A téli hideg bekúszott már a mindennapjainkba, külön öröm ilyenkor összebújni, közösségben lenni, a moziterem is árasztja magából a várva várt családiasan ünnepi hangulatot. Animációs filmre készülünk, és ennél bizony többet ad A kis Nicolas című film. Valamit egy eltűnt – általam sohasem megélt – gyermekkorból a maga megrajzoltan mesés, magával ragadó világával.
A történet egy olyan művészbarátságból bontakozik ki, amelynek szereplői Jean- Jacques Sempé karikaturista, René Goscinny író és rajzoló, valamint egy kis grafikus karakter, Nicolas, aki a két művész hű társa lesz mindvégig. Ha nem is ismerjük életrajzuk minden egyes fordulópontját, érdemes tudni, hogy A kis Nicolas című mozi bizony támaszkodik a két – életben is létező- férfi sorsára, ezért itt is megemlítenék róluk pár fontosnak tűnő mozzanatot.
Egyikük alkotói indulása sem volt könnyű, különböző szakmákban próbáltak szerencsét, sikertelenül. Gyermekkorukat a francia kultúra hatotta át, valamint mindketten teljesítettek katonai szolgálatot – barátságuk természetesen nem ezen alapul. És az sem mellékes, hogy 1960-ban Goscinny Mikołajki kalandjairól szóló könyvének (Le petit Nicolas) első kötetét Sempé rajzai illusztrálták.
Az idei karácsony leghívogatóbb rajzfilmjét felirattal vetítik, így nem biztos, hogy minden kisgyerek értheti, ám a filmkockákon olyan képregény-szerű megoldásokat láthatunk, amelyek lenyűgözhetnek kicsiket és nagyokat egyaránt. A szereplők mögötti háttér elnagyolt, maguk a szereplők pedig megidézik a karikatúra világát.
A film a régi csilingelős írógép kattogásával kezdődik, majd megidéznek számunkra egy írót és rajzolót, ahogy az asztalánál dolgozik. Remek atmoszférateremtés következik, odacsöppenhetünk a harmincas évek párizsi utcáira, az akkori divatnak, járműveknek, hangulatos nyüzsgésnek megfelelően. Itt találkozik össze a két barát, Jean és René, ahol megszületik az ötletük egy rajzolt kisfiú kalandjairól, akinek a neve egy arra járó teherautó feliratából kerekedik ki.
Ötletelésük otthon folytatódik: milyen legyen a családja, kik legyenek a szülei, milyen legyen a környezete. Szépen lehet követni a folyamatot, ahogy a rajzok először fekete-fehérek, majd ahogy egyre inkább élettel telítődik a történet, úgy válnak színessé. Engem magával ragad ez a pasztell világ, minden annyira finoman árnyalt, a háttérből nem hiányzik a sok megszokott cicoma.
Nicolának párizsi kertvárosi házat álmodnak meg az alkotók, szüleit pedig nyakkendőárusnak és könyvelőnek képzelik el. A film nem egy regényszerű történet, inkább epizódokból áll, amelyek csak a végére állnak össze egésszé, mint egy emlékgyűjtemény, avagy egy nagyon egyszerű, mégis bájos figurákkal teli nosztalgia-áradat.
Meghökkentő az okostelefonok világában a családi dilemma: most vegyünk-e nehéz tranzisztoros tv-t, vagy ne? Csupa kedves megoldást láthatunk a film készítőitől: van itt édességgel teletömő nagymama, kis piros repülőgép, amely végigkíséri az egész filmet. Ahogy megyünk a történettel, Nicolas figurája egyre inkább Goscinny életéről szól, őt formázza meg. Nem hagyják Nicolát barátok nélkül, de van, hogy a barátságos kis grafika az író írógépén csücsülve tárgyalja meg vele az élet nagy dolgait, mint ahogy a mi Éder mesterünk társalgott a kis csibész Pumuklival a Pumukli című rajzfilmsorozatban.
Nicolas a film során sokfelé utazik, Buenos Airesbe, Franciaországba, New Yorkba, mint ahogyan az író a való életben is tette, valamint a zsidóüldözés is belekerül egy ponton a történetébe. Az életrajzi elemek folytatódnak, hogyan lépett be a seregbe Goscinny, milyen moziban ülni és Chaplint nézni, majd egy gyerektáborban találjuk magunkat, ahol a tengerparton gyülekeznek a gyerekek a Blue Camp-ben.
Sorolhatnánk még a kalandokat, de inkább üljetek be rá, hiszen A kis Nicolas című rajzfilm a szeretetről, a barátságról és a bátorságról szól, varázslatos időutazásra hívja a nézőket.
