók közé a szentpétervári konzervatóriumban.
„Csökönyös, mogorva, önfejű, goromba fiatalember volt, de tagadhatatlanul tehetséges. Sőt, egyesek szerint zseni.”
– írja róla Harold C. Schonberg zenekritikus, akit még később is fogok idézni. Már 9 évesen opera-komponálással próbálkozott, mindamellett főként nyers modorával és szókimondásával idegesítette környezetét. A zenében forradalmár volt, az új utak keresője, és ellenezte a romantika minden zenei megnyilvánulását. Sőt, mi több teljesen szokatlan stílusban zongorázott, mellyel újabb ellenségeket szerzett magának.
„A zongora – állította – ütőhangszer, és úgy is kell rajta játszani”, és így is tett. Az 1900-as évek elejének orosz eseményei miatt külföldre távozott, és csak a zenének élt. De valójában nem talált lelkes fogadtatásra sem Amerikában, sem Párizsban, amit második külföldi célállomásaként választott. Idegenkedve hallgatták „éles, töredezett, dobolásszerű, vadul vágtató zongorajátékát”, ahogyan Schonberg jellemzi ezt a szokatlan stílust.
Amikor 1932-ben hazatelepült Oroszországba, lelkesen fogadták, úgy érezhette, most megkapja a neki járó elismerést. Azonban az 1940-es évektől sötét korszak következett az orosz kultúra életében, mely a komolyzenét sem kerülte el. Serge Moreaux francia zenekritikus jegyezte fel a történetet, miszerint egy napon bírósági kézbesítő kopogtatott nála, és a következő szavakat intézte hozzá:
„Az imént kétszáztizennyolcadszor játszotta el ugyanazt a barbár akkordot. Ne is tagadja, itt voltam az alsó lakásban és számoltam. Ezennel hivatalosan is felszólítom, hogy költözzön el innen!”
Mindezek mellett azt is megőrizte az utókor számára, hogy Prokofjev napi tizennégy órát komponált szűk dolgozószobájában és rendszertelenül étkezett.
Ha mindezek alapján úgy gondolják, hogy Prokofjev kaotikus dallamokat papírra vető, diszharmóniákban gondolkodó zeneszerző volt, tévednek. Egyfajta kettősség jellemzi, és ennek egyik oldalán kifejezetten lírai, harmonikus zenedarabokat hallgathatunk. Hallgassák csak például ezt:
Prokofjev a legkisebb korosztályt is képes volt zenéjével megszólítani. Szimfonikus mesét írt számukra, Péter és a farkas címmel, ahol a különböző állatok tulajdonságait volt képes megjeleníteni a dallamos muzsikával:
Filmzenét is írt, például az 1945-ben bemutatott, Szergej Eisenstein által rendezett, Rettegett Iván című alkotáshoz. Íme egy rövid részlet sok zenével:
A Müpa zenei maratonján bizonyosan mindenki megtalálja a kedvére való programot, nem kevesebb mint tizenhét program közül választhatunk, többek között az előbb említett Eisenstein-film is bemutatásra kerül. Akár ismerjük zenei alkotásait, akár nem, mindenképpen érdemes jegyet váltanunk, hiszen egy korszakos zeneszerzőről van szó, aki a mai napig szerepel műveivel a komolyzenei koncerttermek műsorán. Művei rendkívül változatosak, többféle zenei ízlést is kielégítenek, és hallgathatunk olyan műveket, amelyek felkerülhetnek arra a bizonyos egyéni komolyzenei TOP10-es listánkra.
