Bementünk kétszer az Ózdi Rendőr-főkapitányságra, mert nagyon kíváncsi voltam valós történetekre. Megkérdeztem, hogy mi a fő bűnelkövetés, és miért mennek ki legtöbbször a cigánytelepre. Az volt a válasz, hogy leginkább a csendháborítás miatt – mondja Bernáth Szilárd a Larry című film rendezője.
Kedves Szilárd, gratulálunk, megnéztük a filmet, és nagyon szerettük. Csodálatos, hogy a Larry című első bemutatkozó nagyjátékfilmeddel gazdagodhatott a magyar film. Mindig felüdülés, ha a magyar filmesek elhagyják Budapestet. Valahogy folyton az a vád olvasható, hogy vízfejű a magyar filmgyártás, és persze ha a magyar filmesek elhagyják Budapestet, akkor pedig könnyen sztereotípiákba ütköznek és szimplifikálják a vidéki létet – ahogy a filmről szóló kritikánkban is írtuk.
Te mennyire ismerted meg az ózdi világot a filmkészítés során? Honnan merítettél inspirációt a forgatókönyvedhez? – kérdeztük Bernáth Szilárd filmrendezőt.
Maga a sztori tulajdonképpen igaz történeten vagy inkább egy valós karakteren alapul. 2016 környékén volt egy online tehetségkutató műsor, ahol feltűnt egy Serrano nevű fiú, aki kazincbarcikai származású. Ez adta az alapvető ötletet. Elkezdtem Serranóval utazgatni Borsod-szerte, és rendkívül inspiráló volt számomra az, hogy megismertem a barátait, meg azokat a közegeket, amikben ő benne volt. Azt is éreztem, hogy nem árt egy kis távolság a témához, hiszen a budapesti történetek annyira idézőjelben vannak, annyira feloldódnak ebben a furcsa, cinikus, posztmodern vagy már talán inkább metamodern térben, hogy minden állítás valahogy kicsorbul. Egyszerűen irritál ez a markába röhögő troll arc, ami elsősorban a városi közhangulatot, korszellemet jellemzi. Vidéken talán tisztábbak a tétek drámai értelemben. Őszintén érdekelt, hogy mi az, amit el lehet mondani a magyar néplélekről a realizmus eszközeivel, éppen ezért nagyon fontos kérdés volt az előkészítésnél, hogy mi az, amit megmutatunk pl. a mélyszegénységből, mi az, amit megmutatunk a cigány szegregátumokból. Mert valóban felmerül a probléma ilyenkor, hogy ebből stilizált nyomorpornó lesz, vagy, hogy a vörös szőnyegre visszük a szegénységet, azért, hogy mi jól járjunk. Készítettem régebben egy kisjátékfilmet Fizetős nap címmel, az az uzsorázásról szól. Abban elkövettünk bizonyos hibákat ebből a szempontból. Bármennyire próbáltunk etikus módon hozzáállni, nem mindig tudtuk elkerülni a nyomor esztétizálását.
A Larry-nél ezt nagyon nem akartam. Mindezt azonban a gyakorlatban helyén kezelni: na, arra nem volt azonnali ötletem. Ha konkrétan, mondjuk, a romák ábrázolásáról beszélünk, akkor az volt a fő szempontunk, hogy ne állítsunk semmit. Próbáljuk elkerülni a politikus felül- vagy alulnézeti perspektívákat. Mellérendelő szerkezetekben kellett gondolkoznunk. Az volt a felvetés, hogy egy találkozás révén hozzunk létre olyan helyzetet, amikor két ember vagy két közeg dolgozik valamin közösen. Azt hiszem, ebben a munkában valahogy feloldódnak a különbségek. Volt most egy nagyon érdekes élményünk, Ózdon lement a film, teltház előtt. Izgalmas volt megnézni a filmünket abban az térben. A teremben az egyik fűtőlégkondi el is szállt, elöntötte vízzel az embereket, pont a Benett ült alatta. Izgultam, hogy nekik mit fog jelenteni.
Egy nő a vetítés alatt ki is ment. A házigazdánk megkérdezte tőle később, hogy miért hagyta el a termet. A hölgy azt válaszolta, hogy neki túl sok a cigányokból, rájött, hogy ő rasszista, és ezt nem tudja tovább nézni. Azt hiszem, hogy a rasszizmus döntés kérdése. Mindenki meg tudja érvelni a saját rasszizmusát, mindannyiunknak vannak pozitív és negatív élményei fehérekkel és cigányokkal egyaránt. A döntés viszont, hogy rasszista leszel-e, az a te felelős, felnőtt döntésed.
Én nagyon szerencsésen nőttem fel, gyerekkoromban nem találkoztam a rasszizmussal, és ez nem csak ál-libsiskedés, hanem tényleg nem. Nálunk nem volt otthon cigányozás a családban. Politikusokat, ilyen-olyan közszereplőket, a híradót szidták anyámék, de a romákat pl. sosem. Nem emlékszem rá legalábbis.
Hogy létezik magyar-cigány kettősség, azt nem értettem gimnazista koromig. 16 éves lehettem, amikor egyszer az éjszakát jártuk a barátaimmal, összeakadtunk egy cigány fiúval, volt valami konfliktus, már nem emlékszem pontosan, micsoda. Elkezdte mondani, hogy ti magyarok így meg úgy. Őszintén megkérdeztem tőle: miért, te nem vagy az? Mármint magyar. De ebben nem volt semmi gesztusérték. Én akkor naivan tényleg nem értettem, hogy miért mondja ezt.
És akkor emlékszem, láttam a tekintetében, hogy valami kognitív disszonancia van, ilyet ő még nem hallott… Egy platformra kerültünk ez által. Hirtelen megszűnt az a furcsa kreált, szocializálódott szembenállás. De a film készítése során pl. az is fontos volt számomra, hogy kimondjunk dolgokat, például azt, hogy cigány. Ne kenjük el.
Hatalmas döntést hoztatok, amikor felvettétek a cigánygyerekeket, a putrikat. A film jeleneteiben lopásokat elkövető és kábítószerező romákat látunk…
Persze, látunk a filmben lopásokat elkövető és kábszerező romákat. És? Szerintem nem fair dolog relativizálni a valóságot. Nem lehet helyzetekről filmben felelősségteljesen finomkodva beszélni. Persze szerintem érdemes szelídnek lenni, de attól még, hogy nem mondok ki valamit, vagy nem használom a nyelv bizonyos regisztereit, az csak elfedi, ezáltal démonizálja, és tovább fokozza a problémát. Rossz út.
Bár nem volt teljesen tudatos, de többen visszajelezték, hogy a film bizonyos jeleneteiben játszik a nézői előítéletekkel. Elhitet egy romákkal kapcsolatos közhelyet, aztán kifordítja azt.
Meg, hogy Benett karaktere, Ádám lett a domináns ebben a helyzetben. Féltünk tőle, hogy máshogy lesz. Mi úgy hívjuk magunk között ezt, hogy Joker-effektus. Be kell vallanunk, mi azon kevesek közé tartozunk, akik nem szerették a Joker-filmet, pontosan amiatt, hogy valakit folyamatosan sajnálni kell, a karakterével csak és kizárólag rossz dolgok történnek, még meg is verik, stb. De nem, a Larry esetében egyáltalán nem ez történik, itt is tetten érhető az a kibillentés, amiről meséltél.
Bementünk kétszer az Ózdi Rendőr-főkapitányságra, mert nagyon kíváncsi voltam valós történetekre. Megkérdeztem, hogy mi a fő bűnelkövetés, és miért mennek ki legtöbbször a cigánytelepre. Az volt a válasz, hogy leginkább a csendháborítás miatt. Máshová emiatt valószínűleg nem mennek ki. Van egy lappangó, rendszerszintű interperszonális rasszizmus.
Tehát ha egy-egy embert megkérdezel, hogy te rasszista vagy? Nagyon kevesen fogják azt mondani, hogy ja, igen. Szerintem sokkal frankóbb, ha valaki kimondja. Közösségben, emberek között ez egyszer csak úgy létrejön.
Elkezdted ezt az anyagot gyűjteni a tehetségkutatóból kiindulva, készült a forgatókönyved, kiknek mutattad meg, kikkel kezdtél el rajta dolgozni?
Két ember volt nagyon fontos ebben az időszakban, az egyik Nagy V. Gergő, aki végig a dramaturgom volt és tulajdonképpen társíró, másrészt pedig Maruszki Balázs, aki pedig a Magyar Nemzeti Filmalapnál, utána pedig a Nemzeti Filmintézetnél volt szkriptdoktor, fejlesztő. Arra jöttem rá, miközben írtam, hogy a fehér lap előtt ülni nyomasztóbb és szorongatóbb nincs. Ráadásul Borsod és rap… miközben nekem se a raphez, se Borsodhoz valójában nincs közöm. Gergő dekonstruktivista módon dolgozott, mindent lebontott, amit le lehetett, mindent megkérdőjelezett egészen az utolsó pillanatokig, ez pokolian nehéz volt, de talán ennek köszönhető, hogy nagyon kevés kérdés maradt a fejemben a filmmel kapcsolatban.
Voltak bizonyos motívumok, amik az írás során megmaradtak, amik valahogy nem tudtak kikopni: az apa-fiú ügy, az ödipális ív, az önkifejezés képtelensége és mégis nagyon nyomasztó vágya. Metaforikus értelemben rájöttem, hogy ez több ponton az én történetem, az én ismeretem a bántalmazásról meg az önkifejezésnek a képtelenségéről. Engem pl. fizikailag nem bántottak, és sose voltam közel a rap műfajához, de ez nem számít, mert a lényeg ugyanaz.
És valahogy ez úgy is működik, azt hiszem, hogy vannak nagy előképek, akikért rajongtam meg rajongok tizenéves koromtól kezdve…
Kik azok?
Ennél a filmnél a dühös filmek meg a realisták. Tizenöt évesen láttam a Mechanikus narancsot, az hihetetlen intenzív élmény volt. Aztán A gyűlölet, a Dardenne-filmek, a román újhullám, Ulrich Seidl munkái, Vinterberg, Andrea Arnold stb. … azt gondoltam, hogy én valami ilyesmi filmet akarok csinálni, de rá kellett jönnöm, hogy félrementem, mert nem tudok, képtelenség. Viszont az a mód, ahogy ezt a menetet elrontottam, és ösztönösen, kényszerből kiegészítettem, kiegészítettük mással, az már használható volt, az lett az én filmem, a mi filmünk.
A civileket Serranón keresztül találtad meg? Hogy fogadtak titeket a helyiek?
Szinte egyet sem. Elkezdtük a közös munkát, de ő végül eltűnt. Különféle szálakon indultam el. Először egyedül mentem és néztem végig nagyon sok mindent a Miskolc, Barcika, Ózd tengelyen. Helyszíneket kerestem, utána pedig elkezdtünk castingolni Muhi Zsófival, meg sokszor jött Muhi András is. Voltunk szakközepekben, intézetekben, gazdaságokban, gyárakban, Zsófi ebben elképesztően ügyes. Egy pillanat alatt megtalálja mindenkivel a közös hangot. Forgatókönyvet nem mutattunk senkinek, csak elmondtuk a sztorit. Vagy az volt, hogy nagyon kedvesek voltak, és örültek az érdeklődésünknek, vagy valamiért a hatalom képviselőiként azonosítottak minket, tudod, a Pestről jött tévések.
A Csala Dót (Onofer László) ismerte Serrano. Csináltunk meghirdetett castingokat is, azok működtek egyébként a legrosszabbul. Egy ilyenre jött be Csala Do is. Úgy alakult véletlenül, hogy aznap este ugyanabba a kocsmába ültünk be, és ott nagyon intenzíven képviselte magát. Azt éreztem, hogy oké, ez nagyon valamilyen ez a csávó.
Nagyon nagy találat. A legvégén, amikor Csala Do és Benett karaktere a Keletiben kunyerálják a pénzt, az improvizáció, igaz?
Olyan szempontból nem, hogy megbeszéltük, hogy honnan kell eljutni hová és hogyan. Ennél a keletis jelenetnél, azt hiszem, két kulcsmondatot mondtam, hogy minek kell elhangoznia, a többi pedig úgy jött. Az volt a dolgom, hogy az arányokra figyeljek, és hogy megfelelő helyen legyenek a csúcspontok, meg, hogy elég mondatot és helyzetet vegyünk fel azon a hajnalon, amiből aztán megszületik a jelenet a vágóasztalon.
És biztos voltál abban, hogy Thuróczy Szabolcs játssza el az apa figuráját?
Amikor zajlott a casting, úgy voltam vele, hogy Thuróczy Szabolcsé ez a szerep. De azért elkezdtünk másokat is megnézni, mert úgy gondoltam, hogy olyan jó lenne, ha nem lenne ilyen egyértelmű ez a választás. Egy ponton túl viszont éreztem, hogy nincs mese, ha elvállalja, akkor a szerep Szabolcsé lesz.
A stábot te válogattad össze?
Igen, de adta magát. Muhi Zsófival, Muhi Andrással, Nagy V. Gergővel, Sperling Andorral, Násztor Bencével régóta dolgozunk együtt. Hartung Dávid operatőrrel már nagyjából tíz éve. Vele most pl. úgy alakult, hogy nem rajzoltunk storyboardot, értelmetlennek gondoltuk.
A snittlistánkat a második napon dobtuk ki. Szabályrendszerünk volt, amit felraktunk a forgatás előtt, és ehhez nagyon szigorúan tartottuk magunkat végig.
Amikor pl. mozog a kamera, az Benett után mozog. Egyébként nem mozog. Benettről mindig közelit látunk, a többiekről meg mindig ansnittet Benetten keresztül. 2:1-es a képarány, Benett mindig középre van komponálva, ilyesmik.
Valószínűleg azt fogják mondani, hogy a nagy lázadó filmek nagy lázadó karaktereihez felnő Benett, eszünkbe jut Marlon Brando Rakpartja. Ennek a figurának van egyfajta katatóniája, a filmnek is volt egyfajta lüktetése, saját ritmusa. Olyan Benett, mint aki egy komplett életritmust vesz magára. Ez nehéz volt neki?
A forgatás előtt pár héttel beszéltünk arról, hogy mi lenne, ha nem jönne ki a karakterből a forgatási szünetekben. Aztán nem ez történt, pont fordítva, inkább Larry karakterét kezdtük el lassan közelíteni Benett személyiségéhez, ez jó játék volt.
Benett nagyon vitális és kommunikatív, vicces srác, meg sokszor nem az, más is, mint Larry, de ugyanakkor meg nagyon hasonló. A forgatáson ösztönösen ráéreztünk arra, hogy mik azok a természetes gesztusai, reakciói, mimikái, amik bekerülhetnek a filmbe. Mondjuk a cigizés pl. erősen bekerült.
Utoljára a Cohen testvérek Ember, aki ott se voltjában láttunk ennyi dohányzást…
Sokszor volt, hogy a tessék előtt Benett odajött hozzám: „Szilárd, ebben a snittben én dohányzom, ugye? Mire én: Hát… persze”.
Hogy látod most a kortárs magyar hip-hop trendeket, főleg a felemelkedés-történeteket?
Bonyolult kérdés, pont most csináltunk egy hip-hop tehetségkutató programot Budapest Open Mic néven. Ha azt kérdezed, hogy Benett karaktere, Ádám tudna-e csinálni Magyarországon hip-hop karriert, akkor valószínűleg az a válasz rá, hogy nem. Azért juthat be ebbe a tehetségkutatóba, mert akik megítélik őt, tulajdonképpen értelmiségiek. Kíváncsiak erre a fura figurára. De amikor ott van a színpadon, már nehéz vele mit kezdeni. A mai hip-hop szövegek 95%-a egyébként arról szól, hogy: „eddig abban voltam, már ebben vagyok, pénz, pénz, nők, nők, gucci pulcsi, gucci pulcsi”. Mindig a kisebbségi komplexusok túlkompenzálását érzem bennük. Nehéz nagyon azonosulni velük.
Ha megnézitek a Youtube trending Magyarországot, akkor az első 10 legnépszerűbb videóból 6-7 garantáltan hip-hop tartalom. Az online térben most reneszánszát éli, és a roma rapelőadók is hihetetlenül népszerűek. Ami jó benne, hogy demokratizál, majdnem mindenki számára elérhető a műfaj. Sokan rájöttek viszont, hogy a Youtube mint platform is tud biznisz lenni, és emiatt elkezdett ez az egész, mint minden, ami az undergroundból jön, és népszerűvé válik, átalakulni, piacosodni, könnyűvé és közhelyessé válni.
Larry nem nyeri meg azt, amire ezek a srácok vágynak, sokkal többet nyer ennél, olyat, ami nem eldobható.
Persze, ezek a tehetségkutatók a legtöbbször prostituálják az embereket, nem foglalkoznak a tehetséggel vagy az emberi méltósággal úgy általában.
Itt van három zsűritag, akik valós személyek. Ők hogyan viszonyultak a saját szerepükhöz?
Saját nevükkel szerepelnek a filmben, így az ő szerepük tulajdonképpen saját személyük volt. Írtam nekik szövegeket, de ezeket ledobta a film addig megszokott realizmusa (az utolsó előtti napon vettük fel a zsűri jelenetét). Nem ismerték a film pontos forgatókönyvét, így megkértem őket, hogy mondjanak saját, valódi véleményt Larry produkciójáról. A vágásnál aztán zömmel ezeket a mondatokat használtuk. Érdekes, hogy helyi értékén mindegyik mondattal egyet lehet érteni, az abszolút értéket, Ádám történetének egészét tekintve viszont kicsit szűk és szubjektív állítás mindhárom kritikai ítélet.
A film legjobb pontjának azt az öt-hat másodpercet érzem, amikor a dadogó formanyelvet feloldó utolsó fellépésnél megáll Ádám a színpad előtt, és vár, hogy megszólaljon a zene. Onnan már nincs visszaút. Akkor mindig arra gondolok, hogy a fellépés nézőinek számára itt kezdődik a produkció, nekünk viszont itt ér véget az utunk, eddig kísértük el Ádámot. Az egy izgalmas suspense helyzet, mert többet tudunk nézőként a közönségnél és a zsűrinél. Amikor látunk valakit a színpadon, sose tudjuk, hogy valójában mi van a csomagjában.
