Lélekjelenlét!
Szemelvény az előfelvételisek fejtágításaiból.
A Főtörzs elvtárs foglalkozásáról:
Persze, maguk honnan tudnák, hogy a katonasághoz mi kell? Bevonulnak, tátják a szájukat, oszt a lényegről fogalmuk sincs. Itt van mindjárt a Szás elvtárs, aki maguknak senki, de ha tudnák, hogy miket oldott meg, akkor csak csodálkoznának, meg tanulnának valamit az igazi katonaéletről. Mert az nem úgy van, hogy itt vannak a katonák, fegyverük van, oszt kész, már megy is minden, mint a karikacsapás, bár maguk még azt se tudják, hogy az mi.
Na, de nézzük a Szás elvtársat, hogy lesz valaki igazi katona, már olyan, aki rendet is tud csinálni, ha köll. A legfontosabb, az a lélekjelenlét, anélkül szart se érnek. Miről is beszélek, hogy valami hasznuk is legyen, ha már ide ette a fene magukat? Na, volt ez az ellenforradalom. A Szás elvtárs parancsba kapta, hogy oldja meg a zendülést. Persze, maguknak fogalmuk sincs mit jelent katonának lenni, mert itt fontos ám, hogy mennyi ember a veszteség, meg hogy milyen híre megy az eseményeknek, és hogy mire tartják az embert a környezetében.
Na, itt fontos, ha nem a legfontosabb, ahogy már mondtam is, a lélekjelenlét. A Szás elvtárs odaért a főtérre, ahol ott zúgolódott vagy háromezer szerencsétlen megtévesztett, akik azt hitték, hogy övék a világ. A Szás elvtárs persze látta, hogy hiába van neki huszonöt géppisztolyos sorkatonája a teherautón, ebből még nagy balhé kerekedhet. És ekkor az igazi katona tapasztalatából előveszi az utolsó adut, a lélekjelenlétet.
Na, de miért is király a Szás elvtárs, ahogy már máskor is próbáltam a fejükbe verni? Felment a színpadra, ahol ott állt pár ember a mikrofon körül, és felmérte, hogy nagy a különbség a tömeg és az emberei létszámában még akkor is, ha amazoknak nincs is fegyvere. Nem győzöm hangsúlyozni: lélekjelenlét.
A Szás elvtárs megkérdezte a pódiumon levőktől, hogy ki itten a főnök? Az egyik közülük mondta, hogy én. Ekkor a Szás elvtárs elővette a pisztolyát és lelőtte a jelentkezőt. Nagy csend lett, a Szás elvtárs megkérdezte, hogy ki a helyettes? Senki nem jelentkezett, ekkor a Szás elvtárs bejelentette, hogy emberek, nincs itt semmi dolguk, jobb lenne, ha hazamenne mindenki, mielőtt rosszabbra fordul a dolog. Így is lett.
A Szás elvtárs vissza szállt a teherautóra, és mentek a laktanyába? Tudják maguk, mennyi kellemetlenség lehetett volna abból, ha a többi fegyverre is szükség lett volna? Honnan is tudhatnák? Maguk még nyulat se lőttek.
Persze, ha már ennyit jártattam a számat, és hogy ne menjen kárba a példabeszéd, amit a lélekjelenlétről magyaráztam, elmondom a magam esetét is.
Mielőtt beálltam a hivatásosok közé, még magam is jártam dolgozni, mint a többiek. Persze már akkor is szükség volt erre-arra, de az ember feltalálja magát, ugye.
Ahogy építkeztem otthon a családnak, szükség lett közben néhány rendes reszelőre. Na, amúgy a műhelyben volt elég, néha mi is alig fértünk el tőlük. Indultam haza, mint rendesen, de arra nem gondoltam, hogy ahogy körbe raktam a nadrágszíjam alá azt a pár reszelőt, a kapunál meg fog szólalni az a nyomorult csengő, ami az ellenőrzést segítette.
Na, de eddig is miről beszéltem? Hát a lélekjelenlétről. Mert mit tehet az ember, ha zavarba akarják hozni? Szemem se rebbent és a csengővel nem is törődve odamentem a portáshoz, és kezdtem neki mondani, hogy szeretném tudni, hogy a kicsorbult kisbaltámat behozhatom-e kicsit megélezni holnap, mert így nem lehet vele dolgozni?
Természetesen, mondta, én meg hálálkodva köszöntem meg a lehetőséget, gyorsan elhagyva a reszelőkkel együtt a helyiséget.
Na, remélem megértették, hogy miért fontos a lélekjelenlét a katonaságnál is, ugyanúgy, mint kint az életben. Örülnék, ha maguk is hasznát vennék a beszédnek, és a jövőben megadnák a kellő tiszteletet a Szás elvtársnak is.
Írta: Juhász Sándor, a kosaras golfos, 2019. februárjában
