Mészöly Ágnes: Megrajzolt gyilkosságok, Prae Kiadó, 2022.
Mészöly Ágnessel a legújabb krimije kapcsán Fehér Enikő készített interjút
A Megrajzolt gyilkosságok lapjain visszatér Gota, azaz a Rókabérc, haláltúra című könyvének főszereplője. Milyen volt egy régebbi, ismerős karakterrel dolgozni?
Már a Rókabércben is az egyik kedvenc szereplőm volt Gota, és amikor felmerült bennem az új krimi alapötlete, egyértelmű volt, hogy ismét vele fogom megoldatni a rejtélyt. Számomra ő egy „tökéletes nyomozó”, és emberként is kedvelem. Szóval jobbat, azt hiszem, nem tudtam volna kitalálni, ha új karaktert alkotok, az csak az ő másolata lett volna, szóval egyszerűbb volt őt „újraéleszteni”.
Másik szakmád, a konduktor az emberek testével és lelkével is foglalkozik. Új könyvedben mindkettő hangsúlyos, megjelenik a rendszeres terápia, a traumák működése. Fontos volt, hogy a szereplők mentális egészségét is megmutasd?
A Rókabérc színhelyéről senki sem tért vissza traumák nélkül. Akivel pedig ilyen horderejű tragédiák történnek, annak valamilyen módon meg fog változni az élete. Ez többféleképp manifesztálódhat, sőt, bárki választhatja az ideig-óráig működő tagadást is, de valahogy reagálnia kell a történtekre. A terápia nem az egyetlen járható út, de meg vagyok győződve, hogy a legjobbak közül való. Gotát pedig nem abból a fából faragták, hogy a menekülést válassza: ő egy erős személyiség, aki képes szembenézni a múltjával és saját magával, ugyanakkor elég reálisan ítéli meg magát, és nem fél segítséget kérni. A krimikben szinte már közhelyszerű toposz a traumatizált, függőségbe menekülő nyomozó – dr. Szabó Ágota viszont, aki egyedülálló anyaként kamasz gyereket nevel, nem engedhette meg magának ezt a luxust. El kellett kezdenie dolgoznia magán. Én pedig szerettem volna általa megmutatni, hogy egy traumára a megküzdés is válasz lehet, és hogy szinte minden helyzetben van lehetőség továbblépni.
Az új könyvben hangsúlyos, hogy napjainkban játszódik, olyannyira, hogy megjelenik benne a világjárvány, népszerű zenekarok, mint a Csaknekedkislány, sőt a háború is. Miért döntöttél úgy, hogy ennyire a jelenbe ágyazódik a történet?
Mindig szerettem az „akár velem is megtörténhetett volna” sztorikat, azokat a történeteket, amelyekről tényleg lehetetlen eldönteni, hogy valóság vagy fantázia, és azt hiszem, hogy az olyan körülmények mintegy mellékes említése ezt az otthonosságérzést erősíthetik az olvasóban. Másrészt pedig egy szereplőt remekül jellemez az, hogy milyen koncertre jár, milyen pólót hord, sokszor tehát ezek a morzsák a karaktereimet is árnyalják. És persze valószínűleg eléggé frusztrált a regényírás idején a végtelenségig húzódó metrófelújítás, meg hogy a járvány és a háború között alig egy hetünk volt a megkönnyebbülésre. Ami nyomaszt, azt sokszor elég direktben belefűzöm a szövegeimbe.
A Megrajzolt gyilkosságoknak nagyon erős atmoszférája van, ami beszippantja az olvasót. Milyen volt megírni ezt a könyvet?
Engem is beszippantott a történet, és bár mindenféle külső körülmény miatt nem tudtam „egy ültő helyemben” megírni a történetet, nagyon szerettem rajta dolgozni. És ha már a beszippantós atmoszféránál tartunk: nagyon jó érzés értesülni róla, hogy valaki annyira szerette a könyvet, hogy egy hétvége alatt elolvasta, de ez az íróban, aki hónapokon át dolgozik a szövegen, ugyanúgy visszás érzéseket kelt, mint a családanyában, mikor az órákon át készített vasárnapi ebédet tíz perc alatt felfalják a kamaszok…
A könyvben fontos szerepe van a mangáknak és az animéknek, de még az ázsiai kultúrák minifesztiválja, a MondoCon is megjelenik. Honnan jött a japán szál?
Magam sem tudom… húsz éves koromban volt egy japán haverom, de ez még nem indokolja, hogy ötvenévesen teljes hétvégéket töltsek animenézéssel. Ráadásul mikor a gyerekeim kicsik voltak, minden erőmmel próbáltam őket megvédeni ettől a mételytől, és sokáig azt hittem, sikerült is Naruto-mentesen felnevelnem őket. Aztán jött az igazság pillanata, és kiderült, hogy a nagymamáknál végignézték a sorozatot. Ráadásul engem is rávettek, hogy leüljek velük sorozatot nézni… és be kellett ismernem, hogy ebben a műfajban is vannak remek művek. Ma már arra sincs szükségem, hogy alibinek használjam őket, egy hosszabbra nyúló reptéri transzfernél lelkiismeretfurdalás nélkül darálom végig a kedvenc animesorozataimat (a Noragami, az Avatár Legendája (tudom, hogy ez nem anime) és a Cowboy Beebop).
Írtál már (sok más műfaj mellett) krimit kamaszoknak és felnőtteknek is. Mik a szempontok az egyik vagy másik korosztálynak írás esetében?
Nincsenek szempontok. Persze, volnának, de a történetek, a karakterek feleslegessé teszik, hogy szempontokkal vacakoljak. Amikor Hanga és Várkony történetét írtam, nem volt kérdés, hogy nem lesznek a gyerekek számára rémisztő részek benne, mert a főszereplők meghatározzák a cselekményt, a stílust, mindent.
A nyomozással kapcsolatos történetekben gyakori toposz a fájdalom elől menekülő, visszavonult nyomozó, aki többnyire férfi, az ártatlan áldozatok pedig, akiket a gyilkos hajkurászik, ártatlan nők. Ebben a könyvben viszont fordul a kocka, a férfiaknak kell rettegniük a gyilkostól. Mi az üzeneted ezzel a szerepcserével?
A Megrajzolt gyilkosságok bizonyos szempontból egy revans. Nem titok, azután kezdtem el írni, hogy zsűriként elolvastam a Prae Kiadó krimipályázatára beérkezett műveket, melyekben tucatszám hullottak a nők, leginkább szexuális indíttatásból, férfiak által, és igen, megkeseredett férfiak próbáltak a bűntények végére járni. Ezek között a regények között voltak remek olvasmányok, de egyszerűen besokalltam a női hullahegyektől, és azon kezdtem gondolkodni, hogy lehetne-e krimit írni ezeknek a toposzoknak a fejreállításával. Lehet-e az áldozat férfi, a nyomozó, esetleg a bűnös nő? Hiteles-e egy regényben egy olyan detektív, aki az őt kísértő rossz emlékek elől nem az italba, hanem a pszichológus kanapéjára menekül? Túlléphetünk-e ezeken a jól bevált sémákon? Azt gondolom, hogy sikerült egy olyan krimit összehoznom, amely nem tolja az olvasó arcába, hogy ideje emancipálódni, ideje átírni a régi algoritmusokat, de azzal, hogy nem a bevált sémákat használja, de mégis képes izgalmas és érdekes lenni, bebizonyítja: érdemes elgondolkodni ezeknek a sémáknak az érvényességén.
Egyre gyakoribb szólam, hogy Magyarország erősödik a női krimiszerzők terén, és ebben mások mellett a te neved is elhangzik. Egyetértesz ezzel? Követed a hazai krimiszerzők munkáját?
Ha így van, akkor annak nagyon-nagyon örülök, de sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom ezt az állítást. A kollégák munkájával próbálok up-to-date lenni, ez néha teljesíthetetlen kihívásnak tűnik, de megteszek minden tőlem telhetőt.
Mi következik a Megrajzolt gyilkosságok után? Találkozhat még az olvasóközönség a híres Szabó Ágotával?
Mindenképpen. Nagyon szeretem a Megrajzolt gyilkosságok karaktereit, nem csak Gotát, de Domonkost, Pataki századost, Szilviát és Ritát is. Most, hogy Pataki és Gota magánnyomozóirodát alapítanak, végre nem fogják őket holmi hivatali kötöttségek zavarni… A következő részben egy hazánkban fellépő sztárt veszélyeztető fenyegetések ügyében fognak nyomozni (az ötlet a Tash Sultana koncerten jutott eszembe), esetleg egy szerepjáték-táborban próbálják majd elfek és törpök karakterébe bújva kideríteni, ki felelős az egyik táborozó balesetnek tűnő haláláért… de hogy melyikbe kezdek bele, még nem döntöttem el. Pillanatnyilag próbálom utolérni magam, az év végén szeretnék pihenni kicsit, aztán jöhet újra a munka.
