Az időjárás látszólag továbbra sem kedvez a PesText irodalmi fesztiválnak, mogorva felhők alatt baktatunk a Három Holló kávéházba. Odabent szellős családiasság, a pultos mosolya zöldlámpaként világít ránk. Hosszúlépés, fehér, a ház borából – rutinosan kérjük a menüt. A következő kör már tea lesz.
A nézőtér meglehetősen foghíjas, ám az első sor gyanús fegyelmezettséggel telített, tizenkét különös résztvevőt számolunk. Meglehetősen sokfélék; fiúk-hölgyek-leányok-urak, akik látványosan nem ismerik egymást. Ők a 2022-es irodalmi pályázat döntősei. Velük kezdődik a mai program, viszonylag korán, egy hétköznapi délután ötkor. Talán ezért van még ennyi szabad hely, ki-ki a munkahelyéről siet haza, boltba, oviba, ide.
A moderátorok ismertetik az esemény apropóját, hogy a döntősök szövegeiből pofás kis kiadvány, ún. Zine készült, és ezekből az alkotásokból fogunk részleteket hallani, mégpedig a szerzők személyes tolmácsolásában, és DJ Panda atipikus zenei kíséretével. No, ez így kellőképp izgalmasnak hangzik, jöhet a medve, hadd lássuk!
Tizenkét szöveget sűrű egymásutánban, értőn végighallgatni, még részletekben sem egyszerű feladat. Bizonyos sorok megragadnak, és hiába szabadulnál, nem tudsz, miközben már réges-rég egy másik szöveg szól, más szerző szájából. Ennélfogva kissé tétován zsűrizzük magunkban a hallottakat, ám mégsem rejthetjük véka alá egyértelmű kedvencüket.
Nem titok hát, hogy Margetin István, A barátnőm sűrűn nyom entert című műve gyakorolta ránk a legnagyobb hatást. A fiatal szerző rendkívüli érzékenységgel tapint rá arra a felettébb illékony mezsgyére, amely az irónia és a szentimentalizmus közt húzódik. Nem sok alkotó merészkedik erre a vidékre – kevéssé divatos, ám annál őszintébb vallomásokra bukkanni itt. Íme egy részlet:
„A barátnőm szeret spamet kapni. Én utálom a hírleveleket, bakszámlakivonatokat, ÁSZF változásokat, a születésnapi akciókat és a díjbefizetést igazoló nyugtákat. Ha email jön a privát címemre, megörülök, hogy valaki gondolt rám. Eszébe jutottam, és írt, de nemcsak úgy rám írt, pitty, mizu, vagy pitty pitty pitty, szia, képzeld kirúgtak, nem tudsz valami jó pozit, hanem megadta a módját, levelet fogalmazott, a végére odaírta a nevét, és hogy barátsággal, vagy hogy szép napot. A telefon hangja is más, ha email érkezik. Mélyebb, elegánsabb. A szokásosnál mélyebben pittyen a telefon, örülök, új email, megnyitom, és csak egy emlékeztető, hogy három nap múlva véget ér a vízóradiktálási időszak.”
Megjegyzendő, hogy a szakmai díjat a zsűri döntése alapján Szarvas Ferenc Outsourcing című alkotása nyerte, míg a közönségszavazás győztese Posta Marianna Elérni a forráspontot című szövege lett.
A szerzőket megtapsoljuk, s mintha kicsöngettek volna a PesText fesztiválról, már kezdődik is az átállás. Mire visszaérünk a mosdóból, egy merőben új világban találjuk magunkat. A színpadon ezúttal Jonathan Culler, amerikai irodalomkritikus, és beszélgetőtársa, Kulcsár-Szabó Zoltán. Culler talán legismertebb műve, a Literary Theory: A Very Short Introduction, a közelmúltban jelent meg magyarul a Tempevölgy gondozásában, Irodalomtörténet címmel. A beszélgetés a könyv legfontosabb témáinak nyomán zajlik, mondhatni kedvcsináló célzattal. A közönség időközben sűrűre dagadt, így nem lepődnénk meg, ha statisztikailag is jól kimutatható kereslet kerekedne az Irodalomelmélet iránt; a beszélgetés szórakoztató, informatív és közérthető – ez utóbbiról a szinkrontolmácsok szavait közvetítő fejhallgatók is gondoskodnak.
Hallhatunk egy s mást a szemiotika tudományának fejlődéséről, Saussure-től egészen Derridáig, ám a beszélgetés legizgalmasabb részei nem a szűk értelemben vett szakmai témákból következnek, sőt! Jonathan Culler éles tekintetű, lágyan hangsúlyozó, huncut mosolyú idős úr, akiből árad valamiféle sajátosan nyugati entellektüel attitűd: a lezserség és az elegancia egzotikus keveréke. Valamennyi mondata mögött tengermély megalapozottság sejlik, mégsem tartózkodik az olykor egyszerűsítőnek ható, „tökös” kijelentésektől.
A kortárs költészet iránt például egyáltalán nem érdeklődik, mondván, éppen elég régi vers van, amit még nem olvasott, vagy amit érdemes volna újraolvasnia. Némi puhatolózás hatására aztán kifejti, hogy a klasszikus költészet formai és muzikális minőségét hiányolja leginkább a kortárs szövegekből. A szabadversek sajnálatos dominanciája szerinte az iskolai szavalások visszaszorulásával is magyarázható, vagyis hogy nem elvárás a verseket megfelelően hangsúlyozva előadni. Ezen a ponton kitér a memoriter-tanulás fontosságára is, amely mára csaknem teljesen kikopott az amerikai közoktatásból.
Minő ironikus egybeesés, hogy a következő vendég, Max Porter angol regényíró, éppen virtuóz felolvasásaival varázsolja el leginkább a nagyérdeműt – ritka, hogy valaki a betűnek és a hangnak is mestere legyen!
Porter beszélgetőtársa Totth Benedek, ő fordította magyarra a szerző első regényét, A bánat egy tollas állat-ot. Úgy képzeljük, aki hónapokat tölt valamely alkotás méltó tolmácsolásával, az sajátosan intim kapcsolatba kerül az eredeti mű írójával. Ez a különös ismeretség látszik tükröződni Benedek spontán és közvetlen kérdezői stílusán, amely aztán nem is talál siket fülekre, Porter ugyanis éppoly természetes, mintha csak a cimborájával beszélgetne egy rusztikus londoni pubban. A csodálatos felolvasásokon túl rengeteg személyes történetet hallhatunk a szerzőről, megelevenedik előttünk az angol létélmény megannyi rejtett zegzuga. Ha a kortárs költészet iránt nem is érdeklődik Culler Professzor Úr, Max Porter ízig-vérig XXI. századi regényeivel azért mindenképp érdemes tennie egy próbát!
A harmadik óra végére kissé elfáradunk. Odakint esik, az évszak továbbra is szomorkásnak mutatja magát. Ám legyen! Talán idén már nem rúgjuk szabad ég alatt a bőrt, ám úgy érezzük, volt miért kimozdulnunk az otthonunk nyújtotta langymeleg kényelemből.
Zalai Szilveszter
- A PesText Sjón-estjéről itt számoltunk be.
