Az én városom – 3. rész

Közzétéve 2022-12-31

A korszak egyik legrosszabb velejárója a krónikus információhiány volt, ebben éltünk és nagyon gyakran szenvedtünk tőle.

Salgótarján 100 – 10 x 10 fekete-fehér fotó

1969-ben már a vadonatúj Főtér extra hosszúságú padjain ültünk a barátaimmal délutánokként, a tér 100 x 70 méteres oldalvonalaival, valamint a körülötte fölépült modern városközpont üveg- és betontömbjeivel impozáns látványt nyújtott. A főutca másik felén megmaradt a Kis főtér, ami helyi járati buszmegállóként funkcionált még sokáig.

Siklódy Lőrinc 1923-ban felállított I. világháborús Hősök szobrát* 1959-ben Tar István Fegyvert fogó munkása váltotta, mely alkotás máig is a helyén maradt, bár közelében 2012-től a város 1920-ban megválasztott első polgármesterének szobra áll, pontosabban ül, kezeit a maga által írt könyv kéziratán tartva.**

A személyes visszaemlékezését tartalmazó kötetet a fáma szerint 1969-ben senki nem volt hajlandó átvenni tőle az akkori városi tanácson. Könnyen el lehet képzelni, ahogy a vonattal érkező idős ember, miután sikertelenül próbálkozott találkozni a város új vezetőivel, hazaindulása előtt leült a Kis téren csobogó szökőkút mellé, nézte a fölé magasodó épületeket és jó eséllyel keserűség járta át a szívét.

De hát a Horthy-rendszer vezető hivatalnokaként sok jóra nem igazán számíthatott az épülő szocializmus mintavárosában. Kézirata végül a városi múzeumba került, 2012-ben jelent meg, ma bárki megvásárolhatja és elolvashatja ezt a helytörténeti szempontból mindenképp egyedülálló kötetet. A rendszerváltás után egy Uruguayból hazalátogató egykori salgótarjáni ügyvéd egy 8 mm-es amatőrfilmet hozott magával, amely az 1930-as években készült és Förster Kálmán hivatali, valamint magánéletébe nyújt bepillantást. A film itt látható:

Mindezekről 14 éves koromban semmit sem tudtam. A korszak egyik legrosszabb velejárója a krónikus információhiány volt, ebben éltünk és nagyon gyakran szenvedtünk tőle. Nem csak a történelmi és lényegi társadalmi eseményekről volt hiányos tudásunk, de még a minket érdeklő dolgokról is gyakran csak utólag, hallomásból szereztünk tudomást.

A hatvanas évek fiataljai között nagyon erős kapcsot jelentett a beatzene, annak naprakész követése. Ez nyilvánvalóan a Szabad Európa Rádió rendszeres hallgatását jelentette, mert fiataloknak szóló zenei műsorai gyakorlatilag minden délután foghatóak voltak. Ehhez képest a Magyar Rádió óriási lemaradásban szenvedett.

Előttem van, ahogy 1969-ben a megjelenésük másnapján előbb a Led Zeppelin első, majd 9 hónappal később a második albumát bemutató műsort hallgatom. Kezemben jegyzetfüzettel igyekszem fonetikusan leírni az angol címeket, a lemezgazda Cseke László minden számot végigjátszik, én rögtön leosztályozom valamennyit, hogy aztán este minderről beszámoljak a barátaimnak.

Aztán emlékszem arra az osztályfőnöki órára, ahol egy rendőrtiszt hosszan ecsetelte, miért veszélyes a SZER hallgatása. (Például a Teenager Party*** három órás adását óránként hírek szakították meg, és ezekben „nyíltan agitáltak a szocializmus rendszere ellen”.) Az óra végén lehetett kérdéseket föltenni, én bátran megkérdeztem, miért igazoltatják rendszeresen a Pécskő teraszon békésen beszélgető fiatalokat. Mert a helyi bűnelkövetők gyakran ott találkoznak, mondta magabiztosan, onnan indulnak a következő betörés és/vagy rablás helyszínére. Ezt nevezik bűnmegelőzésnek! – adta meg a döntő érvet. Tény, hogy engem mindig haza akartak küldeni a járőrök, mert a személyimben lakcímként Zagyvaróna szerepelt.

– Maga mit keres itt? – kérdezték visszatérően.

– Ide járok iskolába – válaszoltam ártatlan képpel, bár igencsak későre járt már az idő a számonkérés pillanatában.

Na, menjen gyorsan hazafelé! – adta ki az utasítást az éppen szolgálatban lévő, és kezével a közeli buszmegálló felé intett. Hát így. (Folyt. köv.)

Kovács Bodor Sándor

*A szobrot sajnos összetörték. Az információt egykori helytörténész kollégámtól hallottam.

( https://hu.museum-digital.org/index.php?t=objekt&oges=399966)

** Molnár Péter alkotása.

***