Kovács Dalma: Egy feles víz
A karácsonyi vacsora után bekopogtam részegen a hotelszobádba, kifejeztem, hogy szeretnék benned lenni, de Te csak annyit mondtál hatalmasra meresztett szemekkel, hogy „Menj a szobádba Szabika!” Na, erre én fogtam magam és eloldalogtam; pedig igazán bátor voltam, hogy az ingyen pia mámoros hatása alatt megkörnyékeztem a Jégkirálynőt.
Háttal álltam már a szobádnak, osongattam elfele, de még mindig ott éreztem a tekintetedet, pont a hátam közepén. Nagyon szúródott a hátam közepibe, pontosan úgy, ahogy én szerettem volna Beléd szúródni, csak más koordinátákkal. Mit is várhattam Tőled, mint ezeket a hajmeresztő Ó-tekinteteket. Csak nem fog a Jégkirálynő első ostromom után a karjaimba hullani! Kezdjük ott, hogy a jég nem is tud hullani…
Arra jutottam, hogy el kell Téged olvasztanom. Szépen, lassan, komótosan olvasztgattalak. Rájöttem, hogy ez az ajtóstul a háznak módszer nagyon nem válik be. Így hát olykor az asztalod körül ólálkodtam, bevackoltam magam melléd, már amennyire a munkakörnyezet lehetővé tette.
Először is, mikor beléptem az irodába, célirányosan feléd tartottam. Letettem melléd a kabátom, táskám és onnan indultam utamra. Aztán hozzád tértem vissza. Nem reagáltál Te semmit erre a változásra, de azért láttam ám, hogy elfojtott mosoly bujkál a szád szélén. Elég ügyesen bujkált, pont úgy, ahogy minden érzésed, gondolatod is. No, hát így voltunk mi, Te meg én.
Ez a módszer valamivel célravezetőbbnek tűnt. Beszéltem hozzád mindenféléket, Te pedig válaszolgattál nekem és még nevettünk is. Olykor meglepő időpontokban jelentem meg. Nem volt ellenedre a dolog. Ez a módszer kevés energiabefektetéssel járt és hatásosnak bizonyult.
Teltek-múltak a hónapok, én továbbra is ott andalogtam az íróasztalod körül. És már igazából el is felejtettem, hogy mit akarok. Az az igazság, hogy megszoktam ezt az andalgást. Jó volt ez így.
Aztán egyszer csak felhívtál s azt mondtad, hogy jöjjek érted. Össze sem tudtam rakni a fejemben a helyzetet. Jégkirálynőért elmenni? Most? Én? Kocsival? Szombaton… Munkaügy? Nem, ma nincs munkaügy. Te aztán igazán megleptél, de nagyon. Igaz, hogy mindig a Te asztalodhoz kuckóztam, na de ezt a fordulatot azért mégsem vártam… Ha menni kell, hát menni kell. Örülhettem volna, hiszen az mindig jó, ha hív egy nő, hogy menjünk érte kocsival. De én nem örültem, inkább meg voltam hökkenve. A helyzet torzsága elnyomott bennem minden mást.
Megérkeztem hozzád, ahogy akartad. Elmentünk hozzám, ahogy akartam. Te gondolkodás nélkül beleegyeztél. Megint mosolyogtál, összeszorított ajkakkal, ahogy szoktál. Amikor a lakásban voltunk, már nevettél is. Hátrahanyatlott fejjel, nyitott szájjal, kivillanó fogakkal. Fénylett a szemed, nagyon szép voltál. Még sosem láttalak ilyennek. Az a helyzet, hogy ezelőtt semmilyennek sem láttalak, csak annyit tudtam rólad, hogy jó nő vagy. Meg olyan jeges. Beszélgettünk egy darabig, de hogy meddig és miről, azt az istenért se tudnám megmondani.
Aztán megdugtalak. Jó volt. Meglepően jó. A Jégkirálynő felgyúlt karjaimban. A Jégkirálynő tüzes, bátor, szenvedélyes, szexi. Az elolvadt testedet felittam azonnal… aztán eltűntél. Újra kellett volna téged rögtön fogalmaznom, de hát hol gondoltam én bele akkor ennyire mélyen és merengőn, hogyha felhörpintjük az olvadt jeget, mint a pálinkát…, akkor nem marad semmi. Meg valahogy nem is illett hozzád ez az egész. Vizet nem szokás pálinkaként felhajtani. Kijózanítóan tiszta voltál. Egy feles víz.
Hazavittelek, megegyeztünk, hogy jó volt és szeretnénk megismételni. Ezt csak úgy mondtam, mert igazából nem voltam biztos benne, hogy akarok-e megint vizet inni feles pohárból.
Egy ideig nem történt közöttünk semmi. A szünet ugyanolyan jó volt, mint a szex. Aztán gondoltam egyet s felhívtalak. Mintha Te haptákban álltál volna, azonnal igent mondtál. Hát jó. Elmentem érted, hoztalak ismét magamhoz. Dugtunk. Jó volt. Még inkább kinyiladoztál. Meséltél az életedről, a családodról, én is az enyémről. Megkérdezted, elmennék-e veled bábszínházba. Naná. Mit mondhattam volna. Semmi jelentősége nincs.
