Prunyi Ilona és Farkas Gábor, Fenyő László, Kelemen Barnabás kamaraestje – 2022. november 9.
Mindig felemelő és megható pillanat, amikor egy évtizedek óta pályán lévő művész egyszerre lép színpadra a fiatalabbakkal. Ezúttal a zongorista Farkas Gábort, a csellista Fenyő Lászlót és a hegedűs Kelemen Barnabást éri a megtiszteltetés, hogy kétzongorás darabokat illetve zongoratriókat játsszanak a legendás zongoraművésszel, Prunyi Ilonával. Hogy mi minden köti össze ezt a négy embert, akik szó szerint a földgolyó legkülönbözőbb pontjairól gyűlnek majd össze, hogy együtt zenéljenek? Lássunk néhány érdekes példát!
A gyerekkori élmények
Prunyi Ilona néhány éve elmesélte a Librariusnak, milyen sorsszerűen indult közös története a zongorával:
“Nem tudom, hogyan, de egyszer kaptunk egy bababútort, amihez volt egy kis zongora is. Én négyéves múltam ekkor. Tíz billentyűje volt, és én azonmód eljátszottam rajta egy népdalt. Onnantól megszűnt a világ. A szomszédban volt igazi zongora, megengedték, hogy átjárjak pötyögni. […] Hatévesen a zeneiskolában mindent lejátszottam, amit elém tettek. Hát te tudsz blattolni? – kérdezték csodálkozva, én meg visszakérdeztem, hogy az micsoda. Olyan természetes volt, mint a levegő, nem éreztem ebben semmi rendkívülit, azt hittem akkor, hogy mindenki így működik.”
Hasonlóképpen nyilatkozott annak idején Kelemen Barnabás is, aki állítása szerint már édesanyja méhében hegedűmuzsikát hallott – hiszen Pertis Zsuzsa zongora- és csembalóművész rengeteget dolgozott együtt hegedűsökkel. A kis Barnabás első hegedűjét magától Rolla Jánostól kapta, és már négyéves korától kezdve alig várta, mikor kezdheti el komolyan a tanulást. Habár mindig is ügyesen hegedült, és a felnőttek is különleges tehetségnek tartották, pontosan emlékszik arra a pillanatra, amikor édesanyjával közösen gyakorolva valami végleg átfordult benne:
“Ott hevert a csembalón a Viotti-hegedűverseny zongorakísérete. Az alatt a tíz perc alatt, amíg lejátszottunk egy tételt, anyukám egyértelműen úgy emlékszik rá, valami egészen mást érzett meg, mint addig: észrevette, hogy van fantáziám. Később a koncerteken elég volt erre a hangulatra visszaemlékeznem, és attól fogva teljesen kinyíltam. […] Átéltem, hogy játszani kell, a játék legnemesebb értelmében (mi koncentrált hülyéskedésnek hívtuk akkor anyámmal).”
A közös zenekar
Kelemen Barnabás 2009-ben megalapította a Kelemen Quartet nevű vonósnégyest, amelynek alapító tagjai között ott volt a felesége, Kokas Katalin, és a sógornője, Kokas Dóra is. Fél évtized közös munka után a fiatalabb lánytestvér kilépett az együttesből, hogy a szólókarrierjére koncentrálhasson. Fenyő László eredetileg csak egy-két koncert erejéig ugrott volna be a megüresedett helyre, de annyira jól működött a közös munka a zenésztársakkal, hogy állandó tag lett belőle. Nem meglepő, hiszen a Kelemen-Kokas-házaspárral a főiskola óta jól ismerik egymást. A Kelemen Quartet ezzel az új felállással még jó pár évig működött, majd kis szünet után a házaspár két külföldi zenésszel indította újra. Fenyő László így vall erről:
“Kokas Katalinhoz és Kelemen Barnabáshoz évtizedes barátság köt. Bár jelenleg nincs hivatalos közös együttesünk, annyira gyakran játszunk együtt különböző koncerteken és fesztiválokon, hogy mégis olyan érzés, mintha lenne. […] Mindig élmény és megtiszteltetés, hogy én is jöhetek és játszhatok.”
A külföldi élet
A zenészek olyan sokat utaznak, annyiféle helyen adnak koncertet és mesterkurzust, annyi intézmény alkalmazza őket állandó vagy vendégoktatói státuszban, hogy kifejezetten nehéz követni, melyikük hol él. Fenyő László főhadiszállása, úgy tűnik, több mint két évtizede Németország: pár éve a Külföldön Sikeres Magyar Művészek sorozatban adott interjút. Sőt, olyan időszak is volt, amikor Kelemen Barnabásék éppen Kölnben laktak, és immár ‘csak’ másfél órányira éltek egymástól Fenyővel: éppen a kvartett negyedik, Magyarországon élő tagjának, Homoki Gábornak kellett a leghosszabb utat megtennie, hogy mind együtt tudjanak próbálni.
A novemberi koncert művészei közül azonban kétségtelenül Farkas Gábor jutott a legmesszebbre, már ami a mérföldeket illeti: Japánban telepedett le, ott alapított családot. Az elmúlt években a Tokyo College of Music első európai származású (és legfiatalabb) professzoraként dolgozott, most pedig vendégoktató ugyanott. Idén ősszel az ő szervezésében valósult meg Budapesten a Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivál, amelynek a japán építész által tervezett Magyar Zene Háza adott otthont. Négy éve pedig annak kapcsán írtunk róla, hogy egy három és fél órás Liszt-darabbal lépett fel, amelynek kapcsán őszintén beszélt a külföldi élet megkerülhetetlen kérdéséről is:
“Magam is rengetegszer tapasztaltam már a honvágyat, és tudom, milyen, amikor az ember olyan változásokon megy keresztül művészileg, mint ahogyan az Liszt esetében felfedezhető a Zarándokévekben. Tíz évvel ezelőtt például nagyon másképp gondolkodtam a zenéről. […] Persze az, hogy öregkoromra milyen további átalakulásokon megyek keresztül, még a jövő titka.”
Bizony, ha a sors is úgy akarja, egy napon Farkas Gábor, Fenyő László és Kelemen Barnabás lesznek azok az idős művészek, akiket csodálattal bámulnak majd a fiatalok, és akikkel hatalmas megtiszteltetés lesz a közös munka. De talán még akkor is emlékeznek majd a novemberi napra, akkor régen, amikor Prunyi Ilonával játszottak Rachmaninovot, Schumannt, Debussyt és Mendelssohnt a Müpa színpadán.
