85 éves korában elhunyt Kemenes Géfin László író, költő – írta Zalán Tibor költő Facebook-posztjában. A kedd esti bejegyzésben ez olvasható:
„sokat bolyongtunk együtt kemenes géfin lászlóval kanadában és itthon, sokat veszekedtünk, sokat nevettünk, volt fű, fa, virág, rózsaszín flamingó, a fehérló fia elment, nagy költő volt, nehéz ember, nehéz embere volt magának is…”
Kemenes Géfin László (Szombathely, 1937. október 16. – 2022. december 27. előtt) József Attila-díjas magyar író, költő, kritikus, műfordító, egyetemi tanár – írja róla a Wikipédia, majd így folytatja:
Celldömölkön tanult. 1956-ban érettségizett. 1956-ban Kanadába emigrált. Kezdetben fizikai munkás, majd kereskedelmi szakember lett. 1977-től a montréali Concordia Egyetemen és a Marianopolis Főiskolán 20. századi angol és amerikai irodalmat tanított. 1979-ben végzett a montréali McGill Egyetemen. 1981–1988 között az Arkánum című washingtoni irodalmi folyóirat társszerkesztője volt.
Fordított, verseket és prózát is írt.
Az OSZK így ír Kemenes Géfin László munkáiról:
Az emigráns létben, mint tudatosan vállalt emberi helyzetben Kemenes Géfin kilátóhelyet keres, ahonnan a teljes függetlenség birtokában lehet áttekinteni a történelmet, magát az emberi létezést. „Amit gondolok kozmikus öröm, / amit érzek, teremtés logikája. / Együtt sajogni az Úrt tartó Úrral: / ez a kiváltságom, ez a jutalmam” – vet számot magányos helyzetének bölcseleti következményeivel (Hódolat Tinódi Lantos Sebestyénnek).
Történelemszemléletét sötét pesszimizmus hatja át: Fogságban, Vászoly, Zrínyi harmadik éneke című versei a magyar történelem hiábavaló küzdelmeit és bénító kudarcait idézik, Ekológiai mérleg és Canzone című költeményei a modern technikai civilizáció ártalmait és veszélyeit mérik fel.
Történelmi verseiben a „régi magyarság” költői hagyományait újítja fel, nyelvi archaizálással támasztja alá tragikus történelemszemléletét, ugyanakkor helytállni akaró „végvári” közérzetét is kifejezésre juttatja (Ez a végvár).
Magányos helyzete nemegyszer szkeptikus értelmezésekhez vezet, e szkepszis alapozza meg ironikus hajlamát, amely a vers groteszk nyelvi elemeiben és kihívó anakronizmusaiban nyilatkozik meg. Szkepszis és irónia hatja át Fehérlófia című „lírai eposzát” is, amely személyes és történelmi emlékek, groteszk álmok és látomások, politikai és irodalmi reflexiók, érzékeny líraiság és kendőzetlen pornográfia révén ad számot hányatott ifjúságának „érzelmi történetéről”.
