Félidőhöz érkezett a cannes-i filmfesztivál. Az elmúlt napokban egyre több világsztár érkezett a Croisette-re, a vetítőtermekben egymást váltották a mesterművek, és egy félmeztelen demonstráció és füstbombás tüntetés is megzavarta a vörös szőnyeges premiereket.
A hétvégén teljesen megtelt Cannes, a filmes szakma képviselői mellett a Párizsból átruccanó érdeklődők is megjelentek. A város útjain sorakoznak a luxusautók, és vannak, akik yachttal érkeztek a fesztiválra. Hatalmas a rendőri jelenlét, nyolcas csoportokban járőröző, gépfegyveres különleges egységek vigyáznak a biztonságra, és a fesztiválpalota környékén lovas rendőröket is látni.
A tengerparti sétány mellett húzódó fehér homokos strandokon egymást érik az éjszakába nyúló, fergeteges partik, a tengerparton kifeszített óriási filmvásznon, a Cinéma de la Plage-on sötétedés után klasszikusokat lehet nézni (szombaton A keresztapa, vasárnap pedig a Majom a télben ment), és a fesztiválpalota vetítőtermeiben is szinte megállás nélkül dolgoznak a gépek: van olyan nap, hogy az utolsó filmnek éjjel 2 vagy 3 körül van vége, és másnap reggel a 8:30-as kezdés előtt már ott sorakozik a másnapi, többezres létszámú közönség.
Az általános kialvatlanságot azonban legyőzi az az eufória, amit akkor érez az ember, amikor egy évek óta várt filmet először és a világon az elsők között láthat, ráadásul az alkotók jelenlétében. A fesztivál közönsége egész más, mint egy hagyományos mozivetítésé. Hangosan megtapsolják például a film elején megjelenő kiírásokat, logókat. Pár napja az egyik felvillanó gyártócég nevénél csak egyvalaki tapsolt, és valaki vitriolosan megkérdezte:
„Vajon ettől a cégtől csak egy könyvelőt küldtek el a premierre?”
De a vetítés közben is lelkes taps és tetszésnyilvánítás vagy éppen hangos „bú”-zás követ egy-egy fontos dramaturgiai pillanatot. A főcím alatt pedig vagy megtapsolják a filmeket (ez a gyakoribb, a vörös szőnyeges vetítésen egyenesen kötelezőnek tűnik a hosszú perceken át tartó álló ováció), vagy pedig kifütyülik (ilyesmit inkább a sajtóvetítéseken lehet tapasztalni – idén eddig csak egyszer hallottam, amikor hangos „bú”-zás követte a kezdeti erőtlen és gyorsan elhaló tapsot: Arnaud Desplechin Frère et Sœur című filmjéről nyilvánított lesújtó véleményt az újságírókból álló közönség).
A fesztiváligazgató, Thierry Frémaux a hivatalos program minden filmjének premierjén ott van. Ő fogadja a fesztiválpalota vörös szőnyeggel borított lépcsőinek tetején a versenyprogramba válogatott művek alkotóit. A kamerák kereszttüzében velük együtt lép be a vetítőterembe, ahol több mint kétezer néző vár tapsolva. Ő konferálja fel a többi szekció – az Un Certain Regard, a cannes-i premierek és a különleges vetítések bemutatóit is. Mindenhol jelen van, mindig kifogástalanul fess, vidám és kedves, és láthatóan soha nem fáradt.
A fesztivál idején az egész világ tekintete Cannes-ra irányul, és ezt mindenki igyekszik kihasználni. Gyönyörű modellek fotózkodnak a pálmafák alatt, influenszerek szelfiznek és insta-sztoriznak, de van, aki egy-egy fontos ügyre igyekszik felhívni a figyelmet. Néhány napja egy félmeztelen, az ukrán zászló színeivel megfestett mellkasú, véres sortot viselő nő rohant be a vörös szőnyegre, hogy a bántalmazott ukrán nők helyzetére emlékeztesse az estélyi ruhás, szmokingos közönséget, vasárnap délután pedig Ali Abbasi iráni-svéd rendező filmje, a Holy Spider premierjén szabadultak el az indulatok. Egy csapat nő lépett a vörös szőnyegre, és feltartottak egy molinót, amelyen meggyilkolt nők nevei voltak olvashatók. Füstbombákat is hoztak magukkal, amelyektől pár percre fojtogató szagú, fekete füstbe borult a fesztiválpalota. Később kiderült, hogy a demonstrációt a feminista aktivistákról szóló dokumentumfilm, a Riposte Féministe alkotói szervezték, amely pár nap múlva mutatkozik be a fesztiválon. A Holy Spider egyébként egy nőket ideológiai okokból gyilkoló vallási fanatikus és az őt leleplező újságírónő igaz történetét meséli el.
Most, hogy megkezdődik a fesztivál második hete, lassan elkezdődnek a találgatások, hogy ki kapja az Arany Pálmát jövő szombaton. A Screen Daily című rangos szakmai lap legendás értékelő táblázatában idén még egy film sem kapott háromnál magasabb pontszámot (a maximum a négy lenne). Jelenleg James Gray megható New York-i felnövéstörténete, az Armageddon Time vezet 2.8 ponttal. Nem sokkal marad le mögötte a 2.7 pontos EO, amelyről itt olvasható a Librarius írása. A négyzetért pár éve Arany Pálmát nyert Ruben Östlund új filmje, a Triangle of Sadness 2.5 pontot kapott, ahogyan a szintén arany pálmás román rendező, Cristian Mungiu R.M.N. című, részben magyar nyelvű drámája is. Most a csúfosan kifütyült Desplechin-film, a Frère et Sœur áll a legrosszabbul: a Screen Daily kritikusainak szigorú zsűrije mindössze 2.1 pontot ítélt a gyűlölködő testvérpár történetét bemutató abszurd drámának.
