Byung-Chul Han: Erósz haldoklása, Typotex kiadó, 2022, 84 oldal, 2500 Ft helyett itt 1875 Ft – Alain Badiou előszavával
Ez a könyv annak ellenére, hogy a filozófia és művészettörténet – és csak részben a szépirodalom – tárgykörébe tartozik, olyan kijelentéseket tesz a szerelem (Erósz) világában, amelyeket simán össze tudunk vetni saját élettapasztalatainkkal, mondhatni, szerelem-tapasztalatainkkal, és képessé tesz arra, hogy első ránézésre bonyolult filozófia és művészettörténeti összefüggéseket terítsünk rá megélt élményeinkre, és értésére jussunk, mit is tartsunk Érosz élménye alatt.
A mű bevezetőjében Alain Badiou jól áttekinthetően vázolja a könyv szerkezetét, miként, milyen lépésekben kívánja a szerző, Byung-Chul Han bizonyítani, földolgozni fókusztémánkat, miszerint Erósz haldoklik. Ezt a bizonyítást olyan sziporkázó ismerettárral végzi, hogy a végén kétségeink támadhatnak, valóban haldoklik-e Erósz, vagy egy zseniális szerző képes bármilyen struktúrát létrehozni célja igazolására.
Aki viszont ismeri Byung-Chul Han Németországban élő, dél-koreai születésű filozófus korábbi műveit, az belátással van arra is, hogy a szerző több mint húsz nyelvre lefordított művei mögött egy jól körülhatárolt eszmei világ húzódik, amelyben többek között a kiégés, az önkizsákmányolás, a pszichopolitika, a digitalizáció kérdéseivel, a szépség fogalmának átalakulásával foglalkozik.
“Erósz éppen egy olyan viszony a másikhoz, amelynek helye a teljesítményen és a hatni-tudáson túl van.”
– írja Han, és ezzel azonnal a könyv örvényébe csöppenünk.
Ugyanis a világ, amelyben élünk épp a teljesítményen és a hatáson alapulva kívánja meghatározni, motiválni, mozgatni az embert, ún. teljesítményszubjektumot csinál belőle, amely a szerelemben megélt szexualitást pornóvá profanizálja. És itt jön a fent említett összevetés, hogy mi magunk hogyan éljük meg mindezt. Valóban teljesítményszubjektumok vagyunk? Vagy felismerjük azt, hogy képesek vagyunk önmagunk, az egónk fölszámolásával a másikban (szerelmünkben) újjászületni, és ebben az újjászületésben olyan járatlan utakra indulni, amely valójában önmagunk fölfedezése? Ha erre az a válaszunk, hogy nem, mert a munkánk, az életünk tempója maga alá gyűr, és csak a versenyben, teljesítményünk fokozásában, a megfelelésben – értve ez alatt a szexuális megfelelést is – érzékeljük élőnek magunkat, ez ad tartalmat az életünknek, akkor, igen, mi vagyunk ennek a könyvnek a céltáblája, és széttárt karokkal beismerhetjük, ja, igen, éppen bennünk haldoklik Érosz, mi vagyunk azok a szerencsétlenek, akiket fölfal a neoliberalizmus gépezete. De…
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Han könyve bevezet egy másik világba is, és ha fogékonyak vagyunk rá, élményével beléphetünk egy másik gondolatrendszerbe, egy egészen más égboltot, kupolát rajzolva világlátásunk fölé.
“Erósz mint túllépés és áthágás tagadja mind a munkát, mind a puszta életet. Ezért a szolga, aki a puszta életbe kapaszkodik és dolgozik, nem képes erotikus tapasztalatra, erotikus vágyra.”
Mindig is kedveltem az olyan műveket, amelyek képesek megváltoztatni, megmutatni, hogy mindig van másképp. És ez fölszabadultságot ad, nem egyetlen ponton ragaszkodsz az élethez, halálfélelmet gerjesztve magadban, hanem a mozgást, a folyton szörfölést éled át. A teljes élet a torzóság élményében rajzolja ki magát, ahol a szerelem minden pillanata ismeretlen utakra csábít. És Erósz haldoklása valójában a feltámadásával kecsegtet…
