A noir örökfekete
Park Chan-wook nevéhez mindeddig 21 önálló rendezés köthető, ezek túlnyomó többsége egészestés mozifilm. Ha elő is fordul közöttük gyengébb darab, unalmas aligha. A dél-koreai rendező vaskos ecsetvonásokkal írta be magát a XXI. század legsajátosabb szerzői filmkészítőinek sorába, mindezt úgy, hogy csaknem valamennyi munkája besorolható egy-egy jól meghatározható műfaji keretbe. Legújabb mozija, A titokzatos nő apropóján egy, bár ritkán felbukkanó, ám annál örökzöldebb zsánerben kívánt elmerülni – a film noirban.
A noir műfaji meghatározása olykor meglehetősen döcögősnek, máskor kissé önkényesnek tetszik. Vannak, akik a téma alapján, mások a vizuális formanyelvét tekintve, megint mások a díszlet vagy a jelmezek okán, negyedrészt pedig az atmoszférájából kifolyólag sorolnak egy-egy mozit a noir kategóriájába. Jelen sorok szerzője úgy véli, noirnak kizárólag olyan mozi nevezhető jó lelkiismerettel, amely a kanonizált toposzok és stilisztikai jellemvonások közül legalább egyet-egyet a magáénak mondhat. S hogy mik is volnának ezek? A válaszhoz érdemes visszarepülnünk kicsi az időben…
A noir tulajdonképpen a második világégés korának szülöttje, erőteljes válasz a nagy gazdasági világválságot követő időszakra, mely a kenyér hiányát hatványra emelt cirkusszal igyekezett kompenzálni, habkönnyű és életidegen komédiákat kínálva a kiábrándult tömegeknek. A noir elutasította a cukormázas illúziókat, készen állt arra, hogy a problémák gyökeréig ásson – az emberi gyarlóság és az elaljasodás vizsgálatába kezdett.
Hősei többnyire kisemberek, akik átláthatatlan, sötét ügyletekbe keverednek, akár mert megkísérti őket a bűn, akár mert a bűn nyomában járnak– ez utóbbi karakter a noir legtipikusabb főhőse, a magányos magándetektív is –, a lényeg mindenesetre ugyanaz: a világ kegyetlen, bűnös hely, ahol senki sem kerülheti el, hogy maga is bűnössé váljék. Mindazonáltal az igazságot sem cselezheti ki senki, a noir filmek világában ugyanis mindennek következménye van, valamennyi tett és kapcsolat bonyolult hálót sző, amelybe a hősök (és mások) rendre belegabalyodnak. A szálak mozgatója általában egy titokzatos nő, afféle feketeözvegy, aki a főszereplő vágya és ellensége egy személyben: a femme fatale. Bár a szereplők egyike sem pusztán fekete vagy fehér, a filmek vizuális stílusa annál inkább szorgalmazza e két szín minél látványosabb elkülönülését; a tipikus noir erőteljes fény-árnyék kontrasztokkal dolgozik, sőt, általában elmondható, hogy kedveli a nagy ellentéteket, például a vakító napsütést és a borongós, esős időjárást. A lényeg, hogy a szereplők jobbára ballonkabátot és fedora kalapot viselhessenek.
Park Chan-wook legújabb mozijának már a magyar címe is árulkodó: A titokzatos nő címszereplője egy hamisítatlan femme fatale, a körülötte burjánzó bűnök nyomába pedig egy kellően bizonytalan, gondterhelt és magányos nyomozó ered, aki aztán jócskán bele is kavarodik a nővel folytatott, meglehetősen tisztázatlan természetű viszonyba.
Jang Hae-jun alvászavarokkal küzd. Bár házas ember és apa, családját ritkán látja, ugyanis utóbbiak egy mindentől távoli kisvárosban, Ipoban élnek, míg ő, a gyilkossági csoport munkamániás nyomozója, a bűnben dúskáló Busanban dolgozik. Felesége próbálja ugyan magukhoz csábítani őt, és egy nyugodtabb élet felé terelni, mindhiába, Hau-jun számára a hivatástudat látszólag mindenekfelett áll.
A látszat azonban egyhamar megkérdőjeleződik, midőn egy mélybe zuhant sziklamászó ügyén dolgozva az elcsigázott detektív megismerkedik az áldozat fiatal és vonzó feleségével, Seo-rae-val. Az özvegy kihallgatása egyszerű rutinfeladatnak indul, ahogy szokás, a gyilkosság lehetősége kivizsgálandó, s ki tudhatna többet az elhunyt esetleges haragosairól, mint tulajdon házastársa? Az egyre szaporodó, s mind kevésbé hivatalos kihallgatások során a felek közti kapcsolat lassan átlényegül – Hae-jun a titokzatos nő megszállottjává válik.
Miután egyetlen szakértői vizsgálat sem erősíti meg a tettlegesség gyanúját, a rendőrség gyakorlatilag lezártnak tekinti az ügyet, azonban Hae-jun, akit az áldozat feleségéhez elsősorban romantikus érdeklődés fűz, megannyi kétes körülményre lesz figyelmes. A titokzatos nő ennek a csapdahelyzetnek, az igazság és az érzelmek közti őrlődésnek a története, egy lassú égésű, érzékeny alkotás, mely ugyanakkor feszes, kiszámíthatatlan s olykor üdítően humoros.
Chan-wook sajátos hozzájárulása a noir műfajához talán a film dramaturgiájában keresendő. A néző már-már lezárná magában a történetet, amikor a mozi egy huszáros vágással újraindul, és egészen más megvilágításba helyezi a korábban látottakat. A főhős drámája újabb mélységeket nyer, dilemmái tovább árnyalódnak, Seo-rae alakja pedig a revelációk sokaságát követően is csak misztikusabbá válik. A bizonytalanság, a titok, a megfejthetetlenség esszenciális pillérei minden valamire való film noirnak, A titokzatos nő azonban rátesz még egy lapáttal, s olyan rétegeket is sötétbe burkol, amelyek talán csak az eredendően kételkedő posztmodern ember fantáziáját izgatják. Természetesen nem maradhat el a rendezőre jellemző vizuális és ritmikai bravúrok hada sem, Park-Chan wook valamennyi kollektív dejavu (pl. Hitchcock Vertigoja) ellenére is a tőle megszokott egyediséggel mesél… kiégésről, működésképtelen házasságról, kísértő vágyakról, gyilkosságról, bűnről s mindezek halálos összefonódásáról.
Ínyenceknek jó szívvel ajánljuk!
Írta: Zalai Szilveszter
